Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazgatóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház arról, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban.
A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt hétvégi feltáró riportja szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.
A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.
Az ügyet feltáró oknyomozó médiatevékenységbe bekapcsolódott a Channel 4 nevű, kereskedelmi alapon működő, de közszolgálati feladatokat is ellátó brit televíziós csatorna. A cég Srí Lanka-i üzletembernek álcázott riportere a Channel 4 keddi beszámolója szerint rejtett kamerájával felvette, amint Alexander Nix, a Cambridge Analytica vezérigazgatója elmondja, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat.
A Nix által vázolt módszerek között szerepelt légyottok megszervezése prostituáltakkal, valamint olyan helyezetek kialakítása és rögzítése rejtett kamerákkal, amelyekben úgy tűnik, mintha a kiszemelt célpont kenőpénzt venne át.
A Cambridge Analytica állítólag még 2014-ben megszervezett egy kvízjátékot a Facebookon, azzal a meghirdetett céllal, hogy a résztvevők elemzést kapnak tipikus személyiségjegyeikről. A játékban 270 ezer Facebook-profil tulajdonosa vett részt, és az ő Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével a cég összesen 50 millió, zömmel amerikai Facebook-profil tulajdonosának adataihoz fért hozzá, tudtuk és beleegyezésük nélkül.
Mindezek alapján a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának elnöke, Damian Collins kedden levelet intézett Mark Zuckerberghez, kérve, hogy a Facebook vezérigazgatója jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a testület kérdéseire.
A bizottság egyébként is vizsgálatot folytat a közösségi portálokon terjedő álhírek ügyében.
A levélben Collins a Facebook által alkalmazott eljárásrend “katasztrofális hibájának” nevezte a brit és az amerikai sajtó által feltártakat, és közölte, hogy az ügy tisztázásához a portált üzemeltető cég valamely megfelelő hatáskörű, magas beosztású tisztviselőjének pontos magyarázatára van szükség.
“Reményeim szerint ez a tisztviselő Ön lesz” - fogalmaz a Zuckerbergnek címzett levél.
Az alsóházi bizottság elnöke hétfőig kért választ arra, hogy Mark Zuckerberg hajlandó-e részt venni a testület meghallgatásán.
Elizabeth Denham, a brit kormány információs biztosa kedden bejelentette, hogy bírósági felhatalmazásért folyamodik a Cambridge Analytica londoni irodáinak átkutatására.