Szécsény összes fideszes képviselője kiszáll a Fideszből

szecseny fidesz, alfahir

Kormánypárti képviselő nélkül marad az eddig fideszes vezetésű Szécsény önkormányzata, miután testület összes fideszes képviselője otthagyja pártját – ezt a testület egy közleményben tudatta még szerdán.

Kormánypárti képviselő nélkül marad az eddig fideszes vezetésű Szécsény önkormányzata, miután testület összes fideszes képviselője otthagyja pártját – ezt a testület egy közleményben tudatta még szerdán.

Már korábban is hallani lehetett arról, hogy a belviszály feszíti szét kormánypártok helyi szervezeteit: a Fidesz–KDNP megyei szervezete ugyanis a helyi kereszténydemokratákkal szemben nem az eddigi polgármestert, Stayer Lászlót indítja az őszi önkormányzati választáson, hanem immáron hivatalosan is Varga Bélát, a helyi Fidesz elnökét. A kilépő képviselők szerint a helyi fideszesek még a két párt megállapodása alapján kötelező egyeztetésre sem voltak hajlandók.

A kilépők nyilatkozatuk szerint elítélik, hogy a KDNP Nógrád megyei elnöke egyéni érdekei érvényesítése érdekében elárulta a párt szécsényi alapszervezetét, és mondvacsinált okokkal fel akar oszlatni egy 30 éve sikeresen és tisztességesen működő politikai közösséget.

A függetlenné váló képviselők azt írják: meghurcolnak köztiszteletben álló szécsényi embereket, akik hosszú évek óta élvezik a város lakóinak bizalmát. A Fidesz szécsényi alapszervezetének elnöke, ha bizonyíthatóan nem is, de szemmel láthatóan asszisztál ehhez – írták. Úgy vélik, hogy a KDNP Nógrád megyei és a Fidesz szécsényi szervezetének elnöke szétvernek egy évtizedek óta sikeresen működő helyi szövetséget.

(via 24.hu)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com