“Idétlen, horthysta” – Felmondtak Orbán Várának újjáépítői

Három építész is kemény szavakkal lépett ki a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületéből. A gittegyletet elvileg Orbán Viktor újabb drága becsípődésére hozták létre, hogy levezényelje a várnegyed rekonstrukcióját, és a miniszterelnök végre beköltözhessen a régóta vágyott Budai Várba.

A testület három tagja, Csomay Zsófia építész, Lővei Pál művészettörténész és Schneller István építész-urbanista március 3-án küldték el felmondó levelüket Lázár Jánosnak, pénteken pedig a nyilvánossággal is közölték, hogy lemondanak tagságukról, mivel a kormányzat folyamatosan figyelmen kívül hagyja a testület véleményét a fejlesztési tervek kialakításakor.

"Idétlen, horthysta" – Felmondtak Orbán Várának újjáépítői

Az Index szerint megpróbálták Lázár János és államtitkára, L. Simon László figyelmét levélben felhívni arra, hogy álláspontjuk szerint a budai várat és ezzel összefüggésben a Városligetet érintő kormányzati tervek egyértelműen negatív hatással lesznek az egész főváros városszerkezetére, közlekedésére, területhasználatára, kulturális életére, idegenforgalmára, a figyelmeztetésre azonban nem érkezett válasz.

Döntésüket most többek között azzal indokolták:

Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét. Szellemiségében is igencsak károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének ilyesfajta rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását.


One Comment;

  1. Boris Zoltán said:

    Egy valamirevaló szakember nem megy le bizonyos színt alá!

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com