Ötvenmilliárdért építhet utat Mészáros Lőrinc üzlettársa

aszfaltozás

A Duna Aszfalt Kft. nyerte meg az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A nyertes nettó 50 milliárd 366 millió forintos árral nyert, ezért a pénzért egy majdnem 10 kilométeres utat és egy hidat épít – szúrta ki a Napi.hu a Közbeszerzési Értesítőben.

Az ajánlatkérő a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. volt.

A kiírás szerint az M44-es gyorsforgalmi út ezen szakasza 9,9 kilométeres és kétszer kétsávos lesz. A Duna Aszfalt egy 152 méter nyílású Tisza-hidat is épít a beruházás részeként. Az útszakaszon lesz két különszintű csomópont, két vadátjáró és egy mérnökségi telep. 

A tenderen két másik pályázó is indult, a Generál Mély- és Magasépítő Zrt., valamint közös ajánlattevőként a Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft.

A Duna Aszfalt, Simicska Lajos volt cége egymás után nyeri az állami megrendeléseket a tulajdonosváltás óta. Jelenlegi tulajdonosa, Szíjj László több vállalkozásban is partnere a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrincnek, a miniszterelnök volt iskolatársának. A cég konzorciumban részt vesz egy 125 milliárdos afrikai útépítésben, az M44 egy másik szakaszát kilométerenként 5 milliárdért építheti, M4-es gyorsforgalmi út Cegléd–Abony közötti szakaszának építését 26 milliárdért nyerte el.

Szíjj László 55 milliárd forintos becsült vagyonával a 17. helyen áll a Napi.hu kiadásában megjelent 100 leggazdagabb magyar listáján.

 

 

 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com