Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendelték a Magyar Tudományos Akadémia összköltségvetésének csaknem felét – írja a hvg.hu. Az MTA kutatóintézeti finanszírozásának nagy része kerül át Palkovics László minisztériumához a 2019. évi költségvetési tervezet szerint.
Ez azt jelenti, hogy Palkovics dönthet majd arról, hogy milyen kutatásokat folytassanak az MTA intézetei.
Korábban az MTA költségvetésében szereplő tételek is átkerültek Palkovics minisztériumához, így a Lendület programra szánt 3,2 milliárd forint, a fiatal kutatók támogatásának több, mint egy milliárdos alapja. Szintén búcsút inthet az MTA a 700 millió forintos Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatásának, és az infrastruktúra fejlesztésre szánt több mint félmilliárd forintos keretnek.
A portál információi szerint az MTA vezetését hideg zuhanyként érte a hír, rendkívüli ülést hívtak össze péntekre.
A minisztérium mai közleményében gyakorlatilag megerősítette a pénz átcsoportosítását. Azt írják, hogy kiemelt területté vált a kutatás-fejlesztés és az innováció, és meg kell szüntetni a költségvetési forrásgazdálkodásban fennállt széttagoltságot. Közlik, hogy az állami intézményeknél lévő, kutatásra fordítható, összesen közel 70 milliárd forintnyi forrás allokálását a jövőben az innovációs tárca koordinálja.
– Így a felsőoktatási intézmények kutatás-fejlesztésre fordítható jelenlegi 29,1 milliárd forintos támogatása, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram 12,7 milliárd forintos teljes költségvetése és a Magyar Tudományos Akadémia kutatásban hasznosuló 28,1 milliárd forintos költségvetési támogatása az ITM egységes koordinációjába kerül
– írják.
A döntés lényegesen érinti a magyar tudomány finanszírozását. Az MTA intézeteit eddig nagyrészt központi költségvetésből finanszírozták, évente körülbelül 40 milliárd forintból. A tervezet elfogadása után a minisztériumtól érkezik majd a pénz, ami alapvető változást jelent – írja az Index.
Amint azt megírtuk, információk szerint Pálinkás Józsefet leváltják a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről. Az NKFIH nagyon jelentős szerepet töltött be a haza kutatási programok finanszírozásában.
Pálinkás leváltása, az új minisztérium létrehozása a korábbi oktatási államtitkár Palkovics László kinevezése mind azt mutatta, hogy ő lesz a kormány fő tudománypolitikusa. Ami egyúttal az MTA pénzügyi kontrollját is jelenti.
Egyelőre nem tudni, hogy a döntés hogyan érinti a tudomány függetlenségét, a minisztérium milyen elvek alapján osztja majd szét a pénzt, mit vár ezért cserébe, és milyen döntési jogköre marad az MTA-nak. Az MTA függése a kormánytól, kiszolgáltatottsága viszont mindenképpen megnő.
Érdeklődtünk az MTA-nál a döntésről. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.
Update:
Az MTA válaszolt érdeklődésünkre. Megerősítették, hogy Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke rendkívüli elnökségi ülést hívott össze péntekre. Az ülés témái a 2019. évi költségvetési törvénytervezet MTA-t érintő javaslata, illetve a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (MTA tv.) módosítási javaslata lesznek. Az ülésen várhatóan részt vesz Palkovics László miniszter is.