Az mno információja szerint szerdán közölték a Népszava dolgozóival, hogy eladták a lapot, és a vevő a Marquard Media nevű kiadó.
A Marquard az utóbbi években nem foglalkozott közéleti lapokkal és napilappal sem. Ők adják ki többek között a Joy, a Playboy és a Shape című lapokat.
A Népszava eddig MSZP-közeli lapnak számított, az utóbbi években egy svájci cég nevén volt, amit Puch Lászlóhoz, az MSZP egykori pénztárnokához szoktak kötni.
Februárban még arról szóltak a pletykák, hogy a Geomédia lehet a vevő, ők adják ki a Szabad Földet és a Vasárnapi Híreket, de az az üzlet végül nem jött össze.
Az MSZP fokozatosan szabadul a sajtójától, korábban a párt alapítványa túladott a Népszabadságban lévő részén, és a vevő szombaton be is zárta a lapot. A Népszava is kikerül most a párt holdudvarából, és egyelőre nem világos, hogy a lap mintegy 50 munkatársa közül kit tart meg az új tulajdonos.
Piacgazdaság. Még a szart is el lehet adni.