Ujhelyi: „tanulni kell a hibákból és küzdeni tovább!”

ujhelyi, foto- ujhelyi

„Nem tudom, hogy éreztem-e ilyen rosszul magam bármikor is a politikában” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője tegnap este az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában.

A szocialista politikus elsőként azt emelte ki, hogy köszönet illet minden támogatót és aktivistát, aki segítette az MSZP és a Párbeszéd közös kampányát. Ujhelyi az interjúban hozzátette: nagyon megütötte az eredmény, különösen úgy, hogy – ahogyan azt még a független elemzők is többször megjegyezték a választások éjszakáján – láthatóan „végiggürizte” az elmúlt időszakot és beleadott „apait-anyait” a kampányba. Az MSZP EP-képviselője hangsúlyozta, hogy önkritikus elemzéseket fog letenni a párt asztalára, mert mindenképpen tanulni kell a hibákból.

A beszélgetés során ezzel kapcsolatban azt mondta: a kampány egyik legnagyobb hibája az volt, hogy az MSZP-nek „nem volt meg a sztorija”. Ujhelyi szerint az ellenzéki szavazóbázis ingadozik, szeretne valami újat találni, szeretne túl lenni a NER-rendszerén és ezért azokat a pártokat honorálja, amelyeknek megvan a saját történetük. „A DK-nál maga Dobrev Klára volt a sztori. Nekünk is lett volna, amelyet építettünk is sokáig. Az Európai Szocialisták Pártjával közösen egy olyan programba álltunk bele, amelyben most is hiszek és bízom benne, hogy meg is tudjuk valósítani: a szociális Európa programja. Tudtuk, hogy a DK programja az Európai Egyesült Államok felé megy el, mi pedig a baloldali Szociális Európára építettük fel a vezérfonalunkat.

Ezért fogalmaztam úgy egy interjúban, hogy rendkívül ügyes, zseniális húzás volt a DK részéről, hogy a programja közepébe szinte szó szerint ugyanazokat a szociális ígéreteket tette, mint mi. De fontos, hogy ezzel nem másra mutogatok! Nekünk azt kell megérteni, hogy a választó azt akarja: szerethető, szimpatikus, valóban küzdő pártként láthasson minket!” – fogalmazott az ATV-ben a szocialista képviselő, aki megjegyezte: természetesen személyesen gratulált Dobrev Klárának és a Momentum listavezetőinek is. 
A műsorvezető azon felvetésére, hogy a választókat láthatóan nem érdekelte a „közös ellenzéki lista” szlogenje, Ujhelyi István azt válaszolta: az ellenzéki szavazók mégis a mai napig azt kérik számon a pártokon, hogy fogjanak össze. Ez utóbbi, tette hozzá, az önkormányzati választásokon a mostaninál szélesebb körben meg is fog történni. „Megvan a felelősségtudata az MSZP-nek. Nagyon sok helyen esélyes polgármester-jelöltjeink és önkormányzati képviselőjelöltjeink vannak. Most arra kell koncentrálni, hogy végigcsináljuk a szövetségeseinkkel együtt az önkormányzati választást. Tanulni kell a hibákból és folytatni a küzdelmet” – fogalmazott Ujhelyi.

Az MSZP politikusa ezt követően többek között arról beszélt, hogy törvényi kötelezettség miatt kell a Tóth Bertalan által át nem vett EP-mandátumról a szombati választmánynak döntést hoznia. Ujhelyi ezzel kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta: tömegével kapta a támogató üzeneteket a választások éjszakáján párton kívüli és párton belüli személyektől, amelyekben mind azzal biztatták, hogy folytassa a megkezdett munkát. „Azt kérték, hogy ugyanazzal a hévvel és lendülettel folytassam, amellyel beleálltam a NER lebontásába. Én odatettem magam! A közellensége, az egyik főellensége lettem a NER-nek az elmúlt hónapokban, nem véletlenül gyilkoltak folyamatosan.

Azt kérték, hogy ezzel a hévvel csináljam tovább azt a munkát, amit megkezdtem. Én a következő öt évben egy olyan MSZP-s európai parlamenti képviselő tudok lenni, aki azt az energiát és azt a munkát bele tudja fektetni, amire szüksége van Magyarországnak. Ha építkezni akarunk, ha meg akarjuk találni a saját történetünket, abban tudok feladatot vállalni. A választmánynak kell döntenie, a kampány arcaként pedig nekem is tudnom kell, hogy az önkritika sokat segít az építkezésben” – fogalmazott az ATV stúdiójában Ujhelyi István.

 
Az MSZP jövőjével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy – miként azt épp Gyurcsány Ferenc mondta előtte a tévéműsorban – a politikában egyszer fent, egyszer lent van egy adott közösség. Ujhelyi szerint az MSZP-ben meg van az az erő és elszántság, amely a legmélyebb gödörből is újra talpra állítja a közösséget. „Ha kitartunk a programunk mellett és az őszi önkormányzati választásokon ott lesznek a polgármestereink és önkormányzati képviselőink, akkor tudjuk építeni azt a házat, ahová beköltözhet egy új haza” – fogalmazott az MSZP politikusa, hozzátéve: fél év után most végre először „alszik egy rendeset”, de utána folytatják a küzdelmet és az építkező munkát.

Ujhelyi István

Budapest, 2019-05-28

Fotó: Ujhelyi István


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com