Négy ország több éves munkája veszett kárba, mert Orbán-kormány kivette a Hajógyári-szigetet a világörökségi javaslatok közül

hajogyari sziget

Nem kerülhet fel a világörökségi listára az a magyar-német-osztrák-szlovák pályázat, amely a Római Birodalom határának örökségét kívánta bemutatni. Miután az Orbán.kormány kivette a helyszínek közül a Hajógyári-szigeten lévő egykori római helyőrség, illetve a Hadrianus-palota romjait, a változtatás miatt a teljes pályázatot visszadobta a Világörökség Bizottság – írja a 444.

Ahogy a 168 Óra is beszámolt, májusban az Orbán-kormány úgy döntött, hogy más módon hasznosítaná a Hajógyári-szigetet, összhangban néhány tavalyi intézkedéssel:

  • A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új bérleti szerződéseket kötött az ottani állami ingatlanokra 2018-ban.
  • Sikertelenül próbálta bérbe adni 2018 év végén a Hadrianus-palotát rejtő három hektáros területet az MNV.
  • A sziget legtöbb ingatlanának bérleti jogát a korábbi üzemeltető Marina Operátor Szolgáltató Kft. szerezte meg 2018-ban.

A négy ország a Római Birodalom határa elnevezésű pályázata egyébként 90 helyszínt foglalt volna magába, a pályázathoz az összes megőrzésére és bemutatására külön-külön tervekkel kellett előállni. Ennek az elvégzett szakmai munkának egyelőre nem lesz gyümölcse, amíg újra nem szervezik a pályázatot a felek.

168óra


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com