Péntek reggelre (és eddig a percig) nem érkeztek meg a folyószámlákra a nyugdíjak, és a hírek szerint egyéb juttatások és esetenként fizetések sem. Aztán késõ délutánra néhányan jelezték csak hogy megkapták járandóságukat.
A bankszámlákra érkező nyugdíjakat a nap folyamán megkapják az érintettek – közölte a Magyar Államkincstár pénteken az MTI-vel
Nincs fennakadás a kifizetésben, a jóváírás a bankoknál technikai okok miatt napközben történik meg – tették hozzá.
A postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak.
A Giro Zrt. arról tájékoztatott, hogy az államkincstárral együttműködve intézkednek a januárban esedékes nyugdíjkifizetések jogszabály szerinti – azaz pénteken történő – kifizetéséről.
A Giro Zrt. által üzemeltetett, a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer hibamentesen működik, a beküldött tranzakciók feldolgozásában nem volt és jelenleg sincs fennakadás – tették hozzá. (MTI)
Több bank úgy nyilatkozott, hogy ebből ma már nem lesz pénz, majd hétfőn. Most félretéve minden összeesküvés-elméletet, csak abba gondoljunk bele, micsoda ország az, ahol egy idős ember sírva panaszkodik, mert a hétvégére nem tud élelmet vásárolni. Mert ez történik, sokan bajba kerülhetnek ha a mai napon nem fut be a nyugdíj. A falvakban élők már akkor is bajban vannak, ha valamikor délután jelenik meg a számlájukon a pénz, ugyanis a falusi boltok nem este tízig tartanak nyitva.
A helyzetet súlyosbítja, hogy decemberben – hála a nagylelkű kormánynak – előbb érkeztek a járandóságok. Ha valaki úgy gondolta, hogy most dőzsöl egy jót és két kiló krumplival többet vásárolt a szokásosnál, vagy megengedett magának egy ünnepi csirkefarhát levest, most nagyon nagy bajban van.
Hány ember éli úgy az életét, hogy semennyi, két napra való tartaléka sincs? Félek, hogy sok. Aki a minimum-nyugdíjból próbál megélni, vagy akinek a nyugdíja az 50 ezer forintot sem éri el – és sok, nagyjából 60 ezer ilyen nyugdíjas van -, az hogyan is oszthatná be úgy, hogy baj esetére maradjon egy kis tartalék? Mi a fene történne, ha napokra, vagy akár hetekre leállna a kifizetés valamilyen okból? Hányan halnának éhen?
Sajnos még ma sem érkezett meg ! Az automata nem fogadja el a PIN kódot sem, kiadja a kártyát . Másik bankokban is megpróbáltuk, egyedül a Cib bank fogadta el, de pénzt levenni nem lehetett ! Mára és holnapra az Erste azt írta,13.-áig karbantartási munkálatok lesznek. Ha lenne pénz, levenni akkor sem lehetne hétfőig. Kérdésem, miért kell tervezett munkálatokat az utalási időszakokban elvégezni ?