Szemben azzal, amit eddig állított a kormány, nem egy, hanem két “business jet” repülőt is vásároltak

luxusgep

Most már tényleg van kormánygépe Magyarországnak: a Zoom.hu kiderítette, hogy szemben azzal, amit eddig állított a kormány és a Honvédelmi Minisztérium (HM), nem egy, hanem két “business jet” repülőt is vásároltak. Míg az eddig elismert egyetlen légijármű katonai repülőgépként üzemel, a másik egyértelműen polgári gép, így is vette nyilvántartásba a Légügyi Hatóság, csak éppen egy HM-cég a tulajdonosa. Tehát:

  • van az augusztusban a HM kecskeméti repülőbázisára érkezett, 606-os katonai lajstromszámú, katonai jelzésű és csukaszürke katonai festésű Falcon 7X, amit a Honvédség állítása szerint szállító- és futárgépként használ, és éppen ma, december 6-án délelőtt is repülést végzett.
  • Van egy másik Falcon 7X is, amely az állami Légügyi Hivatal aktuális, december 3-i polgári légi jármű adatbázisában szerepel HA-LKX polgári lajstromjellel, a tulajdonosaként pedig a HM leánycége, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI) szerepel a papírokban.

Egészen biztosan két különböző járműről van szó, mivel az egyik 606-os azonosítóval, vagyis a katonai célú gépeknél használt háromjegyű “oldalszámmal” repült és repül aktuálisan is, míg a másik polgári légijárműként szerepel a nyilvántartásban ugyanebben az időben, a polgári gépeknél használt ötbetűs HA-LKX lajtromjellel, HM-es tulajdonként, 2019. november 8-ig érvényes légi alkalmassági bizonyítvánnyal. (A légi közlekedéssel foglalkozó szakportálokon annak nem találtuk nyomát, hogy ezzel a lajstromjellel bárhova is repült volna már gép.)

Elküldtük kérdéseinket a Honvédelmi Minisztériumnak azzal a felvetéssel, miszerint az eddig nyilvánosan közöltekkel ellentétben a jelek szerint két ugyanolyan típusú, Dassault Falcon 7X repülőgépük is van, illetve rákérdeztünk arra, hogy a másodikat, amelyik polgári lajstromszámot kapott, mikor és mennyiért szerezték be, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Eddig egy Falconról beszéltek

A Zoom.hu már szeptemberben próbálta kideríteni, hogy hány ilyen Falcont vásároltak, mivel már az is heves vitákat váltott ki, hogy egy business jettel fokozta légiszállító-képességét a Magyar Honvédség, de azóta, hogy a gép augusztus elején megérkezett a kecskeméti katonai bázisra, olyan információkhoz jutottunk, miszerint nem egy, hanem két ilyen járművet is vettek. Ráadásul már kezdetben két azonos típusú gép beszerzésének terve szivárgott ki a tavasszal erről író Magyar Nemzethez.

A honvédségi beszerzéseket övező – védelmi szempontból bizonyos fokig érthető – titkolózás azonban megnehezítette mindenkinek a dolgát, aki e két gép rejtélyének próbált utánajárni az elmúlt hónapokban. Szeptember elején a Zoom.hu tisztázó kérdésére a honvédelmi tárca nem adott konkrét választ, hogy egy vagy két gépet vásároltak, ehelyett saját korábbi közleményüketajánlották figyelmünkbe – azt, amelyben az augusztusban Kecskeméten landolt egyetlen gépről tudósítanak. A honvédség akkor kiemelte:

ilyen kategóriájú gépet használ és tart hadrendben a NATO-tagországok hadseregeinek csaknem kétharmada

– például a belga, a cseh, a dán, a francia, a lengyel, az olasz, a német, a szlovén és a szlovák hadsereg, a nem NATO-tag szomszédaink közül pedig az osztrák és a szerb haderő is. A honvédelmi tárca akkori közlése szerint ezt a kategóriájú – és több ország esetében ugyanilyen típusú – repülőgépet valamennyi ország hasonló katonai és állami feladatok ellátására használja a hadsereg keretein belül.

Hasonló, a konkrét választ kerülő tájékoztatást kapott kérdésére akkoriban Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője is. A politikus – az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjaként – egyértelműen két Falconra kérdezett rá írásbeli kérdésében. Benkő Tibor honvédelmi miniszter válaszában nem pontosította ugyan a Demeter által használt többesszámot, de következetesen egy darab gépről írt, amely már megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre, és jelezte azt is, hogy ez nem üzleti repülőgép.

Nem kormánygép, de arra is jó

Ugyan a tárca a Falcon 7X nyilvánvaló erre utaló jegyei ellenére következetesen kerüli az üzleti repülőgép elnevezést, a kormánygép kifejezést pedig főleg, azt elismerik, hogy a repülőt állami, diplomáciai utakra is a kormányzat rendelkezésére bocsátják, ha szükséges – ahogy Orbán Viktor kormányfő a közelmúltban többször is használta kíséretével hivatalos utakra a korábban vett Airbus A319-es szállítógépet.

A miniszterelnök több külföldi utazása során használta a Honvédség másik gépét, a két Airbus A319-est MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Falcon 7X érkezéséről szóló honvédségi tudósítás is kiemeli, hogy „a jogszabályoknak megfelelően, amint az elmúlt évtizedekben mindenkor, úgy most is jogosult e gépek igénybevételére a kormány és a Köztársasági Elnöki Hivatal, hiszen a védett személyek légi szállítása – az európai gyakorlatnak megfelelően – Magyarországon is beletartozik a honvédség feladatkörébe.”

Ezt erősítette meg Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy másik parlamenti képviselő – a párbeszédes Tordai Bence – korábbi írásbeli kérdésére válaszolva, amikor Orbán Viktor útjai kapcsán azt írta: katonai gépek „korábban is szállítottak hivatalos útra kormánytagokat, állami vezetőket és delegációikat, például a szocialista kormányzás idején, a 2002 és 2010 közötti időszakban mintegy 100 alkalommal.”

Azt viszont Benkő már nem tette hozzá, hogy erre a célra korábban nem business jetet használt a Honvédség, hanem két orosz gyártmányú, Antonov An-26-os szállítógépet, amelyek fölött már valóban eljárt az idő, ráadásul lassúak is voltak, karbantartásuk pedig egyre nehézkesebb és drágább volt. Jó példa az An-26-os képességeire, hogy 

mikor 2016-ban Áder János államfő ezzel ment volna a csíksomlyói búcsúba, lerobbant alatta az „Ancsa”.

Nyilván emiatt is már évekkel ezelőtt felmerült a Fidesz-kormányban, hogy beszerezzenek egy kormánygépet, így nem kellene menetrend szerinti gépekkel utaznia Orbán Viktornak és a delegációknak, illetve kibérelniük különgépeket, ahogyan azt többször is tették, például Csányi Sándor Falcon 7X-hez hasonló magángépével. A hvg.hu már 2013-ban arról írt, hogy egy kiszuperált Malév-gépet akartak kormánygéppé alakítani, ám végül ebből nem lett semmi.

Ezermilliárdok kerülik ki a versenyt

Zoom.hu nemrég összeszámolta, hogy az Orbán-kormány a választás óta mintegy 1000 milliárd forintnyi állami költéssel kerülte meg a nyílt közbeszerzést, közvetlenül a választás előtt pedig további 650 milliárdról döntött – ezeknek az összegeknek része a két Airbus és az eddig megérkezett egyetlen Falcon megvásárlására költött közpénz is, amely az iparági becslés szerint – noha használt gépekről van szó – több tízmilliárd forint.

Érdekesség, hogy az Airbusok és a Falcon – védelmi szempontból titkosított – beszerzésénél jutott szerephez Orbán Viktor egykori tanácsadója, Maróth Gáspár, aki állami cégvezetőből nemrég lépett elő „a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért” felelős kormánybiztossá havi 997 ezres fizetéssel, miközben a GVH által két éve vizsgált, ám le nem zárt milliárdos kartellgyanú érintettje.

zoom.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com