Tilos lesz Szlovákiában magyar vagy más külföldi himnuszt énekelni, ha nincs jelen az ország hivatalos küldöttsége

szlovak stadion

A törvényt a dunaszerdahelyi futballcsapat szurkolói miatt hozták, mert túl sokat énekeltek a meccseken.

A szlovák parlament március 27-én elfogadott egy jogszabályt, melynek egyik paragrafusa szerint május 15-től tilos annak a külföldi országnak a himnuszát énekelni nyilvános eseményeken, amelyiknek a helyszínen nincs jelen hivatalos küldöttsége – írta az Index a parameter.sk-ra hivatkozva.

A törvénymódosítás a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által beterjesztett, az állami szimbólumoknak fokozottabb védelmet biztosító átfogó tervezetbe került be, és akár 7000 eurós pénzbüntetéssel is sújtja a tiltás megszegőit. A törvénymódosítást a szlovák nacionalisták nem is titkoltan a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatára szabták;

a szlovákiai magyar csapat szurkolói körében már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden mérkőzés kezdetekor – hazai pályán, de idegenben is – eléneklik a magyar himnuszt.

A tervezet – mely eredetileg csak a himnusz lejátszását tartalmazta -  vitája során az egyik beterjesztő, az egykori válogatott focista Dušan Tittel azzal érvelt az egyik engedékenyebb felszólalónak, hogy bizonyára sosem volt focimeccsen a dunaszerdahelyi MOL Arénában.

- Ajánlanám magának, hogy menjen el Dunaszerdahelyre egy meccsre, szívesen elmegyek magával, amikor a DAC 9 ezer szurkolója énekli a magyar himnuszt… Kipróbálhatjuk, és nem tudom, hogy jóleső érzése támad-e majd ettől – mondta a szlovák politikus.

Az eredeti SNS-es elképzelés még szigorúbb lett volna; a magánszemélyekre is kiróhatóvá tette volna a bírságot, és csakis az ellenzéki Ondrej Dostál módosító javaslatának köszönhető, hogy ez a passzus kikerült a szigorításból. Így kizárólag jogi személyek – cégek, civil szervezetek, önkormányzatok vagy akár sportklubok – sújthatók pénzbírsággal, amennyiben megszegik az új törvényt. A jogsértés tényéről a járási hivatalok dönthetnek.

A törvénymódosítást érdekes módon a parlamentben ülő magyar nemzetiségű képviselők (ketten nem voltak jelen) közül csupán a független Simon Zsolt és a hidas Cséfalvay Katalin nem támogatta, ők tartózkodtak a voksolás során. A módosítást megszavazta Grendel Gábor is, aki az OĽANO-frakció tagja.

168óra

Fotó: 168óra


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com