Merkel hidrogénplazmát állított elő

hidrogén plazma

Fél másodpercre sikerült plazmát előállítani hidrogénből több millió Celsius-fokon a németországi Greifswaldban lévő kísérleti fúziós reaktorban, a Wendelstein 7-X-ben.

Az eredményről Robert Wolf, a Max Planck Plazmafizikai Intézet (IPP) egyik igazgatója számolt be. Azt mondta, 2020-ig lépésről lépésre harminc percre akarják növelni a plazmaállapot idejét.

A kísérletet elindító gombot Angela Merkel német kancellár nyomta meg, aki egyébként maga is fizikus.

Az intézet szerint még több évtizedig tart, amíg sikerül magfúzióval energiát előállítani. A tudósok ezúttal héliumból előállított plazmáról hidrogénből előállított plazmára, kutatásuk tulajdonképpeni tárgyára váltottak – mondta Thomas Klinger projektvezető. A reaktor decemberi indításakor végzett első kísérletükben az első plazmát héliumból állították elő, ez a gáz ugyanis könnyebben válik plazmává, mint a hidrogén.

Merkel szerint az emberiség egyik legsürgetőbb kérdése az, hogyan lehet az egyre növekvő energiaigényt a klímacélok megsértése nélkül kielégíteni.

A hidrogén szinte korlátlanul elérhető, tiszta energiaforrás, négyvödörnyi vízből annyi energia nyerhető, mint negyven tonna szénből – közölte Sibylle Günter, az IPP tudományos igazgatója.

A Wendelstein 7-X elnevezésű fúziós reaktor, amelyet a világ legbonyolultabb fúziós berendezésének tartanak, Németország egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházása, egyben az európai magfúziós kutatások alappillére is.

Ez egy sztellarátor típusú berendezés – vagyis a Napban zajló reakciókat földi körülmények között megvalósító szerkezet –, amely a szabályozott magfúzió létrehozásához erős mágneses terekkel tartja össze a plazmát, így állítva elő hatalmas mennyiségű tiszta – üvegházhatást és atomhulladékot nem termelő – energiát.

Az egymilliárd eurós berendezésben a tudósok a fúziót a Napban zajló folyamatokkal azonos módon akarják előidézni. Ehhez plazma, vagyis ionizált gáz szükséges, hogy atommagok olvadjanak meg, és ezáltal óriási mennyiségű energia szabaduljon fel.

Szakértők több mint hatvan éve dolgoznak azon, hogy a magfúziót környezetbarát energiaforrásként hasznosítsák. Az ilyen jellegű erőművek megalkotásához két reaktortípussal, a tokamak és a sztellarátor típussal dolgozik a tudomány. A tokamak berendezések fejlesztése sokkal gyorsabban zajlott, elsősorban az egyszerűbb kialakítás miatt.

Ugyan a tokamak ma is az energiatermelő fúziós erőművek kutatásának és építésének fő iránya, a technikai fejlődés eljutott arra a szintre, hogy a sztellarátorok – számos előnyös tulajdonságuk miatt – megvalósítható alternatívát jelenthetnek. A tokamak típusból a ma létező legnagyobb berendezés Nagy-Britanniában található.

A Wendelstein 7-X elnevezésű kísérleti fúziós reaktor működését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontja által kifejlesztett intelligens kamerarendszer felügyeli.

A magyar kutatók és mérnökök által fejlesztett tíz kamerából álló rendszer feladata az, hogy a fúziós szerkezetet megvédje a károsodástól az esetleges meghibásodások esetén. A kamerák a berendezés teljes belsejét megfigyelés alatt tartják, a rendszer az áttekintő képek mellett képes az egyes kritikus területek külön monitorozására, valamint az adatok valós idejű feldolgozására is.

Az eredmények a szerkezet vezérlőrendszeréhez kerülnek, amely szükség esetén dönthet a reaktor biztonsági leállításáról is.

Hirhatár

 

 

 

 

Forrás: MTI


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com