Élőben nézhette az összes Yahoo-felhasználó levelezését az FBI

Yahoo-Mail-Tips

A Yahoo internetes óriáscég állítólag titokban figyelte az elektronikus levelezéseket az egyesült Államok belföldi hírszerzése számára.

Az információt az amerikai közszolgálati rádió (NPR) közölte. Ebből kiderül, hogy a Yahoo tavaly titokban olyan szoftvert fejlesztett ki, amellyel megfigyelte levelezőprogramja klienseinek bejövő e-mailjeit, s az információkat továbbította a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA).

A megfigyelést az NSA kérésére végezte. Az információt a Yahoo két volt – meg nem nevezett – munkatársa hozta nyilvánosságra, bár azt állították, hogy a kérés a titkos megfigyelésre nem csak az NSA-tól, hanem a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) is érkezhetett. Több százmilliónyi elektronikus levelet ellenőriztek így, ráadásul az éppen akkor bejövő – és nem a megőrzött, elraktározott – leveleket figyelték, és az információt is valós időben juttatták el az NSA-hez vagy az FBI-hoz. Egyes e-maileket pedig külön elraktároztak, hogy bármikor előhívható legyen a belbiztonságiak számára.

A közszolgálati rádióban megszólaló kommentátor szerint először fordul elő, hogy nyilvánosságra kerül: egy internetes cég eleget tesz a hírszerzés kérésének és minden beérkező e-mailt ellenőriz. Az egyelőre nem derült ki, hogy a belbiztonsági szervek konkrétan mit kerestek, s az sem, hogy általában milyen jellegű információkra voltak kiváncsiak.

A Yahoo vezérigazgatónője, Marissa Mayers rövid közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy törvénytisztelő állampolgár, aki betartja a törvényeket.

Az Egyesült Államokban egyébként 2008 óta a hírszerző szervek törvényesen kérhetnek amerikai telefontársaságoktól és internetes cégektől adatokat a klienseikről. Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja éppen e kiterjedt titkos megfigyelésekről hozott nyilvánosságra információkat, s ennek nyomán az amerikai hatóságok a magánélet védelmére hivatkozva vissza is fogtak néhány titkos programot.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com