Orbán Kádár Jánostól tanult sorosozni

orbán vs kádár

Ne gondoljuk, hogy Orbán Viktor Soros-fóbiája az utóbbi években szárba szökkent hungarikum. Annak idején már Kádár Jánosnak is csípte a csőrét a magyar származású amerikai milliárdos tevékenysége, aki sok pénzzel támogatta a civil mozgalmakat, valamint azokat a fiatal politikusokat, akik közül sokan mára a Fideszben töltenek be vezető tisztséget.

Amint az közismert, Soros György Orbán Viktor felemelkedését is támogatta anyagiakkal, de rajta kívül még egy sor ismert fideszes politikus is élvezte a „főgonosz” gondoskodását. Kövér Lászlót, Deutsch Tamást is ösztöndíjhoz juttatta, de Szájer Józsefnek, Kovács Zoltánnak, vagy éppen Schmidt Máriának is jutott a jóból.

„Illegális csatornákon is kapnak ezek, (mármint az ellenzékiek) pénzt, vastagabban a lengyeleknél, apparátusokat és ki tudja milyen technikát…” Ezt Kádár János mondta az 1988. február 9-én lezajlott politikai bizottsági ülésen készült hangfelvételen. Az MSZMP első titkára nemcsak az ideológiai fellazítást nehezményezte, de azt is, hogy legalizálják a támogatást, mégpedig a Soros Alapítvány képében.

Orbán Viktor egy ideje Kádár János nyomába szegődött. Nagy és erős államot épít, aki a polgáraitól ugyan elveszi a javaik jelentős részét, ám aki megérdemli, annak az adó formájában elkobzott forintok egy részét visszaadja. Aki jó, annak megsimogatja a fejét, a rosszak kokit és sallert kapnak tőle.

Akárcsak Orbán, Kádár is híres volt sportszeretetéről, de az ország szerencséjére, „Jánosom Kádárom” nem a drága stadionokban megtestesülő futballt kedvelte, hanem a sakkot. Utóbbi sporthoz elegendő egy sakktábla 32 bábuval, kell még hozzá némi szakirodalom, meg persze néhány jó edző, aki a versenyzőket felkészíti a versenyekre. Kádár hobbija, a sakk. ezzel együtt jóval kevésbé költséges, mint a futball: stadionokat nem kell építeni hozzá, és tao-támogatás formájában sem muszáj beleölni a milliárdokat.

Sokan emlékeznek még arra, hogy Kádár János első titkár időnként ellátogatott a sakkszövetség Falk Miksa utcai épületébe, ahol játszott néhány partit valamelyik éppen arra járó (értsd: berendelt) nemzetközi nagymesterrel. Ezen játszmák kimeneteléről nem maradtak fenn hivatalos leiratok, de jó okunk van feltétezni, hogy a legtöbbjük barátságos döntetlennel végződött. Orbán Viktor minden fontos futballmérkőzésen ott van, de a hírek szerint ő ki nem állhatja a döntetleneket.

Szerző: Föld S. Péter

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com