Nagy valószínűséggel korlátozni fogják az egy személy vagy egy gazdasági társaság nevére megvásárolható eldobható SIM-kártyák számát.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ma délután kapott tájékoztatást zárt ajtók mögött arról, hogyan haladnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a titkosszolgálatok, illetve a mobilszolgáltatók közötti ez irányú tárgyalások.
Abban a testület minden tagja egyetértett, hogy szigorításra szükség van, ám azt is többen felvetették, hogy nem elég, ha csak Magyarországon oldják meg a problémát. Hiszen a szervezett bűnözői körök akár a szomszédos országokban is hozzájuthatnak ilyen kártyákhoz, és azokat nálunk is használhatják.
Felmerült az is, hogy a SIM-kártyák vásárlásakor ne telhessen el akár több nap úgy, hogy a vevő azt érdemi azonosítás nélkül használhatja, de a változtatások pontos részleteit egyelőre nem ismertették.
Az ügy előzménye, hogy egyetlen hajléktalan személy nevére kétszázezer eldobható SIM-kártyát vásároltak. Mint kiderült, ezek közül néhány még azokhoz a terroristákhoz is került, akik a párizsi és brüsszeli merényleteket elkövették.