Válaszolt az OLAF: Nincs vége a Tiborcz-ügynek, az Európai Bizottság folytatja az eljárást

orbantiborcz

13 milliárd forint uniós támogatást követelnek vissza a tolvaj Orbán-maffiától.

A magyar hatóságok “bűncselekmény hiányában” megszüntették a nyomozást az Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt érintő Elios-botrányban.

Korábban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel, és bűnszervezetben elkövetett csalást emlegetett.

Az Euronews kérdésére most az OLAF reagált arra, hogy a magyar hatóságok megpróbálják elsikálni a Tiborcz-ügyet.

Válaszukban az áll:

“Az OLAF megküldte végső jelentését pénzügyi ajánlásokkal az Európai Bizottság REGIO bizottságának, és törvényszéki ajánlásait a magyar Legfelsőbb Ügyésznek. Törvényszéki szinten a nemzeti igazságszolgáltatás feladata eldönteni, követi-e az OLAF ajánlásait. De még ha nem is nyitottak ügyet nemzeti szinten,

ez nem érvényteleníti az OLAF eredményeit és a pénzügyi visszaélésre talált bizonyítékokat.

Pénzügyi szinten, ugyanezen OLAF jelentés alapján, melyet a magyar hatóságoknak megküldtünk,

az Európai Bizottság jelenleg is eljárást folytat.”

Az OLAF egyébként azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy 43,7 millió euró (átszámítva több mint 13 milliárd forint) támogatást követeljen vissza Magyarországtól ebben az ügyben, tehát a történetnek még nincs vége.

(Euronews nyomán)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com