Nincs kegyelem: Meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

czeglédy

Azzal indokolják, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye.

Újabb 30 nappal meghosszabbította Czeglédy Csaba letartóztatását a bíróság – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Szanka Ferenc elmondta: a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy látta, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint megállapította, hogy Czeglédy Csaba többször is megpróbálta meghiúsítani az eljárást.

A csoportvezető ügyész azt ígérte: a gyanúsítottal és társaival szemben a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül vádat emelnek.

Czeglédy Csabát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalással gyanúsítják.

Czeglédy Csabát tavaly júniusban vették őrizetbe, majd került előzetes letartóztatásba.

A politikus március elsején, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően újra őrizetbe vették.

nyugatifeny.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com