Senki nem tudja, honnan jön jövőre elég gáz a fűtéshez

gáz

Ha az oroszok valóra váltják fenyegetésüket, és 2019 végén elzárják az ukrán vezetékeket, Magyarország bajba kerül. Földgáz valahonnan biztosan lesz, de az árak elszabadulása borítékolható. Ennek egyik oka, hogy a magyar kormány bár évek óta régiós gáztranzit-vezéri pozícióról ábrándozik, csalatkozhat – ráadásul az Egyesült Államoknak is a kisujjára lépett. A Napi.hu sorra vette, hogy a korábbi ígéretek közül melyikkel, ki és meddig jutott.

Oroszország hivatalosan továbbra is tartja magát ahhoz, hogy 2019. december 31-ét követően nem akarja a gázkereskedelmi láncában tudni Ukrajnát. Ez leginkább Magyarország számára jelent radikális változást, mivel Kijev kizárása az oroszok európai gáztranzitjából azt jelenti, hogy a Gazprom az ő megkerülésükkel próbál meg elegendő mennyiségű földgázt juttatni a térségbe. Az elmúlt években számos nagyszabású gázvezeték-építési terv került az asztalra, és bár megépülni lényegesen kevesebb kezdett, az európai gázellátási térkép drasztikus átrajzolása még megtörténhet.

Magyarország számára az a legégetőbb kérdés, honnan érkezik majd elég – és lehetőleg olcsó – földgáz az ukrán tranzit kiváltására. A látszattal ellentétben, Budapestnek ténylegesen kevés befolyása van a régiós történésekre, és ezt jórészt magának köszönheti. Leginkább annak, hogy nem használta ki azt a sajátos helyzetéből adódó “kegyelmi időszakot”, amely a 2015-ben lejárt orosz-magyar hosszútávú gázszerződés utáni helyzetből adódott és az addig, határidőre át nem vett gázt az oroszok hagyták kivásárolni. Ez a mennyiség lassan elfogyott, így Magyarország “egérútja” a végére ért.

TAP, TANAP, AGRI, BRUA, Déli Áramlat Lite, Török Áramlat, Észak-Déli korridor, Horvát lng-kikötő. Nem véletlenül ismerős kifejezések; mind azt a célt szolgálhatná, hogy lefedje – részben vagy egészben – az ukrán opció kiesése után a magyar gázszükségletet. A Napi.hu alaposan végigjárta, hogy állnak ezek a projektek és képesek lehetnek-e a hazai igények kiszolgálására.

Vákuum

Mint minden nagy infrastruktúrát érintő kérdés, a gázvezeték-építések, -tervezések, -módosítások megértéséhez is érdemes az európai “nagy képből” kiindulni. Ráadásul a kontinens mai gázpiaci mozgása eltér attól, amit egy évtizede jósoltak. A lassan növekvő gázigényű Nyugat-Európáról szóló prognózist felül kell vizsgálni. De ennek nem a 2008-as válság utáni gazdasági felpörgés, az energiahatékonysági projektek hatása, vagy a szén (illetve az atom) helyére részben belépő, főként szabályozási feladatra szolgáló gázerőművi többletigény az elsődleges oka. Európában még az orosz-ukrán gázviszony nihilizálódásánál is van fontosabb: az állandósuló holland gázkrízis.

A hollandoknál ugyanis a fokozatosan csökkentett termelésmögött a gázipari szaksajtó leginkább készletproblémákat lát, valamint azt, hogy a célterületeken jelentkező szeizmikus hatások növelik a kitermelési kockázatot. Az értékesített volumen még mindig tetemes – tavaly meghaladta a 20 milliárd köbmétert, noha öt éve ennek még közel két és félszerese volt -, de 2030-ra a holland gáz kiesik az európai mixből. Ezt a mennyiséget viszont valahonnan pótolni kell.

“Erről is szól az oroszok és az amerikaiak közt kibontakozó európai gázellátási háború is” - összegezte a helyzetet a Napi.hu-nak egy top gázkereskedő cég menedzsere. Ebben a játszmában a régiónk gázellátása csupán másodrendű kérdés. Az északi gázvezetékek (Északi Áramlat 1-2.) tervezett összkapacitása (évi több mint 110 milliárd köbméter) a többszöröse annak, amit a térség ellátása (legfeljebb évi 18 milliárd köbméter) igényelne. Márpedig az új gázvezeték építése extrém költséges beruházás – számos tényezőtől függően, a domborzati viszonyokkal a politikai berendezkedésig. Támpontot adhat, hogy az Azerbajdzsánból Grúzián és a Fekete-tengeren át Romániába tervezett AGRI (Azerbaijan-Georgia-Romania Interconnector) végül azért bizonyult délibábnak, mert a távvezeték-építés tervezett költsége elsőre is túlszaladt a 20 milliárd eurós limiten. (Csak viszonyításképpen: ez a Paks II. építéséhez felveendő orosz hitel nagyságának kétszerese.) Így végül nem csak a beruházás nagysága, hanem a megtérülési idő is komolytalanná tette az elképzelést.

A Viborgtól Greifswaldig húzott Északi Áramlat 1. (ÉÁ-1.), évi 55 milliárd köbméter földgáz elszállítására képes gázvezetéket – a Gazprom bevallása szerint- több mint 90 milliárd euróból építették meg (a vezeték oroszországi és németországi szárazföldi részén a költségek 6 milliárd eurót, a tengeri szakasz mintegy 88 milliárd eurót jelentett). Bár az évtized elején át is adták a kelet-nyugati gázszállításnak, az ÉÁ-1. valójában évek óta nincs maximálisan terhelve, mivel egy uniós rendelkezés nem engedi, hogy a csővezetéket teljes egészében elfoglalhassa a Gazprom gáza. Emiatt is merült fel az ÉÁ-1. mellé fektetett, kapacitásduplázó Északi Áramlat 2 (ÉÁ-2.) ötlete. De az évek óta tartó előkészítés ellenére sem tudni, tényleg elindult-e már az építkezés. Ennek egyik oka, hogy Dánia úgy döntött, mégsem engedi be a felségvizeire az új vezetéket. Jelenleg olyan csőhálózat sincs, amellyel az ÉÁ-2-n érkező gázmennyiséget a kontinens belsejébe lehetne szállítani, de a bizonytalanságot nem ez, hanem a német irányváltás idézte elő.

A Gerhard Schröder német ex-kancellár oroszgázbarát kapcsolatán nyugvó német gigaimport létesítésének eredeti szándéka az volt, hogy Berlint a Spanyolországtól a Balkánig minden gázigényt kielégíteni képes európai központi gázelosztójává (gas hub) tegye. A putyini politikával szembeni nemzetközi szankciók következménye azonban ezt felülírta. Mint azt egy német gázpiaci szereplő a Napi.hu-nak elmondta: “már nem a hub kiépítése a legfontosabb”, mert az orosz gázzal szembeni érdeklődő hozzáállás ambivalensre változott.

Mivel minden új gázszállítási projekt elsősorban a németországi gázpiacra akar eljutni, a német fogyasztói igények variábilis ellátási lehetősége egyre inkább az oroszok nélkül is kipipálhatóvá válik. Ez is magyarázat arra, hogy Németország miért kezdte el szorgalmazni ismét, hogy az oroszok Európába szállított gáztranszportjából mégse kellene Ukrajnát kihagyni. “Azt akarjuk, hogy Ukrajna továbbra is fontos tranzitország legyen” - egyértelműsítette az irányváltást legutóbb Angela Merkel német kancellár.

Gazpromtranzit

A nagy európai gáztérkép újrarajzolás árnyékában, egészen más rugók nyomják-feszítik a közép-, és délkelet-európai régiót. Ahogy egy gázkereskedő fogalmazott: “a tempót és az irányokat itt még Moszkvából diktálják”. Ha a Gazprom tartja magát ahhoz, hogy 2019 végén elzárja az ukrán tranzitot, kérdés, hogy az évek óta “tervezés-építés alatt” álló, orosz gázra vagy az ellenében, annak helyére megálmodott gázmennyiségekből és nyomvonalakból melyik érheti el Magyarországot.


A matekpélda leegyszerűsítve az, hogy a 9 milliárd köbméteres évi gázfogyasztást (valamint, ha lehet: akkor az országon áthaladó, jól fizető szerb, horvát, osztrák , olasz tranzitot) milyen forrásokból lehet biztosítani akkor, ha Beregdarócnál a 20,5 milliárd köbméteres kapacitású ukrán csőből (melyből tavaly a vezetékhasználók összesen 11,5 milliárdot vettek igénybe) eltűnik a földgáz.


A korábban Nabucco tervként ismert nyomvonal – mely azeri gázzal, törökországi csővezetéken keresztül lép be az Európai Unióba – a befejezési szakaszba lépett. Amikor 2013-ra Azerbajdzsán a gázcsővel eljutott Törökországig, a potenciális felhasználók megversenyeztetésével, két irány közül választották ki a további útvonalat. A Bulgárián, Románián, Magyarországon át Ausztriáig tervezett Nabucco West és a “déli verzió”, a Görögországon és Albánián át Olaszországig fektetett TAP (Trans Adriatic Pipeline) közül végül utóbbi mellett döntöttek.

Az egykori Nabucco örökébe lépő Trans Adriatic Pipeline nyomvonala (ENTSOG)

A Magyarországot így teljesen elkerülő Adria-gázvezeték mostanra iparági becslések szerint mintegy 85 százalékos készültségnél tart. Már csak egy néhány kilométeres szárazföldi szakasz hiányzik, hogy az Albániát Olaszországgal összekötő vezeték is célba érjen. Ennek sem pénzügyi, hanem politikai akadálya van: az olasz parlamenti választások után belpolitikai balhé lett abból, hogy kiderült: az apuliai Melendugno város közelében, történelmi olajfaligeteken kellene a gázvezetékeket átvezetni. A tiltás feloldásán az olasz energiaóriás (ENI) gőzerővel dolgozik – meg azon is, hogy az azeri gáz mellé, a Törökországban kiépített az orosz gázinput lehetőségét is megteremthesse. (Ez utóbbi magyarázata – az ellátásbiztonság növelése mellett – lehet az is, hogy a Gazpromnak 2020-tól is jelentős szállítási kötelezettségei vannak Olaszországba – amit jelenleg az ukrán vezetéken keresztül teljesít.)

Kérjük a cikk folytatásáért látogasson el a Napi.hu oldalára.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com