Újabb NATO-Ukrajna-csúcsot akadályoz meg a magyar kormány

nato csucs

December 4.-én és 5.-én NATO-Ukrajna-csúcstalálkozót tartanának Brüsszelben, de a jelenlegi állás szerint elmarad az esemény, mert a magyar kormány továbbra is blokkolja az ukrán integrációs törekvéseket – értesült a Népszava. A 29 tagállam közül egyedül Magyarország, amelyik ezen az állásponton van, a magyar kormány több mint egy éve tesz keresztbe bármilyen közös fórumnak Kijevvel a NATO-ban.

A magyar álláspont oka az ukrán kisebbségi nyelvtörvény, amely Budapest szerint diszkriminatív módon sújtja az ukrajnai kisebbségek nyelvhasználatát. Kijevben arra hivatkoznak, hogy a törvény elsősorban arra irányul, hogy az érintettek az iskolai tanulmányaik végére tanuljanak meg ukránul, mert csak így tudnak részt venni az állam életében. Nem hivatalos formában ilyenkor ukrán részről persze azt is hozzáteszik, hogy a jogszabály amúgy is az orosz kisebbséget célozza. Ettől függetlenül tény, hogy az ukrán kormány máig nem teljesítette a júliusi EU-Ukrajna csúcson írásban tett vállalásait a törvény módosítására, annak hatályba léptetésének kitolására 2023-ig. Bár nyilvánosan és ennyire keményen csak a magyar kormány hangoztatja kifogásait, információink szerint a színfalak mögött Románia is jelezte aggodalmait a törvény miatt, ugyanis az orosz után a második legnagyobb nemzetiségi kisebbséget a 400 ezres román közösség alkotja.

Úgy tudjuk, a bukaresti külügyminisztérium képviselője Washingtonban is tárgyalt a témáról. Ez azért is érdekes, mert, mint a múlt héten megírtuk, Magyar Levente külügyi államtitkár egy zárt nagyköveti fórumon magyarázta a kormány álláspontját az ügyben, a meghívott diplomaták közül azonban többen is bírálták Budapest álláspontját. David B. Cornstein amerikai nagykövet pedig a magyar és az ukrán felet egyaránt arra szólította fel, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat és azt is felajánlotta, hogy az Egyesült Államok hajlandó közvetíteni az ügyben. Egyébként a múlt héten információink szerint Kijevben is tartottak egy hasonló találkozót az ottani Külügyminisztérium képviselői, erre azonban a magyar nagykövetség nem kapott meghívót, ellentétben a budapesti eseménnyel, amin részt vett Ljubov Nepop ukrán nagykövet. Mivel Ukrajnában jövő márciusban elnökválasztás lesz, amit parlamenti választások is követnek, a jelenlegi helyzet pedig kampányszempontból a magyar és az ukrán kormánynak is megfelel, egyelőre nem nagyon látszik az egyre élesedő politikai konfliktus vége, igaz, ha az Egyesült Államok valóban aktívan belép a játszmába, az akár gyors változást is hozhat. Ráadásul a párbeszéd azért nem szünetel a szemben álló felek között, információink szerint Szijjártó Péter akár még a héten újra találkozhat ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel és Ukrajna ügye szóba kerülhet a magyar külügyminiszter október 28.-i bukaresti látogatásán is.

N

 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com