“Orbánék 6-700 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből”

pénz4

Folyamatosan megy az ígérgetés az egészségügyi béremelésről: most épp Kásler Miklós járja körbe a kormánypárti médiát azzal az ígérettel, hogy jövőre jön a masszív fizetésemelés az ágazatban dolgozóknak. Az ellenzék viszont csak romokat és kommunikációs trükközést lát az egészségügy területén.

A területért felelős miniszter szerint 2019 júliusában kezdődik, és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak béremelése, a számokról pedig annyit közölt, hogy az emelésre jövőre 14,1 milliárd, a következő évben pedig 79,4 milliárd forintot fordítana a kormány, ami 2019-ben egy 8%-os, 2020-ban viszont már egy 20%-os fizetésemelésre lesz elég.

Az optimistán nyilatkozó tárcavezetővel ellentétben nem annyira derűlátó az egészségügyi szakma, illetve az ellenzék sem. A DK konkrétan lemondásra szólította fel Kásler Miklóst, mivel „ő is bűnrészese az egészségügy totális tönkretételének.” Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter pedig úgy reagált a Hírklikknek, hogy „valamit már mondania kellett, mert a helyzet tarthatatlanná vált.”

Komáromi Zoltán háziorvos, egészségügyi szakpolitikus korábban a Hírklikknek nyilatkozva arról beszélt, hogy a kormány a béremelések kommunikálásával trükközik csupán: „minden hónapban 10-15-ször elmondják ugyanazt a béremelést, a lakosságnak pedig az az érzése, hogy folyamatosan emelkednek a szektorbeli fizetések”.

Kökény szerint is jellemző, hogy megint gyártott a kormány egy négy éves tervet, amiből jövőre maximum egy nettó 1-2 ezer forintos emelés fog kijönni, ami biztos nem fog itthon, illetve az állami egészségügyben tartani senkit, ráadásul még ez sem jár majd minden dolgozónak, mert a háziorvosi rendelőkben alkalmazott asszisztensek például kívül esnek a közalkalmazotti körön.

A szocialista politikus szerint az alapvető baj egyébként az, hogy reálértéken több száz, becslések szerint 6-700 milliárd forintot vontak ki Orbánék az ellátórendszerből 2010 óta. Ez nagyjából a kétszerese annak az összegnek, amit az elmúlt 8 évben eddig stadionokra elköltött a kormány. „Ma csak az egyre rémisztőbb létszámhiány látszik az egészségügyben, már kórházi osztályokat kell bezárni, miközben egyik stadiont avatják a másik után, ahelyett, hogy először  tisztességesen rendeznék a kórházak adósságát, és a szektorban dolgozók fizetését” – mondja.

Szerző: Nagy András

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com