„A magyar kormány kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított, és az EU csalás elleni hivatala, az OLAF által vitatott közvilágítási projektek számláit” - adta hírül a Hvg Jávor Benedek EP-képviselő blogposztja alapján.
Jávor több forrásból úgy tudja, a magyar kormány nem adja be az Elios számláit a 2007-2013 közötti uniós finanszírozási ciklus utófinanszírozására, azaz a magyar kormány tulajdonképpen visszavonult az EU csalás elleni hivatala, az OLAF által is vizsgált korrupciógyanús beszerzések melletti kiállásból.
Ez 13 milliárd forintot jelent, amit tehát nem az EU, hanem tisztán a magyar költségvetés fog kifizetni.
Az Elios Zrt. 2013 és 2015 között több nagy értékű önkormányzati utcavilágítási tendert nyert el úgy, hogy az irányított közbeszerzéseken esélye sem volt más cégnek győznie. A cégnek alapítója, majd több formában tulajdonosa, vezetője volt Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István, a cégben Simicska Lajos is tulajdonos volt egy darabig.
(Hvg)