Lehet így is? Svédországban lehet

Az október 26-i „Dánia az élő példa” című cikk témájához kapcsolódva szeretnék hozzászólni.

Mindkét unokám Svédországban született (magyar szülők). Ott szokás a gyermekeket 1 éves kortól bölcsödébe (ott óvodai kiscsoportnak hívják) járatni, merthogy az jót tesz a gyermek fejlődésének. Minden anyuka számára lehetséges ez, akár dolgozik, akár nem, vagy esetleg otthon van/lesz további gyermekkel. Most ne beszéljünk a kismamák részmunkaidőben való foglalkoztatásának számos lehetőségéről, de az anyuka munkahelyi elfoglaltságának megfelelően, időarányosan, minden gyermek számára elérhető a bölcsőde/óvoda.

A helyiségek nincsenek túlfűtve, általában 19-20 fok a hőmérséklet. A gyerekek egy szivacson, nyitott ablaknál alszanak télen is ebéd után. Minden nap, ha esik, ha fúj, kint vannak a szabad levegőn több órán át. Sokszor van olyan, hogy ősszel, ha esik az eső, kiviszik a vízi játékokat, a felfújható medencét, és mivel amúgy is eláznának az esőben, játszanak vele. Volt olyan eset, amikor a szülő ment a gyerekért, az óvónő bent állt a vízzel teli medence közepén gumicsizmában, és a gyerekek kintről spriccelték a vízi pisztollyal. Nincs ugye rossz idő, ha van megfelelő felszerelés. Persze Svédországban van jeges szél, hó, eső elleni megfelelő ruházat. De az intézmények is megfelelően fel vannak szerelve: szárítóhelyiség az ázott kabátoknak, ruháknak, és külön szárító szekrény a csizmáknak, cipőknek, amelyekben forró levegő átfújásával oldják meg a szárítást. Mire a gyermekek felébrednek ebéd után, száraz minden. Az óvodás korúakkal rendszeresen járnak a környező erdőkbe, ahol megismertetik velük többek között az ehető növényeket, bogyókat.

A gyerekek sokkal edzettebbek, hozzászoknak a hűvösebb benti hőmérséklethez, illetve a kinti zordabb időjáráshoz. Ezzel együtt természetesen megfázhatnak, betegek lehetnek, de nem tömik őket gyógyszerekkel. „Majd elmúlik” vagy „sós vizet kell az orrba csöpögtetni” ez a szokásos gyógykezelés a megfázásra, lázra. A telefonos orvosi-nővéri szolgálat azonban kiválóan működik (svéd és angol nyelvű menüpontból lehet választani, a panaszok, tünetek illetve kérdések bemondása után kap a hívó egy közeli időintervallumot a visszahívásra – hogy akkor figyeljen a telefonjára -, amikor a betegség jellegétől függően orvos vagy nővér visszahívja, és meg tudják beszélni a teendőket), nem kell a beteg gyerekekkel orvosi rendelőbe szaladgálni. A tájékoztatás és segítségnyújtás telefonon tökéletesen működik. A gyerekek immunrendszere ki tud fejlődni rendesen. Az én unokáim közül egyszer volt beteg a kisebbik, és talán akkor kapott valami gyógyszert, de a nagyobbik, aki 7 éves lesz, eddig még nem kapott semmilyen gyógyszert. A jó immunrendszerüknek köszönhetően a kisebb megfázásokat simán leküzdik ezek a gyerekek, komolyabb betegséget nehezebben kapnak el (bárányhimlősek persze voltak).

A nagyobbik most kezdte az iskolát. Erre nagyon kíváncsiak voltunk/vagyunk. Ahogyan ott mondják, a gyerekek kb. 10 éves korukig észre sem veszik, hogy iskolába járnak. Játék, és mese, mese, és játék, erről szól az iskolai életük. Először is úgy kezelik őket, úgy beszélnek velük, mintha felnőttek lennének. Mindenre alapos választ kapnak. Pl. a gyerekek – mivel mindenhol cipő nélkül, zokniban vannak – hajlamosak a zoknijukat is levenni. A tanár azonnal, vetített képekkel magyarázta el részletesen, hogy mi a lábgomba és a szemölcs, amelyet mezítláb könnyen elkaphatnak egymástól. Nincs utasítás, nincs „csak” válasz, érthető magyarázatokkal szolgálnak a miértre, így ez a gyerekek számára is elfogadható. Mindenről beszélgetnek, nyíltan őszintén, nincs tabu téma. Olyasmikről beszélgetnek, ami érdekli az ekkora gyerekeket. Környezetről, szemetelésről, állatokról, betegségekről, földrészekről, égitestekről, háborúról, afrikai éhezőkről, viselkedési normákról, az ő szintjükön. Az unokám a hazaúton és egész este otthon arról mesél, amiről az iskolában aznap beszélgettek. Ismerjük sajnos, ha megkérdezi a szülő itthon a gyereket, hogy mi volt az iskolában, az esetek nagy többségében „semmi” a válasz. Ott meg be nem áll a gyerek szája egész este. Csak annyi a különbség, hogy ott az ekkora korú kisiskolás gyerekek érdeklődésének felkeltéséről szól az iskola. A könyv és az olvasás szeretetére szoktatják őket. Minden nap azzal kezdődik a reggeli után, hogy a gyerekek választanak egy-egy nekik tetsző könyvet az osztályban lévő rengeteg könyv közül, és leülnek nézegetni, lapozgatni szép csöndben, mindenki a sajátját. Aztán valahonnan elindul egy beszélgetés, ami az aznapi téma lesz. Ennyi. A 6-7 éves gyerek érdeklődésének és tempójának megfelelően. Étkezés közben a tanár minden esetben mesét mesél nekik.

A napok szép csendesen telnek az iskolában, nincs ordibálás, őrjöngés, felesleges rohangálás, verekedés, hiszen a figyelmük le van kötve, érdekes, amit hallanak és csinálnak.

És hát a számunkra leginkább meglepő: mivel az unokám (aki nem mellesleg már svéd állampolgár) abban az iskolában a 6. magyar anyanyelvű gyerek (a felsőbb évfolyamokon is tanulnak magyar gyerekek), a svéd állam ekkora létszámnál már ingyenesen biztosítja a magyar anyanyelvi oktatást a délutáni órákban. Svédország az egyik legbefogadóbb államok egyike, ahol minden bevándorlónak ingyenesen biztosítják a svéd nyelv elsajátítását, és egyúttal a bevándorlók gyerekeinek szintén biztosítja az anyanyelvi oktatást.

Számunkra ez döbbenetes hír volt. Fejlett társadalom? Nemzeti identitástudat megalapozása? Az. Maximálisan. Igen. Lehet(ne) így is.

Egy nagymama, akinek unokái Svédországban kalandoznak

Szalonna


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com