Rendkívüli helyzet állt elő a Fidesz tömeges betelepítése miatt a Jobbik szerint, ezért idegenrendészeti őrséget állítana fel a párt, ameddig nem sikerül bezáratni az összes olyan munkásszállót, amit a Fidesz migrációs programja keretében Magyarországra érkezett, EU-n kívüli állampolgárok laknak.
Gyöngyösi Márton a Jobbik elnökhelyettese és Jakab Péter, a párt szóvivője közös sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy a Fidesz betelepítési programjának köszönhetően már több mint 86 ezer EU-n kívüli, zömmel ukrán, török és pakisztáni vendégmunkás van Magyarországon. Jakab Péter szerint a kormánypárt kiemelten támogatja a migrációt, amit az is jól mutat, hogy 12 milliárdos munkahelyteremtési támogatással szponzorálja a HÁROMEZER, zömmel török vendégmunkás Tiszaújvárosba települését.
„A magyar dolgozókat a megalázó fizetésekkel elüldözik, a helyükre hoznak törököket, és ezt a kormány megtámogatja 12 milliárd forinttal, ahelyett, hogy ebből a pénzből például normális béreket adnának a magyar munkavállalóknak.”
Jakab ezt a magyar dolgozók arcon csapásának tartja, amelyre magyar munkások csak úgy tudnak válaszolni, ha elmennek május 26-án és nemet mondanak Orbán Viktorra, valamint az általa idecsődített migránsok tízezreire, és igent mondanak a Jobbik béruniójára, amely itthon lehetne tartani a magyar munkaerőt. A miskolci politikus azt kérte a miniszterelnöktől, hogy mutassa meg személyesen, hogyan építenek konténervárost 3000 töröknek.