A nő terhessége alatt szedett hormonterápia által a férfiak is növeszthetnek tejvezetéket egy kísérleti gyógyszer segítségével, így az édesapák sorsközösséget vállalhatnak párjukkal a szülés utáni időszakban.
Öt éven belül megvalósulhat a forradalmi ötlet, mellyel a férfiak is szoptathatják újszülött csecsemőjüket egy hormonterápiás kezelés hatására. A nő terhessége alatt szedett gyógyszercsomag kialakítja a férfi emlőjében is a tejvezetéket, igaz hogy mellékhatásként valamilyen fokú mellnövekedés is megtörténhet. Azonban az egyik fejlesztő szerint ez nem lehet ok a szer elutasítására, hiszen a nők már évtizedek óta befolyásolják a hormonháztartásukat különböző fogamzásgátló tablettákkal.
Rengeteg nő szenved a szoptatással, ezzel az eszközzel a partnere segíteni tud számára.
– mondta el Ms. Springham, aki utolsó egyetemi évében állt elő az ötlettel. Véleménye szerint a nő terhességének kiderülésétől kezdve használható lenne a progesztin terápia, mely a tejtermelő mirigyek kialakulásáért felel, majd az utolsó négy hétben domperidone-t kéne bevenni, ami a tejtermelést indítja be a szervezetben. Így a gyermek születésekor
a férfi rögvest készen állna az “apatej” szolgáltatására.
Kisebb hátrány lehet, hogy a férfi mellbimbónak több ingerelés szükséges a tej megindulásához, azonban ez apró akadály Ms. Springham szerint. Ahogyan az sem tisztázott még, hogy a férfi által termelt nedű ugyanolyan tápláló lenne-e, mint a nőké. A tesztfázis még nem indult el, de a technológia már készen áll a gyártásra.
(DailyMail)