Öt dolog, amit nem tudtunk Marilyn Monroe-ról

marilyn

A végzet asszonya volt, vagy múzsa? Szexszimbólum vagy csak szeretetre vágyó nő? Az bizonyos, hogy egy ennyire összetett személyiségről nehéz lenne minden titkot kideríteni. Pontosan 92 éve, ezen a napon született Marilyn Monroe.

Senki sem tudta, ki lehet az apja

Marilyn Monroe vitathatatlanul korának egyik legnagyobb hollywoodi sztárja volt. De nem csak saját korában rajongtak érte – a díva arca most, több mint ötven évvel később, még mindig látható az emléktárgyak sokaságán a Hollywood Boulevardon. Mit lehet mondani az ikonról, amit még nem mondtak el? Nos, itt van néhány dolog, amit talán még nem tudtunk Norma Jeane Mortensonnal kapcsolatban.

Marilyn Monroe Los Angelesben született 1926. június 1-jén. Az anyakönyvi kivonatában a Norma Jeane Mortenson név szerepelt. Gyerekkorát különböző nevelőszülőknél és árvaházban töltötte, nem véletlenül. Már gyermekként is igen labilis és gyenge volt, amely nem is csoda a mentális betegségben szenvedő anyja (Gladys Baker negatívvágóként dolgozott a Consolidated Film Industriesnél) miatt, de lelki állapotára az is rányomta a bélyegét, hogy senki nem tudta megmondani, ki lehetett az apja. Az ehhez kapcsolódó spekulációk és találgatások még ma is élnek, ám tényleges bizonyíték egyelőre nincs. A két fő jelölt: Gladys második férje, Edward Mortenson, akit Norma Jeane születési anyakönyvi kivonatában az apjaként jegyeztek be, és Stanley Gifford, aki Gladys egyik munkatársa volt és aki – Marilyn születési dátumát tekintve – szintén esélyes az apaságra (hiszen 1925-ben viszonyuk volt).

Arcvonásai alapján édesanyja munkatársa, Stanley Gifford lehetett az édesapja

Arcvonásai alapján édesanyja munkatársa, Stanley Gifford lehetett az édesapja

Mindenesetre Edward és Gladys hónapokkal Marilyn születése előtt szakítottak. Szakértők összehasonlították Marilyn arcvonásait a két lehetséges apajelölttel, és arra jutottak, hogy a díva több hasonlóságot mutat Stanley Gifforddal, mint az apaként bejegyzett Montensonnal. Marilyn gyakran mesélt később arról, hogy az anyja gyakran mutatott fotókat az igazi édesapjáról. A képeken látható fiatalember azonban megszólításig hasonlított Clark Gable-re. Ezt a furcsaságot csak tovább fokozza, hogy Marilyn Monroe utolsó filmjében, az 1961-es Kallódó emberekben (The Misfits) együtt dolgozott a híres színésszel. Nem mellesleg ez volt Marilyn szellemi és fizikai egészségének egyik mélypontja, és a produkció rémálom volt. Tíz nappal a forgatás után Gable végzetes szívrohamot kapott és meghalt. Marilyntől a következő évben kellett búcsút vennie a nagyérdeműnek.

Anyja mentális problémákkal küzdött

Marilyn Monroe szinte soha nem beszélt az édesanyjáról. Ehhez azonban az is szorosan hozzátartozott, hogy amikor híressé vált, az őt szerződtető filmstúdiók azt tanácsolták neki, hogy inkább mondja azt, hogy az anyja meghalt. Egyszerűen nem akarták, hogy napvilágra kerüljön Gladys Baker mentális betegsége. Marilyn anyját ugyanis paranoid skizofrénként diagnosztizálták, és a színésznő gyerekkorában is többször kezelték pszichiátriai zárt osztályokon. Emellett Gladys sem lelkileg, sem anyagilag nem volt felkészülve az anyaságra.

A fiatal Marilyn gyötrelmes gyerekkora rányomta bélyegét az életére

A fiatal Marilyn gyötrelmes gyerekkora rányomta bélyegét az életére

Marilyn nevelőszülőknél nőtt fel és városról-városra járt. Sokáig a kaliforniai Hawthorne-ban élő Albert és Ida Bolender nevelte, akik szerették volna örökbe fogadni a kislányt, de végül ez a tervük meghiúsult. Marilyn gyerekként olyan dolgokat élt át és tapasztalt meg, amelyek testileg és lelkileg is megviselték. A nevelőszülők mellett megjárta az árvaházat is, és nyolc évesen (az Atkinson családnál töltött tizenhat hónap során) szexuálisan molesztálták. Az addig is szégyenlős és visszahúzódó kislány, ekkor még inkább visszahúzódóvá vált. A következő időszakban újabb családokhoz került és újabb traumák érték. Így az sem meglepő, hogy 16 évesen már úgy döntött, inkább férjhez megy. Marilyn 1942. június 19-én fogadott örök hűséget a szomszéd fiúnak, a 21 éves James Doughertynek, aki egy gyárban dolgozott. Emiatt félbehagyta középiskolai tanulmányait és elkezdett csak a családnak élni.

„A házasságtól nem lettem szomorú, de boldog sem” – nyilatkozta egyszer az első komolyabb kapcsolatáról. – „Alig beszéltünk a férjemmel. Nem mintha dühösek lettünk volna egymásra. Nem volt semmi mondanivalónk. Meghaltam az unalomtól.” Így, amikor 1943-ban a férje belépett az állami, kereskedelmi flottához Marilyn egyedül maradt. Bár Dougherty eleinte vissza-visszatért hozzá, egy idő után eltűnt. Férje távozása után a fiatal hölgy annak szüleihez költözött, és egy rádióirányítású repülőgépeket gyártó üzemben vállalt munkát.

Anyjával annak idegösszeomlása után már csak igen ritkán tudott találkozni és ezek időtartama is egyre rövidebb lett. Ez nem is volt csoda, hiszen Gladys élete hátralevő részének jelentős hányadát különböző kórházakban töltötte. Végül azonban valahogy mégis túlélte a lányát, és 1984-ben, 22 évvel Marilyn után hunyt el. „Marilyn egész életét átjárta az a bénító félelem, hogy az anyja őrülete akár örökletes is lehet” – mondja J. Randy Taraborrelli, a New York Times bestsellerje alapján készült mini-sorozat, a Titkos élet (Secret Life) című, 2015-ös filmben, amely a Marilyn életében fontos szerepet játszó nőkre összpontosított.

A leghíresebb kép gigászi küzdelmet takart

Biztosan mindenki emlékszik Marilyn Monroe leghíresebb fotójára, ahol a fehér ruhában pózoló színésznő szoknyáját meglibbenti a metró légtelenítőjéből áradó levegő. A fotó az 1955-ös, Hétévnyi vágyakozás (The Seven Year Itch) című filmhez készült New Yorkban és a jelenetet több ezer ember figyelte. Ez utóbbi együtt járt azzal is, hogy a szexis póz láttán a tömeg egy emberként kiáltott fel elismerően. Emiatt azonban a film készítőinek újra fel kellett vennie a jelenetet. Ezúttal azonban rutinosak voltak, egy színpadon rekonstruálták a korábban megfigyelt körülményeket. Így kizárták a tömeget.

Második férje, Joe DiMaggio kiborult a híres, fehér ruhás fotó láttán

Második férje, Joe DiMaggio kiborult a híres, fehér ruhás fotó láttán

Marilyn ekkor már kapcsolatban élt a kor egyik leghíresebb sportszemélyiségével, az aktív karriertől már visszavonult Joe DiMaggio baseballjátékossal (egy évvel korábban, 1954 januárjában kötöttek házasságot San Franciscóban). A fotót meglátva a férfi azonban éktelen haragra gerjedt. Joe feleségét ugyanis a saját tulajdonaként kezelte. Kilenc hónapos házasságuk kezdetétől fogva féltékenykedett és bele akart szólni Marilyn döntéseibe. Sőt, egyes életrajzírók szerint fizikailag is bántalmazta feleségét.

A házaspár a fotó miatt hatalmas harcot vívott a forgatás alatt kibérelt szállodai szobájukban. Ezután rövidesen végleg elbúcsúztak egymástól, és Marilyn benyújtotta a válókeresetet. Indokként csak ennyit tüntetett fel rajta: „mentális kegyetlenség”. Ennek ellenére egész életükben kapcsolatban maradtak és végül Joe azonosította Marilyn holttestét és szervezte meg a temetését. Húsz éven keresztül hetente háromszor küldött rózsákat a sírjára.

Egész életében szorongott

A színésznő nem csak genetikailag örökölte hajlamát a depresszióra és szorongásra. Életében soha nem volt igazi szülői irányítás, gyerekként számos traumát kellett megélnie. Magánéletében is számos problémával küzdött, sokszor bántalmazták és soha nem volt igazán elégedett önmagával. Lelki gondjait gyakran gyógyszerekkel igyekezett orvosolni, ám hamarosan függővé vált.

Szépsége és kisugárzása ellenére folyamatosan küzdött önmagával

Szépsége és kisugárzása ellenére folyamatosan küzdött önmagával

Az ötvenes években gyakran emlegették „problémás” színésznőként, akivel nehéz együtt dolgozni. Ezt a helyzetet csak fokozta Marilyn népszerűségének üstökösszerű felívelése. A korabeli beszámolók gyakran jegyezték fel, hogy a díva sokszor késett el a forgatásokról, de akadt olyan eset is, amikor egyáltalán nem jelent meg. Ha pedig mégis odaért, akkor elfelejtette a szövegét és többször is újravették miatta az egyes jeleneteket. Addig játszották el újra és újra az egyes részeket, amíg Marilyn teljesen elégedett nem volt az alakításával. Viselkedésének legfőbb oka a maximalizmusában, önbizalomhiányában és lámpalázában keresendő. Szorongását és krónikus álmatlanságát enyhítendő, barbiturátot, amfetamint kezdett szedni, vagy alkoholt ivott. A szerek azonban csak fokozták a problémáit.

Tényleg öngyilkosságot követett el?

Más olyan klasszikus hollywoodi alakokkal együtt, mint James Dean, Marilyn Monroe halála is majdnem olyan híressé vált, mint ő maga. Akad azonban néhány furcsaság a halálával kapcsolatban. Marilynt 1962. augusztus 5-én kora hajnalban saját pszichiátere, Ralph Greenson találta holtan a brentwoodi házában. A házvezetőnő hívta oda, aki állítólag épp akkor mosott fel a házban, amely elég furcsának hat hajnali háromkor. Bekopogott Marilyn hálószobájának ajtaján, amely alól fény szűrődött ki. Ám a színésznő nem válaszolt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy Monroe előző este 8:30 és 10:30 között halhatott meg.

Depresszióban szenvedett és sokszor nem is titkolta ezt

Depresszióban szenvedett és sokszor nem is titkolta ezt

Marilyn aznap több barátjával is beszélt, akik semmi furcsát vagy szokatlant nem vettek észre a viselkedésében. A toxikológiai vizsgálat kimutatta, hogy a halál oka barbiturát-túladagolás volt. Vérében a halálos mennyiség többszörösét találták. A vizsgálat szerint összesen 45 tablettát vett be, de az ágya mellett nem találtak vizes poharat, majd a boncolás során nem volt kimutatható a pirulák emésztésből származó maradéka sem. Utóbbi ráadásul egymásnak ellentmondó jelentéseket tartalmazott.

A véletlen túladagolást hamar kizárták és öngyilkosságot állapítottak meg. Ezt orvosai is megerősítették, hiszen erős szorongás és gyakori depresszió gyötörte. Hangulata sokszor hirtelen és váratlanul ingadozott, és már korábban is előfordult, hogy túladagolta magát. Mások azonban halálát a maffiához kapcsolják, és a gyilkosság gondolata is felmerült. Végül húsz évvel a halála után, 1982-ben a Los Angeles-i kerületi ügyész rendelt el vizsgálatot az ügyben. Nem találtak bűncselekményre utaló jelet.




*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com