Mesterházy Attila szocialista politikus szerint az Eurostat 2018-as adatai szerint a teljes magyar export mindössze 18,2 százaléka ment unión kívüli országokba, Ázsiába pedig az exportérték mindössze 5,09 százaléka került, ami - a politikus megjegyzése szerint – a legalacsonyabb arány a 2010-es kormányváltás óra, és euróértéken mérve is csökkenés 2017-hez képest.
A külügyminisztériumhoz címzett leveleiben a politikus 46 országot sorol fel, ahol 2017-hez viszonyítva kisebb-nagyobb értékben, de esett a magyar export szintje.
A legdurvább értéket Jemennél találta, ahol 89 százalékos volt a visszaesés, de Angolánál is 87 százalékos csökkenést vett észre. Pakisztán esetében 43 százalékkal esett az export, de Ghána (-34 százalék) és Tadzsikisztán (-32 százalék) is mérsékelten vásárolt magyar terméket.
Ennél érdekesebb, hogy Kínában is 14 százalékkal csökkent a magyar export szintje, Oroszországnál pedig 7 százalékos visszaesés jelentkezett.
Pedig Orbán Viktor 2012-ben még célul tűzte ki, hogy a hazai export harmada keletre menjen - idézte fel Mesterházy Attila.
Magyar Levente a külügyi tárca államtitkára válaszában azt írta:
„A magyar export évről évre rekordokat dönt, így volt ez 2018-ban is, amikor exportunk meghaladta a 105 milliárd eurót. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján forintban számítva mind az Európai Unió tagállamaiba, mind az unión kívüli piacok irányába növelni tudtuk kivitelünket.” -
Az államtitkár szerint a visszaeséseket egyébként olyan jelenségek okozhatták, mint az Oroszország esetében elrendelt sertésembergó, vagy az itthon felbukkanó állatbetegségek miatt elrendelt húsexport-tilalom.
Népszava