“Orbán ne költhesse mexikói templomokra és nigériai kórházakra a magyarok pénzét!” – Törvénymódosítást nyújt be a DK

Kútvölgyi kórház

A magyarok ellen elkövetett bűn, ami most zajlik.

Demokratikus Koalíció törvénymódosításban kezdeményezi, hogy ne lehessen külföldi templomokra vagy kórházakra költeni a magyar adófizetők pénzét, amíg egyetlen magyar kórháznak is tartozása van – közölte Gréczy Zsolt szerdán.

A DK frakciószóvivője

a magyar emberek ellen elkövetett bűnnek nevezte,

hogy miközben darabjaira esik szét a magyar egészségügy, szakrendelések állnak le és teljes kórházi osztályok maradnak orvos nélkül, addig Orbánék iraki lakóházakra, libanoni és mexikói templomokra, illetve szíriai, vietnami és nigériai kórházakra költi a magyar adófizetők pénzét.

Hangsúlyozta: szinte nincsen ma olyan magyar kórház, amelynek ne lenne több milliárd forintos tartozása, ami miatt a magyarok ellátásán és vizsgálatain kell spórolni.

Gréczy Zsolt példaként a Honvédkórházat említette: az intézménynek 1,5 milliárd forintos tartozása van, és éppen most mondott fel 54 orvos, illetve veszélybe került a koraszülött intenzív osztály működése is.

Közölte: a DK szerint a kormány elsődleges feladata az európai magyarok problémáinak megoldása, minden más csak ezután következhet.

Ezért a DK törvénymódosításban tiltaná meg, hogy “mexikói templomokra és nigériai kórházra” költsön a kormány, amíg a magyar kórházak a csőd szélén állnak – tette hozzá. 

.

nyugatifeny.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com