A Facebook újabb, egykori vezetője fogalmazott meg éles kritikát a közösségi médiaoldal ellen. Chamath Palihapitiya 2011-ig volt a cég egyik részlegének vezetője, és novemberben az Axios által rendezett konferencián tartott előadást tapasztalatairól, ami aztán oda vezetett, hogy elhagyja a vállalatot.
„A rövid lejáratú, dopamin vezérelte érzelmi visszacsatolások, amit csináltunk, szétveri társadalmunk működését. Nincs diskurzus, nincs kooperáció csak megtévesztés, bizalmatlanság. (…) Nem az orosz politikai kampány a lényeg… ez egy globális probléma… erodálja a társadalmi együttműködés alapjait, amely alapján az emberek egymással viselkednek” – fogalmazott Palihapitiya, aki azt is előadta, hogy a Facebooknál megkeresett vagyonával valami „jót akar kezdeni”.
Palihapitiya előadását nem sokkal azután mondta el, hogy a Facebook egyik alapítója, Sean Parker hasonló őszinteséggel és keserűséggel beszélt egykori cégéről.
„Nem tudom kontrollálni [a Facebookot]. Csak magamat tudom kontrollálni, szóval nem használom azt a fost. A gyerekeimet tudom kontrolálni, szóval ők sem használják azt a fost.”
Palihapitiya szerint a felhasználók egyáltalán nem veszik észre, de átprogramozódnak a Facebook hatására. „Ez ugyan nem volt szándékos, de most már döntenetek kell, mennyit vagytok hajlandók feladni az intellektuális függetlenségetekből” - figyelmeztette közönségét Palihapitiya.
A fejlesztő egy közelmúltbeli esetet hozott fel példaként, amely az indiai Jharkhand államban történt: hét embert lincseltek meg, mert a Facebook tulajdonában lévő WhatsApp applikáción kereszttül gyerekrablókkal riogatták a felhasználókat.
„Képzeljétek el, hogy mi történik, ha ugyanez nagyobb, tömeges formában történik meg?” – tette fel a kérdést Palihapitiya.
A Facebook egyelőre nem kommentált.
(Guardian/Verge)