Hosszú betegség után.
Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel.
Vajna András György 1944 augusztus elsején született Budapesten.
1956-ban családjával együtt hagyta el Magyarországot. Kaliforniában folytatott tanulmányokat, mielőtt belevetette magát a filmiparba, amelynek rövid idő alatt egyik tekintélyes vezéregyéniségévé vált.
A Távol-Keleten kezdte tevékenységét: először fodrász és parókakészítő volt, aztán mozik működtetésével és filmforgalmazással foglalkozott. A Panasia Film (Hongkong) eredményesen működött, így megteremtődött a terjeszkedés lehetősége.
1982-től hívta életre az Amerikai Filmpiackutató Társulást, elnöki posztját maga foglalta el. Produceri filmográfiája A csendestárs című alkotással kezdődött. A listán számos világsiker, kedvelt szórakoztató produktum, modern művészi érték található.
Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.
A kormánybiztosi időszakához olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK.
Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt. A “Vajna-korszak” alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét – írták.
2013. augusztus 18-án, Los Angelesben feleségül vette Palácsik Tímeát.
Andy Vajna volt az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.
2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása”. 2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.
nyugatifeny.hu