Négy meccset kaptunk a labdarúgó Eb-ből, most erre hivatkozva építenek 11 milliárdos szuperparkot

sportpark, Fotó- Szalmás Péter : Népszava

Kulturális – és sportcélú parkot, ideiglenes épületeket húznának fel a 2020-as sportesemény alkalmából, aminek csak a nyolcaddöntőjét tartják Budapesten.

Ha foci kapcsán szétszórható milliárdokról van szó, a kormány kreativitása határtalan: a csütörtöki Magyar Közlönyből derül ki, hogy 2019-2021 között összesen 11,1 milliárd forintot adnak a Nemzeti Sportközpontoknak, a jövő évi UEFA labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán – méghozzá parképítésre.

Az Eb-nek ugyanis idén először nincs konkrét házigazdája, a tervezett 13 helyszín közül pedig Budapesten, a(z elméletileg novembertől használható) Puskás Ferenc Stadionban rendeznek 3 selejtezőmérkőzést és az egyik nyolcaddöntőt.

Mivel a komplexum építésére már így is elvertek 143 milliárd forintot, az Orbán-kabinet most a stadion tágabb környezetét turbózná fel: „sport- és kulturális célú parkot” építenének mellé, különféle ideiglenes kiszolgáló létesítményekkel.

Az Orbán Viktor által jóváhagyott határozatban az is szerepel, hogy a parkra korábban csupán 2,42 milliárd forintot szántak, ám ezt hirtelen megtoldották 8,71 milliárddal – a forrást a Miniszterelnökségnek kell biztosítania, azt pedig külön kérelem, pályázat nélkül kapja majd meg az építtető Nemzeti Sportközpontok és a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja.

nepszava.hu

Fotó: Szalmás Péter / Népszava


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com