Orbán Viktortól vár magyarázatot egy Horvát lap az eldobott koszos pelenkára

orbán ráhel, horvát lap
A nyomtatott horvát napilapokban is téma volt szerdán, hogy Orbán Ráhel, Orbán Viktor magyar miniszterelnök lánya az út mentén dobott el egy pelenkát Horvátországban.

A Nyugati Fény közölte tegnap azt a fotót, amelyen jól kivehetően látható Orbán Ráhel, Orbán Viktor közszereplő lánya, amint egy pelenkával teli zacskót dob ki az út szélére hazafelé tartva Horvátországból.

A megdöbbentő képeket és hírt a horvát, szerb és bosnyák média egésze is átvette. Az Azonnali erről tegnap már közölt egy részletes sajtószemlét. A hírfolyam tovább folytatódott, ugyanis estére már a szlovén média is átvette a sztorit.

A tegnapi nap folyamán a hírre reagált Jadranka Kosor, egykori konzervatív kormányfő is, aki annyit írt ki Orbán Ráhel tette kapcsán, hogy „Borzalmas!“.

A pelenka a ma reggeli nyomtatott sajtóban is megjelent. A 24Sata jobboldali bulvárnapilap az egész utolsó oldalt a témának szentelte: „Orbán lánya teli pelenkát dobott az út mellé“. A lap ezután a Nyugati Fény nyomán idézi a történteket. Emlékeztet arra is, hogy Orbán Viktor múlt héten Abbáziában (Opatijában) találkozott Andrej Plenković horvát kormányfővel – mindkét politikus ugyanis a környéken nyaralt a családjával.

A liberális Jutarnji List napilap is részletesen számol be az ügyről a szerdai nyomtatott kiadásában. A lap szintén idézi a Nyugati Fény híroldalt.

Az újság a történtek nyomán kérdést is intézett Orbán Viktor hivatalához – a cikkből nem derül ki, hogy melyikhez pontosan –, amiben magyarázatot várna, a magyar kormányfő részéről azonban nem kaptak választ a tegnapi lapzártáig.

A pelenkaügy tegnap a horvát, szerb és bosnyák online sajtón is végigment.

azonnali.hu

 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com