Nosztalgiavonattal a Dunakanyarba

A csodás muzeális értékű járművekből álló flotta Európában is egyedülálló. Ráadásul a mai napig működnek és remek utakra indulnak.

A vonatozás nem megy ki a divatból. Bár ma már egyre gyorsabb és egyre többet nyújtó szerelvényeken lehet utazni, a régi gőzösök, vagy a vonattörténeti különlegességek napjainkban is ugyan olyan izgalmasak, mint voltak nagyszüleink és dédszüleink számára.

A mai kisgyerekek is tátott szájjal csodálják a gőzösöket, és elvarázsolják őket a hatalmas kerekek, vagy a nosztalgia kocsik berendezése. De nem csak a kicsik élvezik a régi vonatokat, hanem a szüleik is. A régi, szép járművek csábítanak a kalandozásra, a kirándulásra, és persze egy kis időutazásra is.

Igazán szerencsések vagyunk, hiszen

Európában is egyedülállónak számító muzeális értékű járműparkunk van.

A MÁV Nosztalgia Kft. munkatársai egy egész flottát gondoznak, újítanak fel, és közülük jó párat használnak is, így mesés egy- vagy többnapos utazásokat lehet tenni, már nem csak idehaza, hanem külföldre is.

A régi mozdonyokat és vasúti kocsikat aprólékos munkával varázsolják újjá, ami hatalmas kihívás, hiszen ezek javításához ma már igen kevesen értenek, és persze igen költséges is. Egy gőzmozdonyra akár 20-25 millió forintot is költenek, de az eredmény csodálatos.

Az oldtimer vonatokat a jövőre 25 éves MÁV Nosztalgia Kft. üzemelteti. A cégnek száz darabból áll a flottája, ebben van gőz-, dízel-, és villanymozdony, valamint különféle kocsik az egyszerű, szó szerint fapadosoktól és a regényekből, filmekből ismert luxus étkező- vagy hálókocsikig.

Nem véletlen, hogy történelmi-, játék-, és reklámfilmben is szerepet kapnak ezek a gyönyörű járművek, melyek a hazaiak mellett számos külföldi produkcióban is láthatók.

A régi vonatokon utazni is lehet, és érdemes is, hiszen csodaszép vidékekre lehet eljutni velük.

Idén is sok saját utat szerveztek, általában a hétvégékre. A 19-20. század fordulóját megidéző vonatok nosztalgia- és élményútjait minden korosztálynak ajánlják.

Néhány régi vasúti különlegesség

A 424-es gőzmozdony, amely a Bivaly becenevet kapta

A MÁV talán legismertebb és legsikeresebb gőzmozdonya a legimpozánsabb darab a mai napig közlekedő mozdonyok közül. 1924-től 1958-ig 514 darabot gyártottak belőle.

V42,527 villanymozdony

1961 és 1966 között 42 darabot gyártott a Ganz-MÁVAG ebből a típusból. Eleinte tehervonatok, később Budapestről induló személyvonatok élén is feltűnt. A mozdonyt a gyártáskori színtervének megfelelő festésben állították helyre. 2008-ban ismét működőképes állapotba hozták, azóta nosztalgia különvonatok élén is feltűnik.

M61.006 Nohab dízelmozdony

A mozdonytípus annyira megbízható volt, hogy két darabját 1989-ig kormányzati járművekként használták.

Ezüstnyíl

1968-ban készült el a háromrészes Ezüstnyíl kormányzati luxus motorvonat. Ehhez hasonló vonat szállította a kormány technikai kíséretét, sőt előtte haladt, így biztosította a pályát. A vonatban napközben 23-an, éjjel hatan fértek el kényelmesen. Volt benne tárgyaló, konyha, zuhanyzó is. A felszerelése és a dizájnja az akkori legmagasabb színvonalon készült el.

Árpád motorkocsi

A gyorssínautóbuszok a Budapest-Bécs távolságot az 1930-as években is kevesebb, mint három óra alatt teljesítették. A mai EuroCity vonatok elődjének tekinthető. A megmaradt és felújított vonatot a sorozat első példányának tiszteletére Árpádnak keresztelték át.

ABa 2305 párnás személykocsi

Az egyik legelegánsabb, nemzetközi forgalomra alkalmas kocsi volt. Az előterekből nyílik a különválasztott WC és mosdóhelység. A kocsi közepén egy asztalt építettek be üzleti tárgyalásra.

Caü fapados személykocsi

A fapados kocsi gyakran szerepel a MÁV Nosztalgia kirándulásain.

055 szalonkocsi

A szalonkocsik (Horthy-kocsik) az 1940-es években luxus igényekre készültek. Volt bennük televízió, videó, rádió és telefon is a megbeszélésekhez. Nappal 25 embernek volt elég, éjjelre négy hálófülkéje volt zuhannyal és csengős szobaszervízzel.

WR 2347 Teakfa Orient étkezőkocsi

1876-ban alakult meg Brüsszelben a Compagnie Internationale des Wagons-Lits et des Grand Express Européens vállalat, amely 1883-tól indította el a háló és étkezőkocsikból álló luxus Orient Express vonatokat Párizs–Bécs–Budapest–Bukarest útvonalon Isztambulig és vissza. A kocsit a MÁV 1948-ban vásárolta meg a CIWL-től és menetrendszerűen közlekedett is belföldön. A budapesti Közlekedési Múzeum később rendbe hozatta a kocsit, és a múzeum előtt állították ki, Múzeumi Presszóként. A járművet napjainkra felújították, és újra közlekedik, elegáns gyertyafényes vacsoravonatként.

Néhány érdekes út:

- Május 7. Anyák-napi Gyertyafény Expressz Gödöllőre kiváló ételekkel, borokkal. Gödöllőn az állomás melletti Királyi Váróteremben meglepetés mentalista műsor.

- Május 20. Gőzfelhős utazás: Nagymaros-Zebegény-Szob útvonalon

- Május 27./Október 14. Zauberg Expressz: Élményvonattal Ausztriába, Semmeringre

- Június 17. Eszterházy Expressz: a Fertő-tó és Sopron az úticél

- Június 24. Szentivánéji Álom Expressz: a festői „osztrák Dunakanyart” járja be, külön bulikocsi is lesz rajta, retro diszkóval. Szegedről indul és közben megáll Kisteleken, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden, Budapesten, Tatabányán, Győrben és Hegyeshalomban.

- Július 8. Bakony-Zirc-Pannonhalma Élményvonat

- Július 16-20. (5 nap/4 éj) Isonzó Expressz: történelmi útja során az I. világháborús csaták szlovén és olasz helyszíneit keresi fel

- Augusztus 12. Tisza-tavi kalandozások, onnan busszal a Hortobágyra lehet menni

- Október 7. Hegyalja Expressz: tokaji borkóstolóval

- Október 21. Csabai Gyors: a Békéscsabai Kolbászfesztiválra visz, közben Cegléden és Szolnokon is megáll.

November végétől kezdődnek az adventi utak:

- November 25. Advent Expressz: közvetlen Élményvonat járat Szegedről Bécsbe, közben megáll Kisteleken, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden, Budapesten, Tatabányán, Győrben és Hegyeshalomban.

- December 8. Advent Expressz: Eisenstadtba/Kismartonba

- December 9. Advent Bécsbe Budapestről

- December 15-17. (3 nap/2 éj) Advent Expressz: Prágába

Tippek:

- 424 gőzmozdony+nosztalgia fapados és párnás kocsikkal május 20-án és június 10-én utazhatsz

- 204 gőzmozdony+nosztalgia fapados és párnás kocsikkal szeptember 2-án a Pest-Szolnok vasútvonalon vonatozhatsz

- NOHAB mozdonnyal+élményvonati kocsikkal július 8-án az Eszterházy Expresszel, és június 24-én a Szentivánéji Álom Expresszel utazhatsz

- LEO+Púpos+élményvonati kocsikal július 8-án indul el a Bakony Expresszel


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com