Úgy látszik, Demeter Mártát a NER megbuktatta a nemzetbiztonsági átvilágításon

demeter marta

Visszavonták Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágításának korábbi eredményét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az internetes portál szerint: ebben az esetben Kövér László házelnök saját hatáskörben kezdeményezheti az LMP-s politikus országgyűlési tagságainak felfüggesztését, ha pedig ezek után a képviselők támogatják a felmentést, Demeter posztja megszűnik.

Az információt erősíti, hogy az LMP tegnap a következő közleményt adta ki: 

Újabb elemmel bővült az ellenzéki képviselőkkel szembeni támadások sora. Kövér László útján tudatták Demeter Mártával, hogy veszélyt jelent a NER-re, és nem tűrik, hogy belelásson az embereket megkárosító játékaikba. Mindenféle ürügybe belekapaszkodva próbálják azt megakadályozni, hogy az ellenzék a zavaros és törvénytelen kormányzati ügyekről tájékoztathassa a magyar embereket. Nem fogadjuk el a nyilvánvalóan politikai megrendelésre készült, alaptalan megállapításokat Demeter Márta munkáját illetően, ezért az ügyben a szükséges jogi lépéseket megtesszük. Minden leszámolási kísérlet dacára folytatjuk a munkát és nem hagyunk fel a Fidesz leleplezésével és a NER felszámolásával.

Az ellenzéki párt társelnöke egy iratbetekintésre hivatkozva azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével utaztatta, ám még aznap kiderült, hogy összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával.

Forrás: Pesti Srácok

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com