Sztrájkok bénítják Belgiumot a kormány nyugdíjpolitikája miatt

belga rendőrök

Általános sztrájk bénította kedden Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra is kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

A tiltakozásokat közösen hirdette meg a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL, amelyek mintegy 25 ezer fős tüntetést tartottak délelőtt Brüsszel központjában, “igazságos és méltó nyugdíjakat”, illetve “átlátható, kiszámítható nyugdíjrendszert” követelve.

A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be országszerte. Az SNCB állami vasúttársaság szerint a vonatközlekedésben egész nap fennakadásokra kellett számítani.

A Le Soir című helyi újság arról számolt be, hogy a sztrájk a közlekedésen kívül más területekre is átgyűrűzhet, zavarok lehetnek a postai szolgáltatásokban, de sok tanár és egészségügyi dolgozó is munkabeszüntetéssel tiltakozhat.

Charles Michel belga miniszterelnök határozottan visszautasította a tervezett intézkedéseket érő bírálatokat, azt állítva, hogy a szakszervezetek “hazugságokat, álhíreket” terjesztenek. “A gazdasági reformok a társadalmi kohézió erősítésének eszközei, amelyek biztosítják az általános elszegényedés elkerülését” – közölte.

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. 

A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

Forrás: MTI / Sztárklikk


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com