Kövér László lesújt: Több hónapos fizetésmegvonás és a Parlamentből való, akár tavaszig tartó kitiltás is várhat a teljes ellenzékre

Kövér László

Több hónapos fizetésmegvonás és a Parlamentből való, akár tavaszig tartó kitiltás is várhat a teljes ellenzékre, ha Kövér László fideszes házelnök beváltja fenyegetését és a szerdai “parlamenti ellenzéki puccskísérletért” a “lehető legfájdalmasabb szankciókat” alkalmazza velük szemben – még mielőtt szándéka szerint a “büntetőintézkedések” további szigorítását is keresztülvinné.

Az Országgyűlési törvény szerint jelenleg egy képviselőt érő legsúlyosabb szankció, ha visszaesőként 9 ülésnapra felfüggesztik a politikus képviselői jogainak gyakorlását, és ezzel együtt a fizetésének folyósítását is.

Hosszú fizetés nélküli szabadság?

A gyakorlatban a kilenc ülésnap akár több hónapot is jelenthetne, hiszen az őszi ülésszak e héten lezárult, vagyis a vélhetően februárban kezdődő tavaszi ülésszaktól kellene számítani a 9 napot, aminek letelte – ritka ülésezés esetén – akár március közepéig-végéig is elhúzódhat. Vagyis legrosszabb esetben

Kövér akár negyedéves, fizetés nélküli kényszerpihenőre küldheti a teljes ellenzéket.

Ehhez képest pedig szinte semmi az a büntetés, amit csütörtökön szabtak ki egy szűkebb ellenzéki csoportra: hét képviselő – Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Bertalan (MSZP), Varju László (DK) és Harangozó Tamás (MSZP) – fejenként 400 és 600 ezer forint közötti pénzbüntetést, vagyis fizetésmegvonást kapott.

A képen több, most megbüntetett ellenzéki képviselő – Tordai Bence, Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes, Harangozó Tamás, Szabó Sándor akkor még nem sejtették MTI/Kovács Attila

Ez volt a büntetés azért, mert hétfőn, amikor a kormánypártok megakadályozták, hogy a Parlament érdemben tárgyalja, vagyis egyenként megvitassa a rabszolgatörvényként elhíresült kormánypárti túlóraszabályhoz benyújtott csaknem 3000 ellenzéki módosító indítványt, és ezeket a Fidesz-KDNP egyetlen mozdulattal söpörte le az asztalról, több ellenzéki képviselő sípolt és füttyögött, vagyis zajosan tiltakozott, majd kivonult az ülésről.

2925 az egyben

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint “közérdekből, kiemelten nemzetstratégiai célból” nyújtották be a valóban nagyszámú, 2925(!) ellenzéki módosítót, ám az erre sebtében összehívott igazságügyi bizottság az ellenzék szerint alaptörvény- és házszabályellenes döntést hozva hétfőn úgy határozott, hogy egyben kell szavazni az ellenzéki módosítókról, amelyeket így egyetlen voksolással el is utasítottak a kormánypártiak. „Szégyen!” – kiabálták ekkor az ellenzéki politikusok, akik hangos fütyülésbe kezdtek, mire Kövér László fegyelmezett – “Fejezze be az óbégatást” -, megjegyezést tett – “Miért zúg a csekély számú tömeg?” -, végül szankciókat ígért – ez utóbbi ígéretét váltotta be most a hét képviselőt sújtó pénzbírsággal.

Jogsértő lenne az ellenzék szerint

Nem tudni, mire gondolt pontosan Kövér László, amikor a “legfájdalmasabb” büntetésről beszélt, de sejthető, hogy a fenti, több százezres pénzbüntetéseknél súlyosabb szankcióra. Hogy pontosan mire, az hamarosan kiderülhet: nem kizárt, hogy akár még ma, vagy a jövő hétre hívhatja össze a házelnök ez ügyben a Házbizottság ülését. Ám ellenzéki politikusok a Zoom.hu-nak azt mondták, hogy a több hónapos “kényszerpihenőt” jelentő 6 illetve 9 ülésnapos eltiltást jogszerűen képtelenség lenne indítványoznia Kövérnek.

Ugyanis ez a legsúlyosabb eltiltás a törvény szerint csak arra a képviselőre szabható ki, aki “az ülésen fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta”. Ráadásul a 6 ülésnapos eltiltás is csak akkor jár, ha a képviselő mindezt ugyanazon – jelen esetben a most zárult őszi – ülésszakon belül kétszer is elkövette, ha pedig háromszor vagy többször, akkor jön a 9 ülésnapos büntetés.

Márpedig fizikai erőszakot nem alkalmaztak az ellenzékiek, sem egyszer, pláne nem többször – állítják.

Ugyanakkor a Fidesz és a kormány kommunikációjában az elmúlt napokban megjelent ez a szóhasználat. Egy nappal a rabszolgatörvényt vagy éppen a Patyi-féle különbíróságokat is megszavazó szerdai, botrányos parlamenti ülés után a Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter azt állította, az ellenzék “fizikailag inzultálta” Orbán Viktor miniszterelnököt, ezért kellett az ülésterembe hívni a testőreit. Előtte pedig Kövér beszélt arról, hogy az ülés kezdetén szerinte az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy a munkát megkezdje. Tény, hogy Orbánnak az arcába sípoltak, Latorcai útját pedig elállták az ellenzékiek, de atrocitás nem történt, fizikailag nem fenyegették egyiküket sem.

Annyira nem lehetett fenyegető Szabó Tímea, hiszen még a fideszesek is nevettek az egészen – a képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Szabó Tímea/Facebook

Ennek ellenkezőjét elvileg a szankció kiszabására javaslatot tevő Kövérnek kellene bizonyítania, de a most, a hétfői ülésen történtek miatti büntetésnél sem mindenhol stimmelnek a tények illetve a szankciók indoklásában hivatkozott “bűnök” – hívták fel a Zoom.hu figyelmét ellenzéki képviselők. Előfordulhat, hogy a szerdai ülésen történt, Kövér szerint büntetni rendelt mozzanatokat sem feltétlenül érzékelik és értékelik hasonlóan majd az ellenzékiek és a házelnök – utóbbi véleményével viszont alighanem egyetért majd a szankciókról szavazással döntő kormánypárti kétharmad.

Ha a fizikai erőszak vádja nem is “áll meg”, a “sima” rendzavarásért Kövér újabb pénzbírsággal sújthatja majd az ellenzéki politikusokat, akár az összeset, és ez azért nem kis büntetés. A házelnök pedig általában nem aprózza el: a hétfői eseményekért “megítélt” 400-600 ezer forintos fizetésmegvonás amolyan középérték, ha az elmúlt időszak gyakorlatát nézzük. A Zoom.hu is írt róla, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróságra kerül az ügy, amelyben nemrég Kövér 504 900 forintra bírságolta Tordai Bencét, amiért a Párbeszéd politikusa bohóc orrot vitt Polt Péter legfőbb ügyésznek.

A Zoom.hu megkérdezett néhány – többségében frissen megbüntetett – ellenzéki képviselőt, mire számítanak a jövőben:

Harangozó Tamás (MSZP): “Egy törvénytelen ülésen fizikai erőszak nélkül megkísérelni megakadályozni a szavazást, az hazafias kötelessége minden képviselőnek. Az ellenzék semmilyen puccsot nem hajtott végre, ellenben államcsíny zajlik Magyarországon immár kilencedik éve a Fidesz részéről.”

Tordai Bence (Párbeszéd): “Nem lepett meg Kövér újabb pénzbírsága, a puccsozása miatt pedig feljelentést tettem rémhírterjesztés miatt.”

Hadházy Ákos (független): “Ami Kövérrel történik az utóbbi időben, az akár felháborító is lehetne, de inkább nagyon-nagyon szomorú.”

Újabb szigorítás: “legalább fájjon”

“Anarchiába hajló, eszetlen, irracionális rendbontás” történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren – háborgott Kövér László az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este. A házelnök úgy látja, ami a Házon kívül történt, semmivel nem különbözött attól, mint amit az ellenzék a patkón belül csinált, amikor meg akarta akadályozni a törvényhozás normális működését. Elmondta: a történtek miatt

vizsgálandó, kell-e változtatni a fegyelmi rendelkezéseken, mert ami azokban eddig volt, nem elég visszatartó erő.

Arról, hogy a tiltás megakadályozza-e a jövőben ezeket a folyamatokat, azt mondta: nem optimista, de ha ez az ellenzék állandó taktikai eszköze, akkor legalább “fájjon nekik”. A házelnök közölte azt is: lélekben nem voltak felkészülve arra, hogy csak az akadályozza meg az ellenzéki fizikai erőszakot, hogy csupán egyharmadnyi mandátummal rendelkeznek, és alulmaradtak volna. Hozzátette: az utcai tiltakozások egy idő után elülnek majd.

Legutóbb a rendelkezéseket szintén akkor szigorították, amikor Kövérnél betelt a pohár. A korábban csak az Országgyűlés rendjét és méltóságát megzavaró képviselőket szankcionáló jogszabály a házelnök javaslatára szigorodott 2014-ben, mivel Kövér a Parlament épületében és az ülésteremben akkoriban bemutatott performanszokat, formabontó politikai megnyilvánulásokat a „magyar parlamentarizmus elmúlt két és fél évtizedének mélypontjaként” értékelte.

A barátságos, puha plüssmackó

Bár az utóbbi években a Fidesznél “házon belül” egyre erősebb a mezőny, sokáig Kövér László volt a magyar politikai közbeszéd „erős embere”, bár önmeghatározása szerint olyan, „mint egy plüssmackó: bársonyos, puha és barátságos”. Kövérnek olyan, ma már klasszikus bonmot-kat köszönhetünk, minthogy „az internacionalista bolsevik kutyából nem lesz nemzeti szalonna”, illetve a 2002-es Fidesz-kongresszuson ő nevezte politikai ellenfeleit strigáknak, honkupeceknek és szellemi hajléktalanoknak. Sajátosan tud bocsánatot is kérni, ha úgy érzi, túltolta: „Megkövetem az MSZP politikusait, akiknek azt mondtam, hogy hazaárulók, ugyanis pontatlanul fogalmaztam: valójában hazaáruló csak az lehet, akinek van hazája.” A 2002-es választási kampányban nagy vihart kavart „köteles beszéde”, ami olyan magas labda volt, hogy az MSZP le is ütötte, és kampányfilmet csinált belőle.

Repkednek Kövérnél a százezrek

A mostani, átlag félmilliós összegnél egyébként nagyobb büntetést is kiszabott már Kövér László. A házelnök az előző, 2014-2018 közötti parlamenti ciklusban egyetlen kivétellel – Csizi Péter (Fidesz) – csak ellenzéki képviselőket büntetett meg. A legtöbbször LMP-s és szocialista képviselőket marasztalt el. A leggyakrabban, négy alkalommal Szél Bernadettet büntette, de a legtöbbet, 750 ezer forintot Szilágyi György jobbikos képviselőnek kellett befizetnie, miután szóban veréssel fenyegetett egy államtitkárt. Az elmúlt ciklusban összesen

28 büntetést szabott ki Kövér, 3 és félmillió forint értékben.

Sőt, a Zoom.hu arról is közölt már összeállítást, hogy egy kormány- vagy rendszerkritikus feliratú molinó, egy szikár tényeket bemutató fotó vagy számsor, de akár egy üres papírlap is lehet “tiltott szemléltetés” a Parlamentben – és Kövér László világában. A tapasztalat pedig az, hogy a házelnök gyakran ezeket a szemléltetőeszközöket is súlyos pénzbírsággal bünteti. De kirívó eset, és nem anyagi természetű büntetés volt, amikor 2017 tavaszán Kövér örökre kitiltotta a Parlamentből az akkor még nem képviselő, hanem pártszóvivő Tordai Bencét, amiért kiplakátolta a miniszterelnök ajtajára: „Putyin-csicska” és „Hazaáruló”.

A házelnök és a bírságait megszavazó kormánypárti többség amúgy azután is sorra szabja ki a büntetéseket, hogy 2016-ban a strasbourgi emberi jogi bíróság jogerősen már Kövérrel szemben döntött. Korábban az elnök több Párbeszédes és LMP-s képviselőt büntetett meg “tiltott molinózásért”, amiért a képviselők Strasbourghoz fordultak, a testület pedig 2016 májusában jogerősen kártérítést ítélt meg nekik. Megjegyzendő, hogy a bíróság nem a szólásszabadság ügyében foglalt állást, hanem azért ítélt a javukra, mert úgy vélte, a képviselők nem jutottak méltányos jogorvoslathoz. A házelnöki döntést ugyanis a fideszes többség fogadja el, és ezzel szemben a megbüntetett képviselők a szintén kormánypárti többségű mentelmi bizottsághoz fordulhatnak panasszal.

Egy év alatt 14 milliónyi büntetés

A 2010-2014-es parlamenti ciklusban a tiltott szemléltetés még nem számított bűnnek, de már 2013 elejétől létezett az Országgyűlés rendjét megzavaró képviselők bírságolásának lehetősége. Bő egy év alatt 53 képviselőt büntetett emiatt Kövér, a költségvetésbe így 14 millió 148 ezer forint folyt be. Az MSZP egy, az LMP négy képviselője “érdemelte ki” tiszteletdíjának csökkentését. A függetlenek között kilencen kaptak bírságot, míg a Jobbik-frakció minden tagját, kivétel nélkül utolérte a házelnöki szigor. Emiatt a jobbikosok fizették a teljes összeg nagy részét, 12 millió forintot. A gigabüntetést azzal vívták ki, hogy 2013. júniusában, a földtörvény szavazásánál – a most, a rabszolgatörvényről döntő ülésnaphoz hasonló módon – elfoglalták az elnöki pulpitust, ott „A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!” feliratú transzparenst feszítettek ki, közben azt skandálták, hogy „Hazaárulók!”. E szavazás ellen tiltakoztak az LMP-s politikusok is, akik az ülésterem közepén „Földrablás helyett földosztást!” feliratot feszítettek ki, Orbán Viktor asztalára pedig egy kis, földdel töltött talicskát tettek. Vadai Ágnes és DK-s párttársa fizetését pedig azért csökkentették, mert a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozva szemük környékére monoklit festve demonstráltak az ellen, hogy az élettársa bántalmazásával vádolt exfideszes Balogh József továbbra is képviselő maradhatott, csak a pártból kellett kilépnie a vak komondoros botrány miatt. Pénzbüntetést ért korábban az is, hogy a Párbeszéd politikusai – Karácsony Gergely és Szilágyi Péter – egy, a Fidesz logójával díszített „Loptok, csaltok hazudtok!” feliratú táblát vittek be az ülésterembe.

Borítókép: Kövér László / Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

zoom.hu


5 Comments

  1. FKovács Gabriella said:

    bár megtörténne a büntetés és ne csak feltételes módban beszéljenek róla !!!!!

  2. Gombos Péter said:

    Kilóg a cikkíró “lólába” . Nagyon mosdatja a gazember hazaárulókat. Ez nem ellenzék, hanem a hatalmát vesztett kommunisták kétségbeesett kísérlete a hatalomba való visszakapaszkodásért. NEM KELLENEK A MAGYAROKNAK !!!

  3. Istvánné Jenei said:

    Ez így helyes, ha az ellenzék nem tud viselkedni illendő módon a Parlamentben.Ha szóval nem bírják, hát erővel akarnak győzni.Ezzel szégyent hoznak saját fejükre.Legalább látnék egy okos tanácsot, amivel a népet szolgálnák, jobban, mint a Kormány!!

  4. Klárik Zoltán said:

    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Minden Fidesz tagjának

  5. Klárik Zoltán said:

    Egyet értek Lázár Jánossal Hogy az Cigit teljes mértékbe le kell állítani az gyártás és az árusítását ! Az szabályokat nem tartják be az népek ,szét dobálják, alá az kocsi alá, majd csak fel robban az kocsi ! Nem tartják be az busz megállótól 6 métert ,az oxigén hiányos gyerekek nem kapnak levegőt és sokan mások is ! Minket nagyon zavar az cigi ha kis fiatal szívja ,és minél többen mint ha kábítószernek veszem az dohányt! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Minden Képviselőnek!

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com