“Magyarország ajánlata a fiataloknak a biztonságos környezet és a biztos jövő” – hazudta Orbán az MTI tudósítása szerint kedden Budapesten, a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján. Hozzátette: „A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét.”
Mindenki nyugodjon le, ez egy szabad ország!
Például mindenki szabadon dönthet, hogy önként adja oda Orbán öltönyös smasszereinek, az életét, gondolatait, a céget, tudományt, jelent, jövőt, mindent, vagy megvárja, hogy a tisztelt parlament, egy, maximum két óra alatt meghozott törvénnyel elvegye azt.
Legyőzte a Fidesz jelöltjét, most nem hajlandók felvenni a polgárőrségbe Lakitelek független polgármesterét
Nem vették fel Kiss Anitát, Lakitelek független polgármesterét és két képviselőtársát a helyi polgárőrségbe – írja a Hírösvény nyomán a 24.hu. A polgármester nem érti, miért történik ez vele, szerinte az önkormányzat és polgárőrség szoros együttműködésben dolgozik, egymástól elválaszthatatlanok. Ráadásul a polgárőrség folyamatosan toboroz.
Egy nap alatt győzött a sztrájk az oroszlányi Wescast-gyárban
Bérmegállpodással ért véget a kedd reggel kezdődött, háromnaposra tervezett sztrájk a kipufogó öntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 fős oroszlányi üzemében - írta közösségi oldalán a Vasas Szakszervezeti Szövetség. A szakszervezet tájékoztatása szerint a munkáltató eredeti béremelési ajánlatának több mint háromszorosát érték el az összefogással.
“Magyarországon egy nyolcszáz-ezer fős szűk csoport kezében összpontosul a vagyon” - Pitti Zoltán közgazdász
Az igazán gazdag magyarok műkincsekbe fektetik be vagyonukat – emelte ki Pitti Zoltán közgazdász a húszéves múltra visszatekintő Európa Klub kedd esti fővárosi rendezvényén.
Lee Dae Wan, a Dunaújvárosban érdekelt koreai gumigyár vezetője így zsarolja a magyar melóst
A csatolt képen láthatjátok, hogyan zsarolják a nemrég sztrájkba kezdett Hankook dolgozókat.
EP: Oroszország többé nem tekinthető stratégiai partnernek
Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére, amennyiben Moszkva továbbra is megsérti a nemzetközi jogot - figyelmeztetett kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).
Több mint 15 milliót jótékonykodtak el a szocialisták
A tavaly év végi emelés után a miniszterek és államtitkárok, valamint a képviselők fizetése idén is megemelkedik, méghozzá havi szinten legalább 100 ezer forinttal. A szocialisták már eddig is elosztogatták a fizetésemelésüket, de állítják: tudnak még jobban is teljesíteni a jótékonykodásban, ha a Fidesz tovább emeli a fizetésüket.
A „hasznos idióták” miatt Orbán kész bocsánatot kérni
Manfred Weber és Orbán Viktor közti tárgyalas nem csupán az aktuális ügyekről szóltak, ennél nagyívűbb tárgyalás volt. Európa jövőjéről, az európai intézmények feladatáról, a különböző európai elképzelésekről is szó volt – kezdte sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely.
Ujhelyi kijelölte Orbánék új helyét az Európai Parlamentben
„Barátaim, végre megtaláltam az igazi helyemet! Orbán Viktor korábbi néppárti politikus, az Európa-ellenes szélsőjobboldaliak tagja” - ez a felirat szerepelt azokon a táblákon, amelyeket Ujhelyi István szocialista EP-képviselő helyezett el az Európai Parlament plenáris üléstermében, a szélsőséges képviselők székein.
Itt a levél, Palkovics László tényleg megzsarolta az MTA-t
A miniszter kilátásba helyezte, hogy ha kell, az Orbán-kormány egy törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.
Czeglédy: “Az ügyészek nem tudják megmagyarázni fideszes gazdáiknak, hogy miért mozoghatok szabadon”
Megnyugtatok mindenkit, számítottunk erre – írja legfrissebb posztjában Czeglédy Csaba, akinek az ügyészség indítványozta az újbóli bűnügyi felügyeletét – vagy ahogy régebben mondták: házi őrizetét -, amit a múlt héten szüntetett meg a bíróság.
Weber feltételei nem változtak
A Közép-európai Egyetem (CEU) támogatja Manfred Weber néppárti frakcióvezető, csúcsjelölt kezdeményezését, amelyet ma ismertetett Budapesten Michael Ignatieff rektorral – tudatja a CEU által kiadott közlemény, amely azonban nem tér ki a javaslat tartalmára. Weber egy német lapinterjúban korábban már megszellőztette, hogy mire készül. Budapesten az Orbánnal való találkozója előtt a CEU-n közölte: feltételei nem változtak.
Palkovics is olcsón bérel önkormányzati lakást a Várban
A kerületi lakásrendelet alapján 32 ezer forint bérleti díjat fizethet az innovációs és technológiai miniszter.
Kirúgták, mert megírta, milyen borzalmasak a körülmények egy gyermekotthonban
A Facebook-on kért segítséget ismerőseitől Hárs György Péter pszichológus, miután egy cikke miatt elveszítette állását. - Elkövettem egy nagy hibát. Megírtam a Narancsban a gyermekotthonok állapotait.
Százezrekkel nő a parlamenti képviselők fizetése-Videó
Márciustól 200 ezer forinttal többet kapnak a frakcióvezetők, és minden más képviselő alapilletménye is nő, 100 ezer forinttal - számolt be az RTL Klub híradója.
Folyamatosan módosulnak a babaváró hitel feltételei
„Minden bizonnyal még nincs kidolgozva a babaváró hitel feltételrendszere, magáról a lehetőségről ugyan megszületett a bejelentés, de menet közben tisztázzák majd a sorra felmerülő kérdéseket” – mondta Felcsúti Péter. A Magyar Bankszövetség volt bankvezér elnöke szerint ami biztos: macerásabbá és drágábbá válik a kölcsön azzal, hogy mégsem automatikusan hagyják majd jóvá, azaz megkövetelik mellé hitelbírálatot és a jövedelemvizsgálatot.
Korózs: nemcsak a gyerek megszületését kéne támogatni, hanem a felnevelését is!
”Felemás érzéssel vagyok, mert nagyon sok benne a korlát” – mondta a kormány hétpontos családvédelmi tervéről Korózs Lajos az ATV Start című műsorában hétfőn. A terv „nagyon sok társadalmi csoportot kirekeszt” – tette hozzá.
Kövér László önleleplezése
Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán drámai bejelentést tett: “az alávetésre és kifosztásra szánt Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.”
Orbán Viktor a karmelita kolostor előtt, katonai tiszteletadással fogadta a kommunista Laosz miniszterelnökét
Orbán Viktor miniszterelnök katonai tiszteletadással fogadta Thonglun Sziszulit laoszi kormányfőt Budapesten, a Karmelita kolostor előtt 2019 március 11-én – derül ki a miniszterelnök Facebook-oldaláról.
Egyre több a jele, hogy polgárháború készül!
Most már naponta fenyegetnek meg a Fideszesek!
Újabb hazug kormányzati plakátok jelentek meg: Orbán Viktor szónoklatát reklámozó plakátokra azt írták: „A haza minden előtt.”
A március 15-i nemzeti ünnephez közeledve újabb kormányzati hirdetések jelentek meg a köztereken. Az Orbán Viktor miniszterelnöki szónoklatát reklámozó plakátokra azt írták: „A haza minden előtt.”
A kormány radikálisan csökkentené a gyermektelenek nyugdíját
A Magyar Nemzeti Bank 330 pontos versenyképességi javaslatainak nyugdíjat érintő pontjai közül az egyik legfontosabb, hogy az induló nyugdíj függjön a felnevelt gyermekek számától.
Ha a németek és mások mindent elnéznek Orbánnak, ha magunkra hagynak bennünket, akkor nehéz évek fognak jönni
Ha a németek és mások mindent elnéznek Orbánnak, ha magunkra hagynak ebben a küzdelemben bennünket, akkor az eddigieknél is nehezebb évek fognak jönni. Ezért írtam levelet Angela Merkelnek.
A Fidesznek már a Dobrev Klára név sem elég riasztó, „Gyurcsányné”-ként emlegetik
A DK-val és Dobrev Klárával riogatta a gyanútlan magyarokat a vasárnapi ebéd kellős közepén Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője, aki az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy „a DK Gyurcsánynéval az élen átadná Brüsszelnek az irányítást a bevándorlás politikában és minden másban is”.
Orbán harcias beszédet mondott Lengyelországban
Felértékelődik a NATO szerepe, mert Európa biztonsága ma törékeny lábakon áll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Lengyelországban.
Köszönjük meg a miniducsénak!
Két friss statisztika is bizonyítja, hogy nem megy valami jól a Baranya, Tolna és Somogy megye alkotta régióknak.
A jövõ elkezdõdött!
Akkor lassan vegyen mindenki egy nagy, mély levegőt, kevéske konzervet, néhány pótalkatrészt az ócska Opeljéhez, és rengeteg nyugtatót, ha van bármi hitele.
Hegyi panziót vásárolt az Orbán-kormány a kárpátaljai nagycsaládosoknak
Úttörő kezdeményezés a Kárpát-medencében, hogy hegyi panziót vásárolt a magyar kormány támogatásával a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a tagjai számára, ami a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradását is szolgálja - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos szombaton a nagybereznai járási Viharos (Viska) településén működő Vadvölgy Panzióban.
Ők Orbán Viktor új szövetségesei
Kezdetben volt KISZ-titkár, majd radikális Európa-párti liberális, ezt követően középre húzódó keresztény-konzervatív, majd nacio-populista szélsőjobboldali. Igazán szép és gerincroppantó pályaívet futott be Orbán Viktor, aki a néppárti jobboldalról most épp a hőzöngő Európa-ellenesek táborába kopogtat be. A Magyar Nemzet nevet viselő fideszes pártközlöny már meg is írta, hogy miként kell a rendes kormánypártiaknak viszonyulniuk a dologhoz: pfúj Néppárt, éljenek Salviniék.
1 millió forintot ad Márki-Zay mozgalma annak, aki választási csalást leplez le
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester mozgalma 1 millió forint jutalmat ad annak, aki választási csalást leplez le. A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője szerint ez elég nagy összeg ahhoz, hogy ne érje meg néhány ezer forintért eladni a szavazatát az embernek, hanem inkább jól dokumentálja és jelentse a csalási kísérleteket.
Mellár Tamás: Ha fogy a pénz, összeomlik a rezsim
Az Orbán-kormányok bűnt követtek el, mert az uniós forrásokat jelentős részben presztízsberuházásokra költötték – hangsúlyozta Mellár Tamás közgazdászprofesszor, a Párbeszéd frakciójának országgyűlési képviselője.
Hogy ki Mészáros? Maga a tökéletesség!
A Forbes listáján Mészáros, a maga taknyos 1 milliárd(!) dollárjával a 2057.
leggazdagabb ember a világon.
Ja! Hogy ki a Mészáros? Tudom én? Egy pénztárca. Egy rengő tokájú pénzeszsák,
aki nagyjából annyit tud a saját cégei ügyeiről, mint én az övéről. Semmit!
DK: Egy független, nemzetközi cégnek kellene auditálnia és ellenőriznie a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szoftverét
A Demokratikus Koalíció szerint egy független, nemzetközi cégnek kellene auditálnia és ellenőriznie a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szoftverét, mert az az elmúlt napokban ismét működésképtelennek bizonyult.
A lengyel kormányfő is beszédet mond a Múzeumkertben a március 15-i ünnepségen
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök mond ünnepi beszédet március 15-én - nyilatkozta Hollik István kormányszóvivő szombaton Budapesten a kormany.hu-nak.
Manfred Weber találkozni akar Orbán Viktorral
Budapesti találkozót kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban, a bajor politikus a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapot tájékoztatta tervéről.
Egymilliárdos TAO-pénz érkezett Felcsútra
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak továbbra sem okoz nehézséget a TAO-pénzek összegyűjtése. Igaz, ismerve a támogatók körét, a meglepetés pont az lenne, ha problémákba ütközne az alapítvány – írja az mfor.hu.
Ujhelyi: Orbán cselekvőképessége a nullához közelít
A következő hónapokban fog eldőlni, hogyan fog majd kinézni az Európai Unió következő hétéves költségvetése. Most a miniszterelnöknek a magyar érdekekért kellene küzdenie, nem pedig a saját pártcsaládjával viaskodnia – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken.
M1: Brüsszel TITOKBAN a kötelező migrációs paktumon dolgozik
Brüsszel a korábbi állítása ellenére, valamint annak ellenére, hogy 9 uniós tagállam nem szavazta meg a ENSZ globális migrációs csomagját, titokban azon dolgozik, hogy kötelezővé tegye a migrációs paktumot - hangzott el az M1 aktuális csatorna hírműsorában szombaton.
Orbán kormánya egymilliárd forint közpénzt ad Orbán Ráhel barátnője ügynökségének
Orbán Viktor kormánya egymilliárdot ad az Orbán Ráhel barátnője irányította ügynökségnek fesztiválok támogatására.
“Minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik” - húzta alá Weber
“Manfred Weber ismételten úgy fogalmazott, hogy az Európai Néppárt számára a Fidesz nehéz partner, …. az európai parlamenti képviselői éppen ezért szavazták meg az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen.
Az Abai polgármester döntése alapján szelleműző szeánsszal színesednek innentől az abai képviselő-testület hivatalos ülései
És milyen igaza van! Hogy ez eddig nem jutott az eszembe?! De hiszen ezzel lehet gyógyítani a rákot is!
Mégsem mi védjük meg Európát: Két év alatt több ezer bevándorló szökött át az osztrák-magyar határon
A több százmilliárd forintból felhúzott védvonal sem jelentett akadályt, két év alatt több ezer bevándorló szökött át az osztrák-magyar határon-írja a Népszava.
Lemondott a finn kormány
Ma reggel Juha Sipilä finn miniszterelnök benyújtotta lemondását, amelyet a köztársasági elnök elfogadott. Mivel áprilisban parlamenti választásokat tartanak, a lépés nem rengeti meg a finn belpolitikát, vélhetően inkább már a kampányról szól.
Orbán futballügyi tanácsadót kapott, hogy Romániában újabb fociakadémiát építhessen
A korábbi román válogatott és a Steaua Bukarest edzőjeként BEK-győztes Jenei Imre lesz Orbán Viktor futballügyi főtanácsadója, ezt maga Jenei mondta el a román Gazetának - írta az Index. A 82 éves Jenei kora miatt elsősorban telefonon tartják a kapcsolatot heti rendszerességel, így osztja meg tanácsait a magyar miniszterelnökkel, akivel régóta ismerik egymást.
Maga alá vizelő, kövér kutyaként ábrázolta egy brit üzleti lap Orbánt, akit Manfred Weber dob ki a Néppártból
Durva karikatúrával illusztrálta véleménycikkét Orbán Viktor magyar miniszterelnökről a brit gazdasági lap, a The Economist - vette észre a 444.hu. A cikk a szokásos, a nyugati sajtóban számtalan alkalommal megírt érveket veti fel újra, azaz hogy az Európai Néppárt (EPP) túl sokáig tűrte a Fidesz autoriter fordulatát, és most már tényleg ideje cselekedni.
“Az intézmény névadójára emlékezve új bejárati ajtót kapott az Ewoldt Elíz Óvoda Gyulán
Ez tényleg egy hír (?) és tényleg egy komoly esemény (?):
Csődöt mondott a választási informatikai rendszer az országos próbán
Úgy tűnik, nem véletlenül beszélt az informatikai rendszer finomhangolásának szükségességéről nemrégiben Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.
2,2 milliárdért vesznek új autókat a gyermekvédelemre kapott uniós pénzből
Összesen 248 darabos flottát vásárol a gyermekvédelmi főigazgatóság, ezzel cserélik régi járműparkjukat. Hogy a meglévő autók milyen korúak, arra nem adtak a Népszavának választ.
Weber nem jön Magyarországra Orbánnak kampányolni
A Financial Times tudósítója Passauba ment, hogy tudósítson Manfred Weber szerdai kampányeseményéről.
A fogyasztói árak emelkedése februárban jóval felülmúlta a várakozásokat
A fogyasztói árak emelkedése februárban jóval felülmúlta a várakozásokat, a maginfláció és az adószűrt maginfláció is jóval meghaladta a 3 százalékos jegybanki célt. Mindezek hatására a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa elkezdheti a monetáris kondíciók normalizálását, egyelőre a nem hagyományos eszközök visszavonásával - kommentálták az elemzők a statisztikai hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentését.
‘Végignéztem, ahogy a gyermekemet levetkőztetik és berakják a koporsóba’ - 16 éves fiút gázolt halálra a vonat
Egy pillanatnyi figyelmetlenségen múlt Szabolcs élete, aki zenét hallgatott és a telefonjára figyelt, amikor kilépett a szerelvény elé.
Shepherd objektív: Ha ez Magyarország, akkor nem kell megmenteni!
Amikor azt olvastam, hogy Zuglóban két liter tejért az emberek odaadják a nevüket és adataikat egy fideszes képviselőjelöltnek, az első gondolatom az volt, hogy “Mindenki annyit ér, amennyiért megvehető”.
Lassan elfogynak a házi gyermekorvosok, minden ötödik már hetvenen felül van és nincs utánpótlás
A házi gyermekorvosi praxisok megszűnésétől tart a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke, aki szerint az egész alapellátás legnagyobb problémája az elöregedés és az utánpótlás hiánya.
Die Welt: Az EPP-nek muszáj kizárnia Orbánt
A portál elismeri a magyar miniszterelnök migráció visszaszorítása érdekében tett intézkedéseit, illetve a magyar gazdaság stabilitását, éppen ezért nehéz „keménynek” lenni Orbánnal.
600 lengyel tapsol majd Rétvárinak március 15-én
Most nem Békemenetre hívta a vendégeit a CÖF, mert az “nehéz hadtest” lenne. Helyette a “könnyűlovasság” ideje van itt, a kormány Huszármenetet is szervez.
Sokak bankszámláját zárolhatják 2019. június 27-től
Semmilyen banki tranzakciót nem tudnak indítani június 26. után azok az ügyfelek, akik nem adtak meg magukról pénzintézetüknek minden, a jogszabályok által előírt adatot – figyelmeztetett közös közleményben a jegybank, a Magyar Bankszövetség és a Pénzügyminisztérium.
Sokkoló fizetések az Országos Meteorológiai Szolgálatnál
A meteorológusoké igen nagy felkészültséget igénylő, felelősségteljes munka – a polgári repüléstől a vendéglátóiparon, a turizmuson át a mezőgazdaságig nagyon sok területre hatást gyakorolnak – a fizetésük ehhez képest finoman szólva sem nevezhető pazarnak.
Földrengés volt Somogy megyében
A Richter-skála szerinti 4,0-es erősségű földmozgást a lakosság is érzékelte, károkról azonban egyelőre nem érkezett bejelentés.
“Lassú öngyilkosság hazák számára, amit Orbán Viktor választott útként”
Bősz Anett mai Facebookon közzétett videóüzenetében reagált a Magyar Nemzet szerkesztőségi állásfoglalására, melyben azt írták: Orbán Viktornak nem maradt más lehetősége, mint hogy kilépjen az Európai Néppártból. A Liberálisok országgyűlési képviselője szerint a kormányközeli lap leleplezte a magyar kormány valódi szándékát: A Fidesz önként akar távozni a néppártból.
Március 20-án helyezik örök nyugalomra Koós Jánost
Koós János temetése március 20-án, szerdán lesz a Farkasréti temetőben – tudatta a család az MTI-vel.
Beperelik az MTVA-t, mert titkolja, mivel okoztak 23 milliós kárt a székházában az ellenzéki képviselők
Arra hivatkozva, hogy az adatok egy részének döntések előkészítésében van szerepe, más részük pedig büntetőeljárásokhoz kapcsolódó nyomozás része, az MTVA elutasította a választ arra kérdésre, hogy ellenzéki képviselők mivel és hogyan okoztak 23 millió forintos kárt a székházában azután, hogy 2018. december 16-án bementek a követeléssel, hogy az M1-en olvassák fel az ellenzék öt pontját – írja az Azonnali.
Az egyre nagyobb bajokra egyre nagyobb hazugságokkal muszáj válaszolni
Az egyre nagyobb bajokra egyre nagyobb hazugságokkal muszáj válaszolni – ez minden önkényuralmi rendszer legfőbb problémája. Ismét csak ez derült ki hétközben, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, ahol Orbán arról beszélt, hogy „Magyarországnak tíz év alatt az EU öt legjobb állama közé kell kerülnie: egyrészt versenyképességben, másrészt, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni”.
Üzent a Magyar Nemzet: lépjen ki a Fidesz a néppártból
Elérkezett az idő egy új szövetség megkötésére. Új szövetséget pedig csak úgy lehet kötni, ha a régit felbontjuk. Elérkezett az idő, hogy a Fidesz befejezze a megalázó egyezkedést az Európai Néppárttal. A néppárt már nem Helmut Kohl pártja – írja vezércikkében a Magyar Nemzet.
Kásler: 2020-ra minden tanuló ingyen kapja a tankönyveit
2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Holtnak nyilvánított magyar nő igényelt útlevelet Hágában
Holtnak nyilvánított nő igényelt új útlevelet Magyarország hágai konzulátusán, ezért a Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága eljárást kezdeményezett a holtnak nyilvánításáról szóló végzés hatálytalanításáért - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t csütörtökön.
Ha már tájékoztatunk, tájékoztassunk!
ÖNNEK IS JOGA VAN TUDNI! Hogy Magyarországon az uniós források 20-30 százalékát ellopják. (idézet: Mellár Tamás)
Amerikában nyolc állásba került egy sorosozó riport
Az adó megmaradt munkatársai állítják, a belső vizsgálat végére már mellékneveket sem mernek használni.
A kormány ad még pár száz milliót a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központra
Egy friss kormányhatározat a központi költségvetés terhére 639 millió forintot, 2020-tól kezdve pedig évente 282,6 milliót ad a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központra.
Már megint egy utolsó figyelmeztetés Orbánnak
Az, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője március végéig adott haladékot Orbán Viktornak, jól jelzi, hogy a Néppárt nem akarja kizárni a Fideszt a pártcsaládból. Persze, zavarja őket Orbán állandó szembenállása, a Juncker elleni támadás pedig minden korábbinál irritálóbb a számukra, ám ha komolyan gondolnák, hogy Orbán és a Fidesz nélkül folytatják az európai politizálást, akkor nem közel egy hónapos, hanem maximum háromnapos határidőt szabtak volna Orbánék számára.
Én kikérném Orbán helyében, hogy az egyik legfőbb ideológusom Hitlerhez hasonlítson
Soha nem akartam semmilyen formában leírni ezt a nevet, mert valamilyen oknál fogva feltűnése óta szóra sem érdemes élősködőnek tartottam.
A tavalyi évhez képest drasztikusan nőtt a külföldi munkavállalók száma Magyarországon
2018-ban összesen 111.279-en kaptak tartózkodási engedélyt Magyarországon, aminek több mint a fele, 60 931 fő munkavállalási szándékkal érkezett, írja az Mfor.
10 éve nem volt ekkora az amerikai külkereskedelmi deficit
Közel 19 százalékkal ugrott meg az amerikai kereskedelmi deficit decemberben, ezzel a tavalyi deficit 12,5 százalékkal 621 milliárd dolláros évtizedes rekordszintre nőtt. A hiány nem volt ekkora 2008 óta, amikor a globális pénzügyi válság recesszióba taszította az Egyesült Államokat.
Az egykori Kilián laktanya épületébe költöztethetik a Széchényi Könyvtárat
Egyre valószínűbb, hogy a felbecsülhetetlen értéket képviselő nemzeti közgyűjtemény az egykori Kilián laktanya épületébe költözik - kár, hogy a körúti ingatlan teljesen alkalmatlan erre.
Sajnos én sokkal inkább hiszek a számoknak, mint a politikusoknak
A számok még sosem csaptak be. Most azt hallom, olvasom, hogy soha nem látott lakásépítési hullám van az országban, mert a gazdasági fellendülés ezt hozta.
Bajor miniszterelnök: Orbán útja nem a mi utunk
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől - mondta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke egy szerdai lapinterjúban.
Elítélt bűnözőt indít az EP-választáson a Mi Hazánk Mozgalom
Egy jogerősen elítélt bűnöző szerepel a Jobbikból távozó politikusok által létrehozott Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti listáján – tudta meg a 24.hu.
Lehet, hogy a szélsőjobboldali frakcióba ül át a Fidesz, ha kizárják a Néppártból
A magyar kormánypárt egyelőre nem beszél az esetleges “EPP utáni életről”, de a többek közt Marine Le Pen és Matteo Salvini pártjai által fémjelzett frakció egyik tagja elismerte, már tárgyalnak a Fidesszel.
2057. a listán
Mészáros Lőrincnek sikerült. Mi álmodunk a vagyonról, ő megszerzi. Orbán Viktor gyermekkori pajtása, a felcsúti gázszerelőből lett milliárdos a Forbes magazin legújabb világlistáján már a 2057. helyre vagyonosodta fel magát, épp csak egy paraszthajszállal marad el a hagyományosan leggazdagabb magyarként számon tartott Csányi Sándortól, aki az 1941. helyen szerepel.
Megszavazta a parlament, vihetik az MTA kutatóhálózatát
A jövőben vagyonkezelésre is létrehozható alapítvány – döntött ma az Országgyűlés a kormány javaslatára.
A tömegével bejelentett ukránok miatt esnek el épp a legszegényebb települések a falusi csok-tól
Egy sor szegény település nem felel meg a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) követelményeinek, mert a választási és nyugdíjcsalások érdekében bejelentett ukrán állampolgárok miatt papíron ugrásszerűen nőtt egyes falvak lakossága Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – írta a Magyar Hang.
Orbán ultimátumot kapott Manfred Webertől
Azonnal és végleg le kell állítani a magyar kormány Brüsszel elleni kampányát – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje, a Fidesszel legszorosabb és legbarátibb kapcsolatot ápoló bajor CSU politikusa a Bild című német lapnak a Fidesz EPP-tagsága megőrzésének feltételeiről.
Minden kedvezményt megszavazott ma a fideszes többség Putyin bankjának
A fideszes többségű Országgyűlés ma megszavazta azt a kormányjavaslatot, amely szerint az egykori KGST-bank, a Nemzetközi Beruházási Bank hatalmas kedvezményeket kap Magyarországon. A javaslatot 123 igen, 56 nem szavazattal fogadta el a parlament.
Vasárnap este nyújtották be a törvényjavaslatot az új sportcsarnok építésére, kedden már meg is szavazta a Fidesz
Február közepén jelentette be a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely, hogy egy hatalmas, a Papp László Aréna nézőközönségének majdnem a dupláját befogadni képes sportcsarnokot épít a kormány a Budapestre. A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra készülne a több mint 20 ezer férőhelyes sportcsarnok.
Külföldiek 1921 lakást vásároltak meg kilenc hónap alatt Budapesten
Itt vannak a friss adatok, most kaptam meg őket. A kínaiak 538, a vietnamiak 135, az izraeliek 155 lakást vettek meg tavaly januártól szeptemberig Budapesten. Külföldiek összesen 1921 lakást vásároltak meg ez alatt a kilenc hónap alatt a városban.
Annyit drágult a krumpli, hogy az Auchan már darabáron adja
A 168 óra olvasója szúrta ki, hogy az Auchan mobilapplikációjában most már darabáron is adják a krumplit, egy szem burgonya 90 forintba kerül, sárga burgonyáért pedig 76 forintot kell fizetni. Áruházban még nem lehet szemenként krumplit venni, csak a mobilapplikáción keresztül.
Az ír kormánypárt is a Fidesz kizárását kéri
Eddig 13 tag fog a kizárás mellett szavazni március 20-án.
Átláthatatlanul osztogatja a kormány az állampolgárságot azoknak, akik magyar rokonságra hivatkozva kérnek egyszerűsített honosítást
Átláthatatlanul osztogatja a kormány az állampolgárságot azoknak, akik magyar rokonságra hivatkozva kérnek egyszerűsített honosítást – derül ki körképünkből.
Kövér László emléktáblát avatott a Nílus partján
A legismertebb magyar női Afrika-felfedező Sass Flóra (Lady Florance Baker) emléktábláját avatta fel hétfőn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Ugandában a Murchison Nemzeti Parkban, a Nílus partján.
Brutálisan megemelték az állami vezetők fizetését, van, aki 1,9 milliót fog kapni
Eddig bruttó 748 ezer forint volt a helyettes államtitkárok havi fizetése. Ezt 30 százalékkal emelhették meg 972 ezer forintra, amit az utóbbi időben a legtöbben meg is kaptak. Márciustól egy a tavalyi év végén megszavazott törvénynek köszönhetően minimum bruttó 1,3 millió forint lesz a fizetésük, de akár 1 millió 650 ezer forintot is kaphatnak.
Palkovics László minisztériuma bejelentette, hogy javult a magyarok életszínvonala
A kiskereskedelmi forgalmi adatokból az látszik, hogy a többség Magyarországon tudott egyet előre lépni, a magyarok életszínvonala javult - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden a friss statisztikai adatokat kommentálva.
Nem ellenőrizheti az ÁSZ, hogy az Orbán-kormány hogy segíti a Fidesz EP-választási kampányát
Nem vizsgálhatja az Állami Számvevőszék az európai parlamenti választások kampánypénzeit – közölte a szervezet a hvg.hu érdeklődésére.
Deutsch Tomika véleményem szerint megint valami külölegeset szívott
“A munkavállalók önként, szívesen dolgoznak heti 40 óránál többet, ez természetes Magyarországon.
Külföldön is behajtható lesz az útdíj
Új EU-s útdíjszedési szabályokat fogadtak el a be nem fizetett úthasználati díjak behajtására.
Teljesen zavarba hoztak!
Kósa szerint “a magyar ember iszákos és ingyenélő”.
„Önnek is joga van tudni, hogy ez már hazaárulás”
Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő hívja felé egy Facebook-posztban a figyelmet, hogy az Országgyűlés ma szavaz az Oroszország alapította Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) székhelyéről, amely Varga Mihály pénzügyminiszter február 5-i bejelentése szerint Budapest lesz. Ez azért keltett feltűnést – írtuk meg az Index nyomán –, mert a nemzetközi pénzintézet rengeteg olyan kiváltságot élvezhet, amely gyakorlatilag állammá teszi az államban.
Európai Néppárt elnöke: Az Európai Néppárt elindítja a Fidesz elleni eljárást
Kilenc EU-tagország összesen tizenkét tagpártja kezdeményezte, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból, ezért a konzervatív pártcsalád elindítja az eljárást Orbán Viktor alakulata ellen – árulta el Joseph Daul, az Eureópai Néppárt elnöke az AFP francia hírügynökségnek. A politikus szerint a kérdést az Európai Néppárt március 20-i kongresszusán vitatják meg.
Beindította a Fidesz Dobrev Klára lejárató kampányát
Az Origo oldalán olvasható hogy az Interpol megtalálta Gyurcsány Ferencék bűnöző üzlettársát, a hosszú ideje bujkáló bolgár bankárt, Cvetan Vassilevet. Gyurcsány és Dobrev Klára cégtársa, az egyik leghírhedtebb európai bűnöző Belgrádban bujkált. Bulgária máris kérte az évek óta körözött bankár kiadatását.
Tisza Kata: Szégyellem
Szégyellem ezt a feliratot.
Ráadásul hatosával látod az útszélen.
Gyakorlatilag ellopott pénzt, kidobott pénz, hazugságra, megvezetésre. Éhes
gyermekek vacsorája, haldoklók emberhez méltóbb bánásmódjának ára. Semmi másra,
mint hatalomgyakorlásra.
2018-ban szeptember végéig összesen 69 848 tartózkodási engedélyt adott ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal
89.686 fő kontra 1.294 fő. 2018-ban szeptember végéig összesen 69 848 tartózkodási engedélyt adott ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, ez közel 10 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
A befogadott “magyar” venezuelaiakkal foglalkozik a BBC
„Tartanak a jövőtől azok a magyar származású venezuelaiak, akik az Orbán- kormány segítségével jutottak ki Venezuelából, amikor a latin-amerikai országban sűrűsödni kezdtek a bajok – írja terjedelmes tudósításban a BBC, amelynek pikantériáját az adja, hogy a vadul menekült-ellenes Orbánék titokban menekültek százait karolták fel. Az ügy végül kipattant. A menekülthullám csillapodott, pedig még sokszázan várnak az utazásra.
Kínos csönd fogadta Orbán sorosozását a V4 egyik munkaebédjén
Hosszú cikkben ír a Politico arról, hogy fogy Orbán körül a levegő az európai politikában. A magyar miniszterelnök egyre komolyabb összetűzésbe került az Európai Néppárttal, és a jobbközép pártcsalád legjelentősebb erejét képező német CDU-val.
Az Origo sehogy sem tudta bizonyítani, hogy Nagy Blanka több tárgyból bukásra áll, el is vesztette a pert
A Ripost, a Figyelő, az Origo és a Lokál még januárban azzal akarta lejáratni Nagy Blankát, a kormány ellen dühös beszédet mondó 19 éves gimnazista lányt, hogy nagyon rossz tanuló, sokat hiányzik, ráadásul három tárgyból is bukásra áll.
Öngyilkos lett Keith Flint, Prodigy frontembere
Miután kiderült, hogy 49 évesen meghalt Keith Flint, a Magyarországon is rendszeresen fellépő Prodigy frontembere, a zenekar vezetője, Liam Howlett az Instagramon bejelentette: igaz a hír, és el sem hiszi, hogy ezt írja, de Flint a hétvégén az otthonában öngyilkos lett. Howlett, aki a Prodigy dalszerzője, billentyűse és vezetője, a posztban azt írta: „Lefagytam, kibaszott dühös, zavarodott vagyok, és összetört a szívem … R.I.P testvér.”
Korrupciós kiskaput építettek a közbeszerzési törvénybe
Minden képzeletet felülmúlóan szabadultak el az állami építőipari beruházások költségei – elsősorban a munkaerő- és kapacitáshiány miatt –, amire jogszabályi lazítással reagált a kormány. Csakhogy a közbeszerzési törvényből pont egy olyan passzust sikerült kivenni, amelynek még a törvény indoklása szerint is az volt a szerepe, hogy távol tartsa az állami húsosfazekaktól az úgynevezett „táskás cégeket” - írj a HVG.
Deutsch: sajnálom, hogy nem találkoztam Ujhelyivel
Feleslegesen jött a Lendvay utcába Ujhelyi István - mondta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, miután a Fidesz-székházban vasárnap tartott sajtótájékoztatójára nem engedték be a szocialista EP-képviselőt.
Nem engedték be a Fidesz sajtótájékoztatójára Ujhelyi Istvánt
Hiába próbált meg bejutni Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő mai sajtótájékoztatójára Ujhelyi István, az MSZP európai politikusát nem engedték be a nyilvánosan meghirdetett eseményre.
Rétvári Bence: Szinte alig találni mélyszegényt az országban
A munkahelyteremtésnek és az adócsökkentésnek köszönhetően 500 ezerről 140 ezerre csökkent a mélyszegénységben élők száma”
Az hogy fideszes vagy az jelenti, hogy kötelező hülyeséget beszélni és megszakítás nélkül hazudni?
Kovács Zoltán: “A kizárás ésszerűtlen lenne, hiszen a Fidesz a józan ész szavát képviseli, ami egybecseng a magyar emberek, és egyre több európai ember véleményével is,…”
2011 óta felmérhetetlen összeg, 200 milliárdnál több TAO-közpénz érkezett a magyar labdarúgásba
2011 óta felmérhetetlen összeg, 200 milliárdnál több TAO-közpénz érkezett a magyar labdarúgásba.
Ujhelyi: Gyáva módon megfenyegettek
„Arrogánsan megüzenték az elmúlt napokban, hogy mindent elkövetnek majd, hogy ellehetetlenítsenek” – közölte az MSZP EP-képviselője.
Menő villa, menő kocsik: flottás autó is jut Orbán Ráhel kedvenc divatcégének
A Magyar Turisztikai Ügynökséget és három leányvállalatát is ellátják bérelt autókkal egy nagy volumenű közbeszerzés révén.
Meghalt Koós János
A táncdalénekes, parodista-színész rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában hunyt el.
Orbán bejelentette: Junckert Timmermansra cserélik a kormányzati plakátokon
A vasárnap megjelenő Welt am Sonntag német lapnak maga a magyar miniszterelnök beszélt a kormányzati plakátok következő fejezetéről. A lap online kiadásának előzetes szerint Orbán Viktor közölte
Meghátrált a kormány, leszednék a Juncker ellen uszító plakátokat
Miközben itthon az Európai Bizottság ellen uszít a kormány, a kancelláriaminiszter Berlinben már megígérte, hogy eltüntetik a gyűlöletkeltő propagandát.
Vásárhelyi Mária: Szegénynek büntetés
A minap általános iskolai osztálytalálkozón voltam. A végén odafordult hozzám egy, ma már az Egyesült Államokban élő, sikeres, háromgyermekes volt osztálytársam, és azt mondta: „Tudod, hogy te okoztad gyermekkorom egyik legnagyobb traumáját?” Értetlenül néztem rá. „Ötödik osztályban fogalmazást kellett írnunk Édesanyám címmel, és amikor kiosztották a füzeteket, a tanárnő azt kérte tőled, hogy olvasd fel az osztály előtt a dolgozatodat.
Az Orbán-kormány bírságolni akarja a kórházakat, hogy csökkenjenek a várólisták
Bírságot szabna ki az Orbán-kormány azokra a kórházakra, amelyek nem a lehető legkorábbi időpontot adják a betegeiknek - derül ki a Népszava cikkéből. A cél a várólista-manipuláció elkerülése, előfordul ugyanis hogy hálapénzt fizető betegeket előbbre vesznek azoknál, akik semmit nem adnak az orvosnak a gyógyulásért.
Az Európa Tanács felszólítja Magyarországot, hogy hozza nyilvánosságra a korrupciós kockázatokról készült országjelentést
Magyarországon járt pénteken a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) korrupcióellenes testülete, és magas rangú magyar hivatalnokokkal találkozott. Ezek után
A közpénz kakukkjai: hogyan tettek úgy Kósa Lajos feleségének civiljei, mintha ők szerveztek volna egy eseményt, pedig nem is
Fogalma sem volt annak az 5-6, huszonéves fiatalokból álló vidám asztaltársaságnak, akik február 23-án szombaton délután-este a debreceni Ifjúsági Házban található Sheldon’s nevű szórakozóhelyen táblás játékokat játszottak, hogy miben vesznek éppen részt. Ők abban a tévhitben éltek, hogy egyszerűen elmentek bulizni egy olyan vendéglátóhelyre, aminek az a közismert specialitása, hogy ott szabad társasozni, és ott töltötték a szombat estéjüket.
Kalocsai tüdőgyógyászat: a penész lassan ellepi a rothadó falakat
Rothadó falak, málló vakolat, penész, falból kieső darabok, szemét a sarokban, lehasznált bútorok. Ilyen állapotokat talált az RTL Híradó stábja a kalocsai kórház tüdőgyógyászati osztályán, ahová rejtett kamerával mentek be, miután a neten terjedni kezdtek egy bajai férfi itt készített fotói.
Már kilenc jobboldali tagpárt kéri a Fidesz kizárását a Néppártból, a vezetőség kezében a döntés
Az Európai Néppárton belül egyre többen támogatják, hogy elindítsák a Fidesz formális kizárásának folyamatát, miután a jobboldali pártszövetség vezetői egyhangúlag minősítették hazugnak és kártékonynak a néppárti bizottsági elnököt, Jean-Claude Junkert is támadó kormányzati plakátkampányt.
Hollikot most kormánybiztossá tette a “miniduce”, feladata a sajtó megfelelő tájékoztatása
Tudjuk, akinek az Isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Nos Itt ez a Hollik nevű, aki egy nem létező pártnak a tagja. S most kormánybiztossá tette a “miniduce”. Feladata a sajtó megfelelő tájékoztatása.
Manfred Weber felszólította Orbánt, hogy szedje le a plakátokat és kérjen bocsánatot
Szorul a hurok: az Európai Néppárt “csúcsjelöltje” most először mondta ki: nem kizárt, hogy a Fidesznek mennie kell a konzervatív pártcsaládból. Weber szerint erre már a májusi választások előtt is sor kerülhet.
Ma kellett volna , de még nem érkezett meg a családi pótlék
Több 444 olvasó is jelezte, hogy még nem érkezett meg a családi pótlék, aminek március 1-én kellene megérkeznie minden szülőnek.
A veszprémi kórházban ágyakat kellett megszüntetni és osztályokat összevonni a szakemberhiány miatt
Nagyobb a gond a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban, mint amiről a hírek szóltak. Ágyakat kellett megszüntetni és osztályokat összevonni az intézményben, akkora az orvos- és ápolóhiány, hogy nem szakorvosok ugranak be ügyelni más osztályokra – tudta meg a 24.hu.
A portugálok és a hollandok is kérik a Fidesz kizárását az Európai Néppártból
A portugálok és a hollandok is az EPP elnökségéhez fordultak.
Fóti gyermekotthon bezárása: kerekesszékkel a budai hegyekbe
Nincs teljesen akadálymentesítve az az intézmény, ahová a bezárásra ítélt fóti Gyermekváros mozgássérült gondozottjait vinnék – tudta meg a Népszava.
Péntektől, azaz a mai naptól érvényes a központi hivatalok tisztviselőinek „rabszolgatörvénye”
Péntektől érvényes a központi hivatalok tisztviselőinek „rabszolgatörvénye”: durva megszorítások jönnek, miközben végrehajtási rendeletek sora hiányzik.
Lejelentkezett Orbánnál az RMDSZ újraválasztott elnöke
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi kongresszusához és a szervezet elnökévé történt újraválasztásához Kelemen Hunornak Orbán Viktor miniszterelnök kettejük csütörtöki megbeszélésén Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Meghosszabították a migrációs válsághelyzetet Magyarországon
A migrációs veszély nem múlt el - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.
Hollik István kormánybiztos lett
A hazai kommunikációs feladatok ellátására kormánybiztossá nevezték ki Hollik Istvánt. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
“Szavazz rám és anyádból szüzet csinálok.” Mondta Hofi amikor a politikusi ígéretekről beszélt
Istenem! Hruscsov óta hányszor hallgattam végig ezt a bornírt, hazug dumát, hogy még 10 (a szám ízlés szerint módosítandó) év és elhagyjuk a hanyatló nyugatot!
Egy év alatt 4 ember használta azt a hatvani bringás kalandparkot, ami eleve az EU-pénz pocsékolásának és lenyúlásának állatorvosi biciklije volt
Tavaly összesen 4 ember használta a hatvani biciklis kalandparkot, közülük egy volt helyi lakos. Ezt azért lehet ilyen pontosan tudni, mert az intézményt a megnyitója után azonnal lelakatolták, és csak előzetes regisztráció után nyitják ki a felhasználóknak, a G7 pedig kikérte a városházától a tavalyi összesítést a kérelmezőkről. Ezzel a 4 személlyel 41-re emelkedett azoknak a száma, akik a négyéves fennállása alatt betették a kereküket a pályára.
A Maldív-szigetekre reptette az udvari gép Mészáros Lőrincet és családját
Az Átlátszó képeket közölt Mészáros Lőrincről és családjáról, ahogy leszálltak a Liszt Ferenc repülőtéren, a kisgépes terminálon, február 26-án.
Európai Bizottság: A magyar kormány elferdíti a valóságot
Ritka alkalom jött el csütörtökön az Európai Unió történetében. Az Európai Bizottság kiadott egy tájékoztató anyagot, ami arról szól, hogy az egyik tagállam kormánya hazudozik. Ez a tagállam Magyarország.
Az energetikai hivatal elnöke 42 ezer forintért bérel lakás a Budai Várban, de azt is a hivatal fizeti neki közpénzből
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 68 millió forintot fizetne közpénzből a Budavári Önkormányzatnak azért, hogy kijelölhesse, ki béreljen egy értékes, 101 négyzetméteres ingatlant a Budai Vár legjobb részén egy műemlék épületben, alig 250 méterre a Halászbástyától. A lakás jelenlegi bérlője a hivatal elnöke, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, Dorkota Lajos. Az elnök fizetése majdnem 3,3 millió forint, a lakás kedvezményes, 42 ezer forintos bérleti díját mégis a hivatal állja – írja a hvg.hu.
Brutálisan megdrágítaná a virslit, még nagyobb adóval sújtaná a pálinkásokat Matolcsy György
A szerdán közzétett 330 pontos versenyképességi csomagjában az egészségügy kapcsán is megfogalmazott javaslatokat a Magyar Nemzeti Bank – írja a hvg.hu.
Márki-Zay: A Fidesz hatalmát egyre inkább a forradalom kitörése fenyegeti”
– Nem a forradalom a megoldás, de a Fidesz hatalmát egyre inkább a forradalom kitörése fenyegeti. Mi a határozott, radikális, de a békés rendszerváltás hívei vagyunk. Erre jött létre a Mindenki Magyarországa Mozgalom is, amely ugye vasárnap bontott zászlót Budapesten. Meggyőződésünk, hogy sokan gondolkodnak úgy, mint én, és ebben együttműködőek az ellenzéki pártok is – nyilatkozta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere a Hírklikknek.
A rácsos ágyat a rozsda marja, minden mállik, borzasztó állapotok uralkodnak a pécsi gyermekklinikán
Bicskanyitogató fotókat osztottak meg a Facebookon a pécsi gyermekklinika légúti osztályáról – írja és mutatja a Pécsi Stop.
Magyar kormánytámogatásból (közpénzbõl) felújított orvosi rendelőket adtak át Kárpátalján
Összesen több mint tízmillió forintnyi magyar kormányzati támogatásból felújított családorvosi rendelőket adott át ünnepélyesen Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos csütörtökön a Nagyszőlőshöz közeli Tiszakeresztúr és Fancsika községekben.
1,75 milliárddal támogatja a vallásos könnyűzenét az Orbán-kormány a Kárpát-medencében
A kormányfő döntésének köszönhetően a kabinet az idén és jövőre is 950 millió forinttal támogatja a „vallásos alkotói kiteljesedést segítő rendszerek kialakítását és fenntartását”, és további 800 millió forintot áldoz az ilyen zene „kiteljesedését segítő rendszerekre” – írja hvg.hu.
Nem értem Soros Györgyöt. Ha velem csinálná ezt a cirkuszt, akkor az ő lehetőségeivel már eltüntettem volna a “törpenapóleont”
Nem értem Soros Györgyöt. Ha velem csinálná ezt a cirkuszt, akkor az ő lehetőségeivel már eltüntettem volna a “törpenapóleont”. (by Bödöcs)
A hadsereg, mint a szeretet otthona?!
Benkő Tibor Honvédelmi miniszter: “A katonáknak szükségük van Istenre, s a hitre, amely megkönnyíti szolgálatukat, és szükségük van a tábori lelkészekre, akik közéjük viszik a szeretetet és a törődést.” Na hiszen! A hadsereg, mint a szeretet otthona?!
Éjszaka csak Orbán és Áder palotája van kivilágítva a várban
Éjszaka csak Orbán és Áder palotája van kivilágítva a várban. Maguk szerint? Fél a sötétben? Nem fél, retteg. Mert fölöttébb gané dolog diktátornak lenni.
Kövér László méltatta a menekültek ellátását Etiópiában
Kövér László elismerését fejezte ki az etióp államnak azért, amit az afrikai országban tartózkodó csaknem egymillió menekült ellátásáért tesz - tájékoztatta az MTI-t szerdán Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke a magyar parlament elnökének addisz-abebai tárgyalásairól.
Gulyás Gergely és Balog Zoltán Berlinben járt titokban, próbálták menteni a Fidesz egyre kritikusabbá váló helyzetét
Gulyás Gergely és Balog Zoltán Berlinben járt, a látogatást titokban akarták tartani, a Népszava információi szerint a két politikus a CDU főtitkáránál próbálta menteni a Fidesz egyre kritikusabbá váló helyzetét.
Nagy tervek vannak a nyugdíjakkal
Jóléti alap felállításáról ír Versenyképességi Programjában a Magyar Nemzeti Bank, amely ebben tömörítené egybe a jelenlegi önkéntes nyugdíj-, egészség-és önsegélyező pénztári szereplőket.
Megszüntették a nyomozást a Magyarországra csempészett volt Nikola Gruevszkiügyében
„A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Nikola Gruevszki mind a magyar-szerb államhatáron történő belépéskor, mind pedig az azt megelőző határátlépések során érvényes, utazásra jogosító okmányokkal rendelkezett, továbbá a schengeni övezetbe történő beléptetése is a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt.”
Trump volt ügyvédje: Trump rasszista, csaló és szélhámos, aki hazudott az amerikaiaknak
Meghallgatta Michael Cohent, Donald Trump volt ügyvédjét az amerikai képviselőház felügyelőbizottsága. Az amerikai elnök számára kellemetlen vallomását pedig az összes nagy tévétársaság élőben közvetítette.
Megakadályozta a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja az ápolók és a bölcsődei dolgozók béremelését a XV. kerületben
Késő estébe nyúló vita után nem sikerült elfogadni az idei évi költségvetést a XV. kerületben. Ez többek között azt jelenti, hogy a kerületben egyelőre elmarad az a 9,3 százalékos közalkalmazotti béremelés, amellyel a kerületből való elvándorlást igyekeznének megakadályozni.
Orbán Viktor: Gyermekeink, unokáink biztonsága a tét
Aki most nem védi meg magát, az később már nem tudja - erről beszélt a miniszterelnök az MKIK gazdasági évnyitóján.
Kemény hangú levelet írt Gyurcsány Ferenc a német kancellárnak, Angela Merkelnek
A diplomáciai sallangoktól mentes, kemény hangú levelet írt Gyurcsány Ferenc a német kancellárnak.
160 milliós EU-támogatás kapott a borászatára az EU-ellenes fideszes képviselő fia
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő vette észre, hogy Hörcsik Richárd fideszes képviselő borász fia, ifj. Hörcsik Richárd 160 millió forint EU-s támogatást kapott a Tokaj-Portius nevű borház kialakítására. Egy tavalyi őszi közbeszerzés szerint egy 261 milliós beruházásról van szó, erre kapott most a fiatalabb Hörcsik 160 milliót – írja a 444.
Fényűző sportcsarnok épült hatmilliárd forintból Orbán Viktor 1800 fõs falujában
Többfunkciós,sportcsarnokot adtak át 2018 októberében hatmilliárd forintból Felcsúton, nem messze a Puskás Ferenc Akadémia épületkomplexumától – hívja fel a hvg.hu a Magyar Építők képriportjára. A Makovecz Imre stílusában emelt sportcsarnokban
“Baden-Württemberg kormánya lemondta Szijjártó Péter péntekre tervezett stuttgarti látogatását a sértõ magyar plakátkampány miatt
Baden-Württemberg kormánya lemondta Szijjártó Péter péntekre tervezett stuttgarti látogatását az “európai értékeket sértő” magyar plakátkampány miatt.
Polt Péter: 151 ügyben folyik nyomozás a parlamenti választásokkal kapcsolatban
151 ügyben zajlik nyomozás a 2018. április 8-i országgyűlési választásokon történt csalásokkal kapcsolatban. eddig 4 ügyben született bírói döntés – írja az Index arra a válaszra hivatkozva, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész adott a DK-s Oláh Lajos kérdéseire.
Anyád tudja, hogy hazudol? – Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének!
Anyád tudja, hogy hazudol? – Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének!
Magyarországon most már akkora a munkaerőhiány hogy a kis építkezéseken is vendégmunkások dolgoznak
A hvg.hu kapta fel a fejét arra a rendőrség honlapján kedd délután megjelent, meglehetősen ártalmatlanul hangzó hírre, amelynek a tanúsága szerint a Budakeszi Rendőrőrs ellenőrzést tartott a Budajenőn és Telkiben zajló építkezéseken.
Egy orvosnak kellett kijavítania Kásler Miklóst, aki nem mondott igazat a várólistákról
Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter hétfőn dicsekedett el azzal, hogy Magyarországon 70 ezerről 28 ezerre csökkent a várólistákon szereplő betegek száma, ami után arról is beszélt, hogy ma a legtöbbet, átlagosan 126 napot térdprotézis-műtétre kell várni Magyarországon.
Itt a levél, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a népének írt
Miközben az Európai Bizottság közleményben cáfolta az Orbán-kormány múlt héten elindított EU-ellenes plakátkampányának az állításait, a miniszterelnök úgy döntött, megtévesztésből nem elég, és levelet is írt a Soros György, illetve Jean-Claude Juncker arcképével díszített plakátok mellé
„Maguk egy párhuzamos univerzumban élnek” - mondta a BBC riportere Szijjártónak
A külgazdasági és külügyminiszter a brit közszolgálati televíziónak adott interjújában lényegében elismerte, hogy kormányhirdetésnek álcázva, közpénzből kampányol a Fidesz.
Állami pozíciót kapott egy metálzenekar basszusgitárosa
Állami pozíciót kapott egy, a Mi Hazánk Mozgalomhoz tartozó zenész-politikus, Gőbl Gábor – szúrta ki a Válasz Online.
Mi már annyit loptunk, hogy mostantól tisztességes árakon is csak mi győzhetünk.
A Magyar Közlöny szerint a kormány az eddigieknél szigorúbb követelményrendszert állít az uniós pénzből megvalósuló állami beruházások elé.
Semjén vadászcimborája 32 ezer forintért bérel lakást a várban az önkormányzattól
A Habsburg-főherceg után egy klubelnökről, Semjén Zsolt jó ismerőséről derült ki, hogy nevetségesen keveset fizet egy Országház utcai ingatlanért.
Orbán újra levélben ijesztgeti a választópolgárokat migránsokkal
Hiába magyarázta el az Európai Bizottság, hogy nem akarnak Magyarország háta mögött dönteni, a kormány ezt is beismerésnek tartja. A miniszterelnök újra levélben ijesztgeti a választópolgárokat.
Felháznak biztosított adomány valójában közpénz
“Arra egy egész csapat van, aki azért szokott imádkozni, hogy összejöjjön a pénz, amikor pedig nincs meg a megfelelő keret, gyűjtenek, adományokat várnak.”
Dobrev Klára: Az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése nem európai, hanem emberi minimum
Európai családi pótlék, európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését javasolja európai parlamenti (EP-) választási programjában a Demokratikus Koalíció (DK).
Polt Péter elmagyarázza, hogy nyilvánosságra hozható-e az OLAF jelentés, és ha igen, akkor miért nem
A Magyar Narancs rövid videót tett közzé, amelyen látható és hallható, hogy Tordai Bence képviselőnek a parlament folyosóján sikerült megkérdeznie Polt Pétert arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e az OLAF-jelentést.
Európai Bizottság kiadott egy tájékoztatót, amely részletekbe menően cáfolja, amit az Orbán-kormány állít
Egy hete indult útjára a hatalmas nemzetközi felháborodást keltő új magyarországi plakátkampány, amelyben az Orbán-kormány a bevándorlás támogatásával vádolja meg az Európai Uniót. Kezdeményezték miatta a Fidesz kizárását a konzervatív pártcsaládból, az Európai Néppártból, ma pedig az Európai Bizottság is kiadott egy tájékoztatót, amely részletekbe menően cáfolja, amit az Orbán-kormány állít. A „#Tények az uniós migrációs politikáról” címet viselő dokumentum pontról pontra tisztázza, hogyan néz ki valójában az EU bevándorláspolitikája a humanitárius vízumoktól a bankkártyáktól a határvédelmi jogokon át a kötelező kvótáig és a „büntető jellegű” EU-s költségvetésig. Így hangzik:
Több mint tízmilliárd forinttal támogatja az Orbán-kormány a kárpátaljai magyar iskolákat
A kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programja, valamint a nemzeti jelentőségű vajdasági magyar intézmények programjai és megkezdett beruházásai megvalósításához szükséges forrás biztosításáról döntött az Orbán-kormány. Az ezekről szóló kormányhatározatok a Magyar Közlöny hétfői számában jelentek meg.
Novák Katalin: az ellenzék csak elvenni képes az emberektől
A magyar ellenzéki pártok a családok támogatásának ügyében sem képesek nemzeti egyetértésre, csak elvenni és megszüntetni akarnak meglevő támogatásokat, miközben nincs egyetlenegy érdemleges családtámogatási elképzelésük sem – mondta el a 888-nak nyilatkozva Novák Katalin.
Jönnek a választások: Megkezdték a 12 ezer forintos tűzifa-utalványok kiosztását
A jogosultak valószínűleg azonnal beváltják a napokban kézhez kapott, 12 ezer forint értékű tűzifa-utalványaikat, bár a most kapható tüzelőanyag rossz minőségű.
A sorosozás a Fidesz által lenézett bunkóknak szól
Érdekes interjút adott a Magyar Narancsnak a Professzorok Batthyány Körének elnöke. Náray-Szabó Gábor kémikus a következőket mondta: „A sorosozással nincs gond, mert az nem az értelmiségnek szól”.
Mondanám, hogy nyugodjon meg a beteg, de ez már nem fog…
„Erőfeszítéseket teszünk a menekültek védelmére és támogatására a nemzetközi emberi jogi törvényeknek megfelelően, elítéljük a gyűlöletre, a rasszizmusra és az intoleranciára való uszítás minden formáját, és megerősítjük az illegális bevándorlás elleni harcot” – a többi közt ezek szerepelnek az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozóján elfogadott közös nyilatkozatban, amit ma délelőtt Orbán is aláírt.
Orbán mégis aláírta!
Nem először és nem is másodszor fordult elő, hogy a magyar diplomácia heteken keresztül arról beszél, hogy nem ír alá olyan nemzetközi egyezményeket, amelyek kapcsolatban vannak a migrációval, vagy amiben a menekülteket védelmezik, aztán ennek az ellenkezője történik.
Orbán Gáspár egyháza szerint Isten segített kifizetni a plakátkampányt
Március 15-én tartja búcsúrendezvényét a Felház nevű keresztény mozgalom, amelynek egyik vezetője Orbán Viktor fia. Az esemény apropóján Budapest-szerte Felház-plakátok bukkantak fel február közepén, az egyiken például a Magyar Kétfarkú Kutya Párt legismertebb szlogenjét használják: