“Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét” - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Pence vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot.
Beszédében az amerikai
alelnök az Egyesült Államok konkrétan meg nem nevezett potenciális ellenségeinek
tevékenységére hivatkozva kijelentette: “az Egyesült Államok ezen a téren
növekvő fenyegetettséggel néz szembe”.
“Ez lesz az
amerikai fölény következő és természetes lépése” -
hangsúlyozta Pence.
Hozzátette: az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség.
Elismerve az új haderőnem kialakításával járó nehézségeket, az alelnök bejelentette: a Pentagonon (védelmi minisztériumon) belül az űrhadviselésért felelős helyettes államtitkári posztot hoznak létre, és a haderőnemet természetszerűleg új főparancsnokság irányítja majd. Az új helyettes államtitkár Pence szerint nem katona, hanem civil lesz, és már a kezdetektől felügyeli a haderőnem kiépítését.
Donald Trump elnök június közepén, az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán rendelte el a Pentagonnak az űrhaderő létrehozását. Elnöki utasítást írt alá erről, amelyben így fogalmazott: a Pentagonnak “azonnali hatállyal meg kell indítania a világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot”.
Az elnök akkor hangsúlyozta, hogy “nem elégséges a puszta amerikai jelenlét a világűrben, hanem amerikai dominanciára van szükség”.
Trump egyébként már korábban is jelezte, hogy szükségesnek tartaná egy új, immár a a hatodik haderőnem létrehozását, mint ahogyan a kongresszusban is időről-időre felmerült ez a téma.
Amerikai lapértesülések szerint a Fehér Ház már az elnöki rendelet aláírása után egyeztetéseket kezdett a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel és - a The Washington Post című lap információi szerint - 2018 végéig létre is hozzák az űrhaderő főparancsnokságát, amelynek vezetésével egy négycsillagos tábornokot bíznak meg.
Június óta a Pentagonban is folynak az új haderőnem előkészítési munkálatai: szakembereket toboroznak elsősorban katonai területről, már kialakították a beszerzési irodát, amely a többi között műholdakat vásárol és gondoskodik az új technológiákról is.
Pence alelnök beszédének elhangzása után Donald Trump Twitter-bejegyzést tett közzé “űrhaderő, előre!” szavakkal, és a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának két tagja is dicsérte a kezdeményezést.
Mike Rogers, alabamai republikánus és Jim Cooper, Tennessee demokrata párti képviselője leszögezte: az űrhaderő létrehozása “biztonságosabb és erősebb Amerikát eredményez majd”.
Közös közleményében a két politikus hangsúlyozta: “évek óta figyelmeztettünk arra, hogy szükség van űrvédelmünkre és hatékonyabb űrbeli rendszerek kifejlesztésére”.