“Véletlenül” 200 milliót nyert Rétvári rokonának nőegylete

rétvári

Mintegy 200 millió forintos uniós támogatást nyert el Rétvári Bence unokatestvérének civil szervezete tavaly szeptemberben – értesült a Magyar Nemzet.

A Huczekné Rétvári Mónika által vezetett Nők Civilben Egyesület a Nőközpont Pásztón elnevezésű projekt keretében költheti el a 85 százalékban az Európai Unió által fizetett, vissza nem térítendő 199,2 millió forintot két és fél év alatt. 

A program során egyebek között ötszáz, hátrányos helyzetű nő számára tartanak képzéseket, további ötszázan részesülhetnek tanácsadásban, illetve létrehoznának egy női információs és szolgáltatóközpontot Pásztón. A pályázati kiírás alapján a projekt célja a nők munkaerőpiaci helyzetének, illetve a család és a munka összeegyeztethetőségének javítása.

Csakhogy a Nők Civilben Egyesület profiljába nem igazán illik egy ekkora nagyságú és ilyen szakmai tudást, szociális és pedagógiai tapasztalatot igénylő feladat, korábban ugyanis legfeljebb színházlátogatásokat, kirándulásokat, zenés mulatságokat és bográcsozást szerveztek. 

Az egyesület bevétele 2016-ban alig több mint egymillió forint volt, ebből 57 ezer forint jött össze egyszázalékos személyijövedelemadó-felajánlásokból, 150 ezer forintot kaptak Pásztó önkormányzatától, a többi pedig adományból származott.

Huczekné Rétvári Mónika készséggel válaszolt a lap kérdéseire, ám utólag e-mailben letiltotta a nyilatkozatát, mivel nem szeretné belekeverni a politikát. 

Dömsödi Gábor, Pásztó független polgármetere szerint kérdés, hogy amikor az embereknek nincs ennivalója és tüzelője, szabad-e 199,2 millió forintot ilyen célokra költeni. Az is kérdés, hogy ezek a pénzek tényleg azt a célt szolgálják-e majd, mint amire a pályázó kiírója adta. Tapasztalt már olyat Pásztón – egy 2014 előtti, mintegy 80 millió forintos uniós projektben -, hogy a felzárkóztatásra szánt pénzt úgy költötték el, hogy annak kevés nyoma maradt.

Forrás: mno.hu

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com