A hároméves kisfiút csecsemőkora óta nevelte egy debreceni házaspár. Örökbe szeretnék fogadni, de elszakították tőlük.
nlcafe.hu
Több mint 45 év a korkülönbség a hároméves Botond és a Németi házaspár között, akik három hónapos kora óta nevelték a kisfiút. A nevelőszülők szerették volna örökbe fogadniőt, de a szabályok szerint a korkülönbség miatt ezt nem tehetik meg – számolt be az esetről a Tények.
Hétfőn elvitték Németiéktől a kisfiút, és más nevelőszülőknél helyezték el. Azt mondták nekik, hogy azért, mert veszélyeztették Botond örökbe adását azzal, hogy történetükkel múlt héten a nyilvánossághoz fordultak.
A gyerek vér szerinti szülei és nagymamája is támogatná, hogy Németiék fogadhassák örökbe a kisfiút. Sőt, Németiék óvodapedagógus lánya is örökbe fogadta volna őt, de ezt is elutasították.
Az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat a Tények megkeresésére úgy reagált: egyelőre nem kaptak engedélyt a nyilatkozattételre az ügyben.
Nem a hivatalokat kell szidni, mert az ő dolguk a törvények végrehajtása. Való igaz, hogy a törvények szerint az örökbefogadó szülő nem lehet 40 évnél idősebb az örökbefogadott gyermeknél, de ze a logikus is, tekintve, hogy a gyermek nevelési ideje cca. 20 év. Nevelőszülőnél is ez az irányadó.
És aki 43 évesen szül? Attó lis elveszik? Hol van itt agyermek védelme ! Barmok…
Hol érvényesül itt a gyermek érdeke? Az a gyermek érdeke, hogy kiragadják a szeretetteljes családi környezetből! Tiszta idióta minden törvényhozó? Vagy aljas szemétládák?
Hihetetlen!!! Miféle emberek dolgoznak a hivatalokban????? Nem a Gyermek számít, hanem a baromságok???
Hát, micsoda állat népség ez ? Meg vagytok hülyülve ?