Nem semmi, mindenki „ingyen” dolgozott a Fideszben

heuréka

Olcsón kihozták a választási kampányt a kormánypártok.

A hivatalos értesítőben megjelent adatok szerint a Fidesz-KDNP mindössze 873 millió forintot költött el.

A beszámoló alapján 611 millió forintot állami támogatásból a fennmaradó részt pedig adományokból fizette a kampány során.

Az adatokból az is kiderül, hogy papíron mindenki ingyen dolgozott a pártban, személyi kiadásokra ugyanis a lista szerint nem költöttek semennyit.

A Fidesz üzenetével azonos kormányhirdetésekre ugyanakkor Rogán Antal minisztériuma nettó 6,9 milliárd forintot költött el. Ebben benne volt többi között az eredménykommunikáció, a március 15-re tervezett hirdetések, a téli rezsicsökkentés reklámozása, az ENSZ és a Stop feliratú bevándorlásellenes hirdetés is.

LMP: Nem volt egyenlő a verseny

Az LMP szerint a kampányköltés összege is azt bizonyítja, hogy nem volt egyenlő a verseny.

„Az LMP-nek a kampányfinanszírozása nyilvános volt. Nekünk nyílt kampányszámlánk volt, ami a honlapon megtalálható. A másik, hogy azt pontosan tudjuk, hogy a kormány és a Fidesz által irányított médiumok a Fidesznek kampányoltak, és ez azt jelenti, hogy nem volt egyenlő az a verseny, amiben indultunk. Ugye itt nem csak ezek a Soros-kormányplakátok voltak, hanem voltak azok a médiatermékek is, gondolok itt a megyei lapokra, amelyeket egyértelműen fideszes irányítással használtak a kampányban, és ez azt mutatja, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek” – nyilatkozta Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő.

hirtv.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com