Orbán: Magyarországon van az egyik legstabilabb kormány Európában

orban

Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar-török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök is.

A miniszterelnök arról is beszélt, a magyar gazdaságnak kulcskérdés a versenyképesség, és bár Magyarország ma már egy versenyképes országnak tekinthető, de “egyáltalán nem vagyunk megelégedve a mostani állapotokkal”. A magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell, ezért a kormány hamarosan – talán már ezen a héten – elfogad egy versenyképességet segítő akciótervet – közölte.   

A fórumon felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a magyar és a török üzleti közösség tagjai régi jó ismerősként üdvözölhették egymást, tekintettel arra, hogy Magyarország első számú kereskedelmi partnere a térségben Törökország, amellyel tavaly “minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát tudtuk elérni”.

Magasabb szintre kell emelni a török-magyar gazdasági kapcsolatokat – mondta Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke a magyar-török üzleti fórumon kedden Budapesten.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház által szervezett üzleti fórumon Recep Tayyip Erdogan megnyitójában hangsúlyozta, hogy erősek a kapcsolatok a két ország között. A török államfő köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja.

Hozzátette, hogy a kétoldalú  kereskedelmi kapcsolatoknak magasabb szintre kell fejlődniük, a baráti kapcsolatokra építve. Ehhez minden támogatást megadnak – jelezte.

Forrás: MTI/Hírhatár

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com