Saját zsebbe megy: 800 milliárdnál is többet költ majd a Fidesz turizmusra

orbán ráhel

A tavalyi év egyik nagy sztorija volt, amikor a kormányfő vejéről, Tiborcz Istvánról és kedvenc, két lábon járó malacperselyéről, Mészáros Lőrincről kiderült: maréknyi üzlettársukkal közösen teljesen leuralták a kiváló adottságokkal bíró keszthelyi turisztikai piacot. Ugyanez a folyamat megfigyelhető a komplett balatoni térségben, de tulajdonképpen az egész országban hasonló módon parcellázták föl a százmilliárdos vendéglátó szektort. Rogán Antal most bejelentette: a következő 10 évben elkezdik önteni a rendszerbe az uniós pénzeket.

A következő évtizedben 828 milliárd forint forrást szán a kormányzat a magyar turizmus kifejezetten Budapesten kívüli fejlesztéseire”

jelentette be a propagandaminiszter Zalaszabarban a Holnapocska Tábor és Zobori Élménypark több mint egymilliárd forintos fejlesztésének átadásakor.

Rogán Antal szerint a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, a cél elérése érdekében pedig sem a hazai, sem az európai uniós forrásokat nem sajnálja majd.

A 24.hu emlékeztet, hogy a turizmust nemrég rendelték a Rogán által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda hatáskörébe, holott papíron az ágazatnak és a miniszternek nem sok köze van egymáshoz.

Rögtön világos lesz a képlet, ha felidézzük, hogy a magyar turizmus újdonsült legfontosabb állami cége, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Rogán köreivel is kötött értékes szerződéseket.

Az ügynökség nem szeret fukarkodni a pénzzel: nemrég nettó 490 millió forintért bérelt magának, valamint az alá tartozó leányvállalatoknak 46 autót.

Az már csak hab a tortán, hogy az MTÜ alá tartozik a divatipar is, ami a miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek a hűbérbirtoka, de a szervezet tanácsadói között is számos Fidesz-közeli embert találunk.

A bejelentés azonban nem is ezek miatt igazán érdekes:

Rogán Antal gyakorlatilag megüzente, mennyi pénzzel és milyen módon fizetik ki a fideszes oligarchákat az elkövetkező évtizedben.

alfahir.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com