Trump beszüntetné az amerikai vízumlottó-programot

trump

Donald Trump érdemek szerinti bevándorlási programot akar.

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy azonnali egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről. „A diverzitás jól hangzik, de nem jó dolog” – mondta az elnök, és közölte: „érdemek szerinti” bevándorlási programot akar.

A köznyelvben zöldkártyaprogramnak nevezett vízumrendszer keretében 1995 óta mintegy 50 ezer embert engedtek be évente az Egyesült Államokba a több millió jelentkezőből.

„Megváltoztatjuk a bevándorláspolitikát, véget vetünk a láncbevándorlásnak” – fogalmazott, utalva arra a láncbevándorlásnak nevezett gyakorlatra, amely szerint a vízumlottóval vagy másként az Egyesült Államokba érkezők több embert hívnak maguk után.

Trump reggeli Twitter-üzenetében már megemlítette, hogy a New Yorkban merényletet elkövető üzbég férfi 23 embert hívott maga után Amerikába. „Erőre és határozottságra van szükségünk” – nyilatkozta az elnök. Hozzátette: a terroristák folyamatosan tesztelik az Egyesült Államokat, ezért „keményebbeknek, okosabbaknak és politikailag sokkal kevésbé korrektnek kell lennünk”.

Ez szerinte nemcsak az Egyesült Államokra érvényes, hanem más országokra is, amelyek hasonló gondokkal küzdenek. Megígérte, hogy az amerikai kormány minden szükséges intézkedést meghoz az amerikai nemzet védelmében. Leszögezte: gyors, az eddiginél jóval gyorsabb igazságszolgáltatásra van szükség.

Az elnök megjegyezte: fontolgatja, hogy a New York-i terrortámadás elkövetőjét a guantánamói fogolytáborba küldi.

Kiemelt kép: Drew Angerer/Getty Images


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com