Szakértõi vélemény a Nők40, férfiak40 programról

Dávid Ferenc közgazdász

„Több mint 240 ezren vették igénybe a Nők40 programot 2011. óta.(…) Évente 30 ezer nő, édesanya választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíj-megállapítás mintegy hatodában igénylik ezt a kedvezményt” – mondta szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

A program „hatalmas sikerén” felbuzdulva 2018. nyarán országos akciót indított a Jobbik annak érdekében, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek.  A 40 év, 40 érv elnevezésű akció végén negyven ilyen beszámolót tesznek majd le az Országgyűlés asztalára. A jobboldali ellenzéki párt tehát „fiúsítani” akarja a Nők40 programot. Erre szokták mondani, hogy a baj nem jár egyedül.

2015-ben a Nők40 program 185 milliárd forintba került, tavaly 260 milliárd forinttal terhelte a Nyugdíjbiztosítási Alapot, ami az összes nyugellátás címén kifizetett összeg 7,7 százalékát tette ki. Ha a férfiak százezreit (!) is a Jobbik által javasolt módon kedvezményezik a jövőben, akkor az már az induló évben is szinte vállalhatatlan terhet jelent az Alap számára. A kifizetett összeg növekedésének éves átlagos dinamikája – mint a nők esetében látható – bőven meghaladja a 10 százalékot. Eközben folyamatosan csökken a forrás egy részét biztosító szociális hozzájárulási adó szintje (idén július 1. napjától 17,5 százalék), a külföldön dolgozó fiataljaink befizetései pedig továbbra sem a hazai nyugdíjkasszát, hanem valamelyik fejlett nyugat-európai ország azonos célú alapját gazdagítják. Népesedési okokból eredően is évről-évre szűkül az itthoni aktív korúak (15 – 64 év) munkaerő-piaci kínálata.

Rétvári büszkén jelenti, hogy 240 ezer hölgy már igénybe vette a viszonylag korai nyugdíjazás lehetőségét. Erre én azt mondom „nagyszerű”: hozzávetőlegesen annyi ember hiányzik a hazai munkaerőpiacról, ahány életerős és járulékfizető hölgyet az elmúlt években elengedtek 57-60 évesen nyugdíjba. Ezzel párhuzamosan napjainkban a kormány és a parlament folyamatosan gyártja azokat a jogszabályokat, amelyekkel a nagymama korú és a három év alatti kisgyermeket nevelő anyák foglalkoztatását próbálja élénkíteni. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek keretében már feloldottak néhány foglalkoztatási tilalmat (így a Nők40 érintettjeire vonatkozókat is), az adótörvények változásával idén már csak 15 százalék SZJA terheli a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjasok részére kifizetett összegeket, és mint hallom, már a kismamák is szövetkezhetnek munkavégzés céljából. Ez az intézkedés-sorozat annak beismerése, hogy a Nők40 program bevezetése rossz döntés volt, a szisztéma fenntartása munkaerő-piaci szempontból ésszerűtlen, indokolhatatlan. Nyugdíjrendszerünkben pedig idegen test.

A szakértői vélemények szinte teljes véleményazonosságot tükröznek: a Nők40 programot célszerű minél hamarabb korrigálni/fokozatosan kivezetni/megszüntetni, már csak azért is, mert e speciális kedvezményben részesülő hölgyek a nyugdíj megállapítás pillanatában – az összeg nagysága tekintetében – életük végéig behozhatatlanul nagy hátrányt szenvednek. A férfiak esetében pedig már el sem szabad kezdeni a 40-es akciót. Továbbmegyek: látva a munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokat azzal is számolnunk kell, hogy legkésőbb a 2020-as évek derekán újabb nyugdíjkorhatár emelésre lesz szükség. Hölgyeknek, uraknak egyaránt.

 

Szerző: Dr. Dávid Ferenc közgazdász

Hírhatár


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com