Nézőpont: megnyerte az ellenzéki kampányhajrát a DK

dk

Megnyerte az ellenzéki kampányhajrát a Demokratikus Koalíció (DK), a párt beérte az MSZP-Párbeszédet és a Jobbikot a népszerűségi versenyben a Nézőpont Intézet EP-választások előtti utolsó felmérése szerint – mondta Nagy Dániel, az intézet kutatója az M1 aktuális csatornán szerdán.

A DK-nak nagyon stabil, főleg nyugdíjasokból álló szavazótábora van – fűzte hozzá.   

A kutató szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek nagyon fontos lenne, hogy május 26-án megnyerje az ellenzéki versenyt, mert akkor az önkormányzati választások előtt ő tudná alakítani az ellenzéki alkufolyamatokat.   

A felmérés szerint a Fidesz 54 százalékon áll, második helyen hármas holtversenyben az MSZP, a Jobbik és a DK 10-10 százalékos, de ha a számok beigazolódnak, akkor a Momentum és az LMP is eléri az 5 százalékos bejutási küszöböt. Öt éve 29 százalékos volt a részvételi arány, idén 32 százalékkal számoltak, de az sem kizárt, hogy eléri 40 százalékot – tette hozzá.   

Nagy Dániel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest is kifejezetten nőtt a kormánypártok népszerűsége, valószínűleg nagyobb győzelmet aratnak majd, mint az öt évvel ezelőtti EP-választáson.

atv.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com