Orbán Viktor köszönetet mond a falusi embereknek a támogatásért, „köszönőkampány-körútra” indult

orbán köszönőkörút

Orbán Viktor Facebook-oldalán ma délután 22 fényképet tettek közzé, „Köszönöm, Vajszló” cím alatt.

Mint azt a miniszterelnök sajtófőnöke és élő pajzsa, Havasi Bertalan a hvg.hu-nak elárulta, Orbán személyesen ment le megköszönni Dél-Baranyába a helyieknek a bizalmat, és a későbbiekben több más, márciusi-áprilisi kampánykörútján bejárt településre is ellátogat majd.

Havasi „köszönőkampánynak” nevezte a turnét. Azt nem árulta el, hogy összesen hány településre hova megy majd el ismét Orbán, de egyvalamit azért igen: Vajszló azért volt az első a sorban, „mert Orbán Viktor köszönetet szeretett volna mondani a falusi embereknek a támogatásért, és szimbolikusnak tartja, hogy a magyar kistelepülések a rendszerváltozás óta éppen most,

2018-ban szóltak bele a legnagyobb mértékben az ország életét meghatározó döntésekbe.

– írja a lap.

Orbán Facebook-oldalán nagyjából egy órája egy köszönővideó is felbukkant, ez szintén Vajszlón készült, az egybegyűlt helyiek előtt.

A miniszterelnök ebben egyebek mellett olyan újdonságokkal rukkol elő, mint hogy az országot meg fogják védeni,  akármekkora népvándorlás is jön, azt a határon megállítják, Magyarországot meg fogják tartani magyarnak, etc, etc:


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com