“Újabb botrány a Honvédkórházban”

honvéd kórház1

Újabb hét, újabb botrány a Honvédkórházban – írja közleményében az MSZP.

Az MSZP közleménye szerint kiderült, hogy annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy akár életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek két kórház között utaztatni egy-egy vizsgálatra. Úgy vélik, eddig csak a szerencsén és nem a Fideszen múlt, hogy nem történt tragédia.

A szocialisták szerint legalább 25 ezer szakdolgozóra lenne még szükség, “de az elnyomó Orbán-kormány továbbra sem tesz semmit, mert nem érdekli, hogy mi lesz a betegekkel. Nem érdekli őket, azért mert nekik továbbra is jár a VIP-ellátás, amiről nem hajlandók lemondani.”

Az MSZP mint Európa-párti erő úgy gondolja, hogy amikor az egészségügy ilyen borzalmas állapotban van, akkor az állami vezetőknek nem járhat semmilyen kiváltság, ezért kezdeményeztek népszavazást, amit – fogalmaz a közlemény – a fideszesek foggal-körömmel próbálnak megakadályozni.

“Végeláthatatlan várólisták, hosszú sorok, orvos- és nővérhiánnyal küzdő omladozó kórházak helyett európai színvonalú egészségügyet kell biztosítani mindenkinek, nem csak a Fidesz vezetőinek!” - zárul az MSZP közleménye.

Forrás: MTI /Hírhatár

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com