Orbán annyi pénzt osztogathat, amennyit nem szégyell

orbán vigyorog

Törvényi akadálya sincs már az év közbeni osztogatásnak, legfeljebb az EU felé kell magyarázkodni.

Nagyon nagy mozgásteret kapott a kormány az év közbeni osztogatásra. A kormány ugyan azzal büszkélkedik, hogy amióta nem az év végén, hanem már a nyáron elkészül a költségvetés, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb a büdzsé, ez csak féligazság – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában.

Az elmúlt években a tényleges kifizetések legfeljebb arányaikban követték a törvényt. Tavaly a bevételek nagyjából 1700 milliárd forinttal, a kiadások több mint 2500 milliárddal haladták meg az előirányzatot, és a deficit 1166 milliárd helyett 1973 milliárd lett. Az is jól kivehető, hogy az idei tényleges bevételek és kiadások is jócskán meghaladják majd a törvényi előirányzatokat. Vagyis a jövő évi költségvetés tényleges bázisa megint más lesz, mint amire a törvény épült.

Így aztán a kormány bátran osztogathat. Ráadásul ennek már törvényi akadálya sincs, a pénzügyminiszter szinte szabadon dönt minden átcsoportosításról. Legfeljebb külső korlát adódik: az Európai Unió ugyanis már idén 1 százalék körüli GDP-arányos szigorítást vár el, és azt javasolja, hogy az idén keletkező többletbevételt maradéktalanul a deficit csökkentésére fordítsa a kormány. Az intézkedésekről október 15-éig kell beszámolni Brüsszelnek. Ha lesz miről.

 

Forrás: HVG


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com