Tudomány

Százával hív papokat Magyarországra a katolikus egyház Afrikából és Ázsiából, akik nem értik a migránsozó plakátokat

Százával hív papokat Magyarországra a katolikus egyház Afrikából és Ázsiából, akik nem értik a migránsozó plakátokat

Már legalább kétszáz missziós pap érkezett Magyarországra, van köztük, aki Vietnamból, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Nigériából, Kenyából, Kongóból és más, egzotikus országokból jött hozzánk – írja az eheti HVG.

Túl drága árvák – Megszűnnek az SOS gyermekfalvak Magyarországon

Nem tudtak saját lábra állni harminc év alatt a hazai SOS gyermekfalvak, ezért ebben a formában megszűnnek. A gyerekeket saját ingatlanban lakó nevelőszülőknél helyezik el, nem egy esetben elszakítva őket „falubeli” nevelőanyjuktól. A fenntartó alapítvány szerint kellő gondossággal járnak el, a falvak főállású nevelőszülői azonban ezt nem így látják. Ettől az évtől rezsit, jövőre pedig már bérleti díjat is kell fizetniük, emiatt kénytelenek lesznek mihamarabb elhagyni az SOS falvakat, hogy aztán értékesíthesse az alapítvány.

zika-virus

Zika vírussal pusztították el az egyik leggyilkosabb rák sejtjeit

Néhány éve még globális pánikot okozott a magzatokban szörnyű elváltozásokat okozó zika vírus tömeges terjedése a trópusi vidékeken. Az elmúlt két évben jelentősen csökkent az új fertőzések száma, így a zikával kapcsolatos hírek is lassan kikoptak a sajtóból. A vírussal kapcsolatos kutatások azonban nem álltak le, a tudósok továbbra is dolgoznak a zika elleni vakcinán.

Szexuális úton terjedhet el a mindennek ellenálló szuperbaktérium

Egészségügyi szakemberek és orvosok évek óta kongatják a vészharangot, hogy hamarosan járványszerűen terjedhetnek el az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok a világban. Maga a jelenség persze nem új, hosszú évtizedek óta tapasztaljuk, ahogy fel-felbukkannak az ismert kezeléseknek ellenálló baktériumtörzsek. Csakhogy míg az orvostudomány eddig mindig sikerrel vette fel a harcot az új törzsekkel, az utóbbi években egyre több lett a borús előjel, hogy a következő ellenálló baktériumnál már nem leszünk erre képesek

trump haderő

Űrhaderőt állít fel az USA

“Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét” - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Pence vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot.

students-plan-to-send-time-capsule-to-mars-by-2017

Folyékony vízre bukkantak a Marson

Folyékony víz lehet a Marson – erre olasz tudósok találtak bizonyítékot 2012 és 2015 közötti radarfelvételeken. Az Európai Űrügynökség képeit összefésülve ugyanis egy 20 km hosszú tó körvonalazódott a szomszédos bolygó déli jégsapkája alatt. A szonda radarja olyan hullámokat bocsát ki, amelyek máshogy verődnek vissza különböző anyagokról, így a sziklákról, vagy épp a vízről is.

petesejt

Mesterséges petefészek nyújt új reményt a gyerekre vágyó ráktúlélőknek

A petesejteket képző petefészek sokszor elveszíti funkcióit a kemoterápia és a sugárkezelés hatására, így a rákos megbetegedésen átesett nők számára új reményt adhat a gyerekvállalásra a mesterséges petefészek - írja a CNN. Dán kutatók hoztak létre egy „állványzat”-nak nevezett dolgot, melyen funkcionáló petesejt-tüszők jöhetnek létre.

palkovics

Államosíthatják az MTA kutatóintézeteit

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendelték a Magyar Tudományos Akadémia összköltségvetésének csaknem felét – írja a hvg.hu. Az MTA kutatóintézeti finanszírozásának nagy része kerül át Palkovics László minisztériumához a 2019. évi költségvetési tervezet szerint.

korall elhalt

Durva csonkolást végzett a világ legnagyobb élő szervezetén a három éve tartó extrém meleg

Az Ausztrália partjainál mintegy 2500 kilométer hosszan elnyúló Nagy-korallzátony északi területeinek közel kétharmada elpusztult. A középső területeken jobb a helyzet, de csak a korallrengeteg déli harmada van viszonylagos biztonságban. A Nature folyóiratban múlt héten megjelent tanulmány szerzői szerint a Nagy-korallzátony közel harmadán visszafordíthatatlan a pusztulás.

angliai mérgezés

Magyar orvos látta el a megmérgezett orosz kémet

Pont egy hazánkból kivándorolt szakember volt ügyeletben az angliai Salisbury kerületi kórház sürgősségi osztályán, amikor befutott a mentő az idegméreggel megtámadott Szergej Szkripallal és lányával, Julijával – tudta meg a Magyar Nemzet. Závori László nyilatkozott is lapunknak.

E8B4D376-FA84-4E05-9E50-458F01FBDAAE

Minden készen áll arra, hogy végrehajtsák az első igazi fejátültetést

Lényegében minden készen áll arra, hogy végrehajtsák az első igazi fejátültetést, miután egy holttesten már tökéletesen begyakorolták – jelentette be pénteken egy bécsi konferencián Sergio Canavero olasz neurológus. A 18 órás próbaműtétet – amit Canavero máris „az első emberi fejtranszplantációnak” nevezett – Kínában, a Harbini Orvostudományi Egyetemen végezték el.

gyárak

A vesztünkbe rohanunk

15 000 tudós írt egy nyílt levelet, és most már végre komolyan kellene vennünk őket. Utoljára 1992-ben adtak ki ilyen példátlan mértékű összefogással nyílt levelet a világ tudósai. Most úgy érezték, itt az idő a második figyelmeztetésre.

homeopátia

Semmelweis Egyetem törölte a homeopátiás tárgyát a képzésből

Az európai akadémikusok nyílt levelét követően a Semmelweis Egyetem törölte egyetlen homeopátiás tárgyát a képzésből, számolt be róla dr. Novák Hunor orvos. A homeopaták előszeretettel vezették félre a laikusokat azzal, hogy „hivatalos tantárgy a Semmelweis Egyetemen a homeopátia”, és hogy nekik licenszvizsgájuk van ebből az egyetemről.

vérvizsgálat

Új műszer segít a rák felismerésében

Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki - tudósított a BBC hírportálja csütörtökön az MTI szerint. A kutatók szerint a műszer “gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá” teheti a daganat eltávolítását.

rákossejt

Elkezdődött a rákellenes génterápiák kora

Augusztus 30-án az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) bejelentette, hogy engedélyezi a Novartis-nak, hogy kereskedelmi forgalomba hozza KymriahTM fedőnevű tumorellenes készítményét és ezzel tulajdonképpen sok évtizednyi álmodozás után hivatalosan is elkezdődhet a rákellenes génterápia klinikai rutinalkalmazása.

Gyógyszeripar - Zárt üzem a debreceni Teva Gyógyszergyárban

Jönnek a másolatok – Korszakváltás következik a rákgyógyításban, de a betegek félnek

A kétezres évek elején forradalmi áttörést hozott a daganatok gyógyításában a célzott te­­rápia: ilyenek a ráksejteket közvetlenül támadó, illetve génhiba alapján kiválasztott kezelések. Csodával határos gyógyulásokról szóltak akkor a hírek az orvostudományban, most azonban sorra jár le e terápiák szabadalmi védettsége. Itt az utángyártott gyógyszerek korszaka

Angliában MDMA-val is kezelnék az alkoholfüggőséget

Bristoli orvosok megkapták a szükséges engedélyeket egy kis létszámú kísérlet indítására, amiben MDMA-t (az ecstasyban lévő pszichoaktív szer) is bevetnének alkoholfüggők kezelésére. Az már kiderült, hogy a traumák feldolgozásában és a feszültség oldásában segíthet az MDMA kontrollált fogyasztása.

Mire jók a vércsoportok? Miért nem adhatunk bárkinek vért?

A vércsoportokat a vérben található antigének alapján kategorizálják. Azt mindenki tudja, hogy vannak A, B, AB és 0-s vércsoportú emberek, de arra már kevesen tudnak válaszolni, hogy miért tartozunk különböző vércsoportokba. Miért gyakoribb Európában az A vércsoport, és az ázsiaiaknak miért csak a 27 százaléka tartozik bele? Egyáltalán, mi a vércsoportok szerepe?

Egy férfi, aki 18 évet húzott le Párizsban a Charles de Gaulle reptér termináljában élve

Emlékeznek a Terminál című filmre, amiben Tom Hanks egy reptéren ragad majdnem egy évre, mert az otthonában kitör a polgárháború, megszűnik az állampolgársága, és érvényes útlevél híján nem léphet ki semmilyen irányban a terminálról? Ezalatt mindenféle vicces dolog történik vele, igazi barátokat szerez, és még Catherine Zeta-Jonesszal is majdnem összejön. Bár a film nem utal rá, a történetet egy valódi sztori ihlette: Mehran Karimi Nasseri 18 évet húzott le Párizsban a Charles de Gaulle reptér termináljában élve.

Ön is megmenthet egy életet, ha őssejtet adományoz

Egy egyszerű vérvizsgálat után irány a kórház, ahol a huszonegy éves Eszter jelenleg is arra vár, hogy megfelelő donort találjanak neki. A lány a leukémia egy különösen ritka és súlyos típusában szenved, gyógyulásra az esélyt csak egy vérképzőőssejt-transzplantáció adhatná meg, de a már lefuttatott adatbázis-elemzés azt mutatja, hogy nincs megfelelő donor a közel harmincmillióból – erről édesapja beszélt a Magyar Nemzetnek.

Csernobilnál is nagyobb nukleáris balesetre derült fény

1956 augusztusában egy kazahsztáni atomfegyver-kísérlet tragédiába torkollott, és négyszer annyi ember szenvedett akut sugárbetegséget, mint Csernobilban. A szennyezés tényét már korábban elismerték, de egy most előkerült dokumentum arról tanúskodik, hogy a szovjet hatóságok már igen korán tisztában voltak az ügy súlyosságával, egészségügyi következményeivel. A lakosságnak mégsem szóltak erről semmit.

Rejtélyes radioaktív felhő Európa felett

Néhány hete ismeretlen eredetű radioaktív felhő lebeg Észak-Európa országai felett. Eddig semelyik ország nem vállalta magára a – bizonyos koncentrációban – erősen rákkeltő szennyeződés kibocsátását. Egyesek eltitkolt orosz nukleárisfegyver-kísérletre gyanakodnak.

A NASA Spitzer űrtávcsöve felfedezett egy Föld-szerű bolygókkal teli naprendszert

Mindegyik bolygón adottak a feltételek ahhoz, hogy legyen rajta víz, három bolygó pedig lakhatónak tűnik, a csillagtól való távolságuk se nem túl nagy, se nem túl kicsi, ezeken a hőmérséklet, és úgy általában a körülmények hasonlóak a Földéhez, ezért ezeken alakulhat aki a legnagyobb valószínűséggel élet. A felfedezésről a kutatók a Nature magazinban számoltak be.

50 éve fagyasztanak halottakat – ma sem tudják, van-e bármi értelme

Fél évszázaddal ezelőtt fagyasztották le az az első embert azzal a céllal, hogy így őrizzék meg testét addig, amíg lehetővé nem válik majd a halálos betegségek gyógyítása. Azóta meglepően sok – persze többségében nagyon gazdag – ember fagyasztatta le magát az örök élet reményében, de a tudomány alig jutott közelebb ahhoz, hogy egyáltalán meg tudja tippelni, lesz-e valaha lehetőség feltámasztani-e holttesteket – írja az mno.hu.

Ön tudja mi a rizs megfőzésének legbiztonságosabb módja?

A belfasti egyetem egy kutatásában azt vizsgálták, mi a rizs megfőzésének legbiztonságosabb módja. A szempontok nem a forró víz vagy a nyílt láng használatának veszélyei alapján alakultak, hanem azt figyelték, melyik módszer segít a legtöbbet abban, hogy kimossuk a rizsből a különféle szennyeződéseket és nemkívánatos kemikáliákat.

Lefagyasztás, avagy élet a halál után

Igen, Mr. Bedford itt van. Ezt a választ adják az arizonai Alcor Life Extension Foundationban arra a kérdésre, hogy dr. James Hiram Bedford, a világ elsőként lefagyasztott embere még mindig ugyanabban az állapotban van-e, mint ötven éve. Tehát lefagyasztva.

A fekete matematikusnők, akik az űrbe juttatták Amerikát

A múlt héten mutatták be a magyar mozik A számolás joga című filmet, amely néhány fekete matematikusnőről szól, aki az ötvenes évek végétől – még a számítógépek teljes térhódítása előtt – a NASA-nál dolgozott. Úgy számoltak rakétaröppályákat, hogy közben a déli államokban még törvény írta elő a szegregációt. A film alapjául szolgáló, igaz történet talán még felemelőbb a mozinál.

Élet lehet a Vénusz felhőiben

Amikor a földön kívüli élet kerül szóba, rendszerint a Marsot, esetleg a Jupiter Európa vagy a Szaturnusz Titán nevű holdját szokás megemlíteni, mint olyan helyszín, ahol érdemes lehet kutakodni. Egy nemzetközi tudóscsoport azonban most arra készül, hogy egy látszólag rég elfelejtett planétát, a Vénuszt is visszahelyezze az élet utáni kutatások térképére.

Magyar származású kutató fejthette meg az áttétes tüdőrák rejtélyét

Könnyen elképzelhető, hogy a Yorki és a Texasi Egyetem kutatói megtalálták a tüdőrák terjedésének okát. A problémát a daganatos sejtek egy olyan eleménél kell keresni, amely úgy működik, mint egy sejtszintű „postahivatal”. Az eredmények elősegíthetik egy új terápia kidolgozását, amely kifejezetten ezt a bizonyos sejtszintű kommunikációs tényezőt célozza majd.

Egyre több a kétfejű cápa

Egyre több kétfejű cápára akadnak a szakemberek a természetben. A kutatók egyelőre nem tudják megmagyarázni, miért növekszik ilyen mértékben a torzszülött tengeri ragadozók száma.

kutyak

Magyar etológusok újabb világszenzációja

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói – akik a világon elsőként vizsgálták a kutyák agyának emberi beszédet feldolgozó képességét – azt állapították meg, hogy kutyák agya az emberéhez hasonlóan dolgozza fel a beszédet.

orosz kutatók

Jeleket észleltek egy idegen naprendszerből

Erős jelet fogott a Herkules csillagképben lévő HD164595 csillag irányából az Orosz Tudományos Akadémia Ratan-600 rádióteleszkópja 2015. május 15-én. A több mint egy éves felfedezésről mégsem beszéltek idáig, az orosz tudósok nem siettek, mint mondták: időt szántak rá, hogy ellenőrizzék az észlelést.

katherine-johnson_annie_leibovitz

98 éves Katherine Johnson az “emberi számítógép”,ő ellenőrizte a NASA gépeinek számításait

A NASA történetének egyik legjelentősebb munkatársa, Katherine Johnson matematikus, fizikus a héten töltötte be a 98-at. Charles Bolden, a NASA vezetője emlékeztet mindenkit arra a történelmi pályára, amelyet az „emberi számítógépnek” is nevezett afroamerikai Katherine Johnson járt végig, amikor kulcsszerepet játszott az Apollo 11 Holdra küldésében. Vagy a Földet először amerikaiként körberepülő John Glenn küldetésénél, aki nem volt hajlandó vállalni a repülést, míg Katherine le nem ellenőrizte a számítógépek számításait. A 18 évesen már főiskolát végzett színesbőrű nő olyan korban lett példakép, amikor társadalmi csoportjában az általános iskola elvégzése is ritka volt.

diagnosztika-labor

Paradigmaváltás jöhet az onkológiában

Az elmúlt hat évtizedben az orvoslás a megsemmisítés szándékával közelített a daganatokhoz. Azonban szinte mindig akadnak tumorsejtek, amelyek a legdrasztikusabb terápiát is túlélik, és másodjára már sokkal nehezebben támadható daganatot építenek újjá. A hagyományos stratégia kudarca felveti annak lehetőségét, hogy a rákot valójában nem legyőzni, hanem féken tartani kell.

????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Szkafanderben az olimpia szennyvizében

A közelgő riói olimpiai játékok fölött szinte már meg se lehet számolni a gyülekező fekete felhőket. Ha az állami korrupció, a fenyegető pénzügyi összeomlás, az elmaradt beruházások, az alig behozható késlekedés, az erősödő társadalmi elégedetlenség és a zikavírus nem lenne elég, ott van még a környezetszennyezés. A város melletti Guanabara-öböl a világtengerek talán legszennyezettebb szeglete, mégis itt rendezik a nyílt vízi versenyszámokat. A szinte biztosan megfertőződő versenyzők ezerféle módon próbálnak védekezni.

gravitációs hullám

Másodszor is észlelték az Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat

Bő három hónappal az első, 2015 szeptemberi észlelés után, másodjára is gravitációs hullámokat észlelt a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) livingstoni és hanfordi detektora: a 2015 karácsonyán mért jelenséget szintén kataklizmatikus esemény, két, a Nap tömegének sokszorosát kitevő fekete lyuk összeolvadása okozta.

Lebénultam, nem látok, még sincs semmi bajom

Képzelje el, hogy egyik reggel felébred, és nem tudja mozgatni a lábait. A családja rohan önnel az orvoshoz, egész napos vizsgálatoknak, fájdalmas teszteknek néz elébe, mégis, a nap végén azzal fogadják, hogy az égvilágon nincs semmi fizikai baja. Mit érezne? Dühöt, csalódottságot? Nehezére esne megbarátkozni a helyzettel? Tanácstalannak, tehetetlennek érezné magát? Az itt leírt szcenárió nem a képzelet szüleménye – a fizikailag diagnosztizálhatatlan pszichoszomatikus betegségek rengeteg embert érintenek, és súlyosabb esetben akár tragikus véget is érhetnek.

Az űrből érkezett anyagból készült Tutanhamon tőre

Tutanhamon tőre olyan anyagból készült, amely szó szerint az űrből érkezett – állítják kutatók egy nemrég megjelent tanulmányban. Olasz és egyiptomi tudósok non-invazív, röntgen fluoreszcencia spektroszkópia segítségével kiderítették, hogy a gyermekfáraó jobb combján elhelyezett tőr pengéjét meteoritból készítették.

Drónokkal ültetne el évi egymilliárd fát a NASA tudósa

Évente több mint 6,5 milliárd fa pusztul el a világon az emberi tevékenységeknek és a természeti katasztrófáknak köszönhetően. Bár az elmúlt években egyre több az újraültetésekkel kapcsolatos törekvés és az erdőirtás üteme lassult, még mindig sokkal több fa pusztul el, mint amennyit újraültetnek. Becslések szerint az emberi civilizáció megjelenése óta 46 százalékkal kevesebb fa él a világon, mint előtte, ezt a lemaradást pedig nehéz lesz behozni.

Ha ezt megerősítik, sanszos lehet a magyar Nobel-díj

A Magyar Tudományos Akadémia debreceni Atommagkutató Intézetének kísérleti eredménye szenzációként robbant az elméleti fizika világában. A magyar magfizikusok a titokzatos sötét fotonnal kapcsolatos vizsgálataik közben egy eddig ismeretlen részecske nyomára bukkantak. Amerikai kutatók felvetették, hogy talán az ötödik, fundamentális kölcsönhatást sikerült meglelniük a magyar fizikusoknak. Ha a feltevés igaznak bizonyul, akkor az alapjaiban írhatja át a fizikai világról alkotott ismereteinket.

Nem is veszélyesebb a génmódosított élelmiszer

A génmódosított élelmiszerek kérdése hagyományosan ellentmondásos, sok vitát kiváltó téma. A támogatói szerint szükség van rá, hogy a mezőgazdaság fedezni tudja a folyamatosan növekvő népesség tápanyagigényeit. Az ellenzői szerint viszont hosszú távon káros egészségügyi és környezeti hatásai lehetnek. Az Amerikai Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences, NAS) most egy minden eddiginél nagyobb volumenű jelentést adott közre a génmódosítás hatásairól. Röviden: kevés veszélyt és sok lehetőséget látnak benne.

Űridőjárás-szolgáltató nagyhatalommá válhatunk

Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont vezetésével most induló projekt megnyithatja az utat egy minden eddiginél pontosabb űridőjárás-előrejelző rendszer kiépítése felé. A Masat-1 után újra magyar műhold készül az űrbe – írja honlapján az MTA. Magyarország 2018-ban felbocsájtja második műholdját. A projektet az Európai Űrügynökség (ESA) támogatja, és ha minden jól megy, e fejlesztés nyomán pár év múlva Budapest megkerülhetetlen adatforrás lesz minden valamire való szerkezet űrbe bocsátásánál.

Szívférgesség fenyegeti Magyarországot

A szívférgesség már a magyarországi kutyapopuláció 17 százalékát érintheti – közölte az Inforádió. A szúnyogok által rohamosan terjedő parazita akár 20-30 cm hosszúra is megnőhet az állat szívében, tüdőereiben és a jószág pusztulását okozza.

paintball

Májműtét lett a paintballozás vége

Most először dokumentáltak orvosok olyat, hogy valaki májkárosodást szenvedett paintballozás közben, írja a Live Science az esettanulmány alapján, amely a héten jelent meg. A szerencsétlenül járt páciens egy 18 éves, angliai fiú volt.

e1000

Lefagyasztva várják a feltámadást

Az arizonai Scottdale-ben székelő Alcor vállalat hátborzongató szolgáltatást kínál az érdeklődőknek: 200 ezer dollárért bárkinek a testét lefagyasztják, hogy aztán egy nap újra felélesszék. Az üzlet virágkorát éli: a cég központjában már 147 fagyasztott állapotban lévő agyat és testet őriznek folyékony nitro­génben tárolva, és további 1000 befizető vár még a sorára

A levegőből veszi ki az ivóvizet

Egy bécsi tervező, Kristof Retezár új találmánya kivonja a vizet a levegő páratartalmából, majd tiszta ivóvizet készít belőle. A Fontus nevű készüléket egy kerékpárhoz lehet rögzíteni, így a biciklisták még akkor sem fogynak ki a vízből, ha a legközelebbi ivókút több kilométerre lenne.

Egyre biztosabb, hogy van egy kilencedik bolygó

Még januárban merült fel először a hír, hogy a fickó, aki miatt a Plútó nevű bolygóból 134340 Pluto lett (nyugi, a hivatalos alak továbbra is Plútó), bizonyítékot talált arra, hogy márpedig létezik a Naprendszerben egy kilencedik bolygó, csak olyan messze van, hogy a jelenleg használt távcsövekkel majdnem lehetetlen kiszúrni.

izland

Egy ország, ahol nincs családnév

Lemondott, majd mégsem mondott le az offshore-botrány miatt Gunnlaugsson. Az izlandi kormányfő még megpróbálkozott azzal, hogy inkább új választásokat írjanak ki, de az államfő, Grímsson ehhez nem járult hozzá. A lemondott kormányfő helyét így egyelőre Johannsson vette át.

sor-e1438712232194

MIÉRT KELL SÖRÖZÉS KÖZBEN FOLYTON MOSDÓBA JÁRNI?

Aki fogyasztott már nagyobb mennyiségű sört, észrevehette, hogy legkésőbb a második korsó magasságában megkezdődik a tömeges és rendszeres vécére járás. A dolog magyarázata triviálisnak tűnik: a sör nagy része víz, hamar megtelik vele a húgyhólyag, és üríteni kell.

ganz

Bevándorlóból lett magyar forradalmár

A Svájcban született vasöntő inas és vándorlegény Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb iparvállalatát hozta létre a semmiből, és bár évekig nem beszélte fogadott hazája nyelvét, tudását mégis az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc szolgálatába állította. A még Kossuth és Széchenyi között is vitát szító Ganz Ábrahám mert nagyot álmodni, és nem nyugodott, amíg álmát meg nem valósította. Nyáry Krisztián a BBC Historyban olvasható portrésorozatának legújabb cikke.

richter

Nagy sikert ért el a Richter

Megkezdődött a Richter Gedeon Nyrt. skizofrénia és bipoláris mánia kezelésére szolgáló készítményének árusítása az Egyesült Államokban Vraylar márkanéven - tette közzé a Világgazdaság szerdai közlése szerint a társaság.

műtét

Sikeres méhátültetést hajtottak végre

Egy clevelandi klinikán sikeres méhátültetést végeztek, amiben most először használták elhunyt donor szervét, írja a Gizmodo a New York Timesra hivatkozva. A transzplantációt vezető Andreas G. Tzakis már több mint ezer szervátültetést végzett el, a páciens egy 26 éves nő, akinek az állapota a kilenc órás műtét után stabil.

bill gates

Bill Gates: 15 évünk van, hogy megmentsük a bolygót

A világnak sürgős energiacsodára van szüksége, különben katasztrófa vár az emberiségre –mondja Bill Gates. A milliárdos szerint azért van ok a reménykedésre: ő fogadna is rá, hogy 15 éven belül meglehet az a technológiai áttörés, amely felgyorsíthatja a szennyezés érdemi visszaszorítását.

tudomány1

A FOTÓS, AKI AZ ÉLETÉVEL VÉDTE MEG A KÉPEIT A PUSZTULÁSTÓL

Robert Landsburg utolsó munkája az életébe került, de egyben halhatatlanná tette a nevét. Az amerikai fényképész az Egyesült Államok északnyugati csücskében, a Sziklás-hegységben található Mount Saint Helens kitörését dokumentálta, bőven túlhaladva azon a pillanaton, amikor még túlélhette volna a kalandot.

einstein

Igen, tényleg megtalálták a tudomány Szent Grálját!

Vagyis sikerült észlelni a gravitációs hullámokat és – most először közvetlenül – a fekete lyukakat, jelentették be Washingtonban, a LIGO tájékoztatóján. És mindjárt azt hangsúlyozták, hogy mostantól az a kérdés mit hoz ez magával. Már előzetesen is tudni lehetett, hogy a felfedezés új csillagászat kezdetét jelentheti, kitágíthatja, illetve módosíthatja tudásunkat az univerzumról, ha sikerült észlelni a gravitációs hullámokat, amelyek létezésére Albert Einstein következtetett először relativitáselmélete alapján. A hatalmas nemzetközi összefogással végzett programban sok hazai és külföldön élő magyar tudós is részt vett.

turul emlékmű

Magyarország kőbe zárt óceánjai

A mai Magyarországnak nincs tengerpartja. Az emberi elme számára szinte felfoghatatlan időtartam, a földtörténeti ókort, középkort és újkort, valamint a jelen időt is magába foglaló több mint félmilliárd éves periódus, a fanerozoikum alatt azonban a szárazföldi lét hazánk földtörténetében is a kivételek közé tartozott.

nagy hullám

Az óceán szörnyeteghullámai

A nyílt tengeren, a partoktól távol lehet igazán átélni, hogy az ember és a technika mennyire kiszolgáltatott az időnként elszabaduló féktelen természeti erőknek. A Lloyds statisztikái szerint hetente átlagosan két hajó süllyed el a világóceánon tomboló viharok miatt. Nagyon valószínű, hogy közülük több is a természet egyik legfélelmetesebb jelensége, az óriáshullám áldozatául esik.

fény1

Tovább mélyült a titokzatos csillag rejtélye

Még tavaly októberben robbant a hír, hogy csillagászok baromi furcsa dolgot találtak 1480 fényévnyire: egy olyan csillagot, amely körül valami titokzatos objektum kering. Az akkori bejelentés szerint a KIC 8462852 katalógusjelű csillag fényének elemzése alapján szabálytalan alakú dolgok haladnak el, ráadásul szabálytalan időközökben. Természetesen jó pár lehetséges magyarázat létezik azon túl, hogy idegen létformák építette mesterséges építményre bukkantak a csillagászok, mindenesetre az egyik legvalószínűbb ezek közül épp most esett ki.

Itt a tudományos bizonyíték: az influenza sokkal több szenvedést okoz a férfiaknak

A lakossági megfigyelés immár tudományos bizonyítást nyert a kutatók jóvoltából, akik megvizsgálták, hogy az influenza vírus milyen hatással van a nők és a férfiak szervezetére. A férfinátháról („man-flu”) mostantól tényleg létező jelenségként beszélhetünk, de mégis mi az oka, hogy az influenza sokkal jobban megviseli a férfiakat?

Rosszul sikerült a gyógyszerkísérlet: egy ember kómában

Rosszul sikerült egy francia gyógyszerteszt, hat ember kritikus állapotban van, egyikük kómában – jelentette be Marisol Touraine, francia egészségügyi miniszer. A miniszter szerint „nagyon súlyos incidens” történt egy magánlaborban Rennes-ben, ezért a városba utazik még ma. A kísérletet leállították, a cég visszahívja az önkénteseket. Egyelőre nem tudni, pontosan hány ember érintett.

A Fáraó átkának legendája

Halál vár azokra, akik megzavarják a fáraó álmát - áll Tutanhamon sírjának bejáratán, de a sírt felfedező régészek nem törődtek ezzel. Vesztükre, mert rájuk szállt a fáraó átka és rövid időn belül meghaltak.

Felfedezik a gravitációs hullámokat?

Nem először bolydul fel az asztrofizikai közvélemény a gravitációs hullámokkal kapcsolatban. Egy napja Lawrence Krauss írta a Twitterre, hogy igaznak bizonyult korábbi feltételezése a gravitációs hullámokról, független források is megerősítették azok esetleges felfedezését.

Kétszáz év után visszatért egy rigófaj az országba

Magyarországon 1820 óta nem látott madárfajt, a Naumann-rigó egy példányát figyelte meg Budapest belső részén, a Népligetben egy madarász december utolsó napján. Azóta nem látták, félő, hogy a szilveszteri petárdázás kergette el. A sors fintora, hogy az utolsó 1820-ban látott példányt kilőtték, majd a kitömött állatot 1956-ban egy gyújtóbomba pusztította el.

Hétezer éves sírokat találtak Szarvas határában

Szarvas határában, a mezőtúri komp felé vezető út mellett végeztek ásatást nemrégiben, és kilenc, 7 ezer éves sírt tártak fel, írja a Beol.hu. A Holt-Körös partján lévő terület a Szent István Egyetem szarvasi karának kezelésében van. Az egyetem az öntözőcsatorna kiépítésébe kezdett, előtte azonban a Tessedik Sámuel múzeum munkatársai megelőző feltárást végeztek a csatorna nyomvonalán.

A MAGA FEJE, URAM, HOSSZÚKÁS, NEM PEDIG INTELLIGENS

Az útlevél, különösen a fényképes útlevél sokáig nem volt evidens elvárás a külföldi utazásoknál. Amikor aztán a századforduló körül egyre több országban bevezették, komoly felzúdulást váltott ki az úri közönségben: nyilvántartásba vesznek, mint valami bűnözőt? Úgy írják le az ábrázatomat, mint egy vásári baromét? Egy mitugrász hivatalnok fogja megmondani, hogy én én vagyok-e? Önazonosság és az utazók államosítása: száz éve sincs, hogy a modern bürokrácia legyőzte az úri becsületet.

Tököl is atomot kapott volna az USA-tól

Az USA nemzeti archívuma, a National Archives and Records Administration az atombomba feltalálása óta először részletes listát közölt a hidegháborúban tervezett atomtámadások potenciális célpontjairól, akik ellen akkor vetettek volna be bombát, ha kitör a háború a Szovjetunióval. Az USA nemcsak a Szovjetunióban jelölt ki célpontokat, hanem Kelet-Európában és Kínában is.

Régen a sebészeknek is fájt a műtét

Az orvostudomány történetére visszatekintve elsősorban azok a véres történetek ötlenek az eszünkbe, amelyeket az érzéstelenítés feltalálása, illetve rendszeres alkalmazása előtt éltek át a megoperáltak. Egy új kutatás viszont megpróbálja feltérképezni az érem másik oldalát – miként éreztek a fájdalom okozásával kapcsolatban maguk a sebészek?

A költő, aki feltalálta a fasizmust

Hallotta már az olasz költő, Gabriele d’Annunzio nevét? Száz éve a dekadens művészeti irányzat és a szimbolizmus jelentős alakja volt, de nem emiatt fontos (és jórészt elfeledett) alakja a történelemnek. Hanem azért, mert ő találta ki a fasizmust, őt másolta később Mussolini, és egy csomó dologban Hitler is. És máig nem tiszta, hogy az egészet komolyan gondolta-e, vagy csak egy nagyon modern művészi performance-nak szánta.

43 éve nem jártunk a Holdon

Negyvenhárom éve, 1972. december 11-én járt - eddig legalábbis - utoljára ember a Holdon. az amerikai Apolló-17 űrhajó küldetésével lezárult az űrkutatás leglátványosabb korszaka. Az Apollo-17 parancsnoka Gene Cernan, a parancsnoki modul pilótája Ronald Evans, a holdmodulé Harrison Schmitt volt.