Minden gyerek kijutott a thai barlangból

thai barlang

A thai haditengerészet mentésben részt vevő különleges egysége megerősítette: a 12 fős focicsapat és az edzőjük is biztonságban kijutott a barlangból. Állítólag az utolsó kimentett gyerek a legfiatalabb, 11 éves fiú volt, ő is jól van.

Narongszak Oszotthanakorn mentésvezető azt is elmondta, hogy kedden jön ki a barlangból egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy megtalálták az ifjúsági focicsapatot és edzőjüket múlt hét elején a barlangban. 

A mentéssel azért akarnak már kedden végezni, mert a monszun időszak miatt a barlang vízszintje bármikor elkezdhet emelkedni.

A kórházba szállított fiúkat elkülönítették a többi betegtől és speciális étekkel táplálják. Egyelőre a szüleiknek is csak üvegfalon keresztül integethettek egymásnak, mert a legyengült szervezetük fogékony lehet betegségekre.

„A kimentett fiúk első csoportja 14-16 éves volt, alacsony testhőmérséklettel, kihűlve érkeztek, kettejüknek tüdőbetegsége alakult ki, egyiküknek pedig a bokáján fertőződött el egy seb. A második csoport 12-14 éves fiúkból állt, ők is kihűlve és alacsony pulzussal érkeztek, gyógyszert és speciális ételeket kapnak és szerencsére láza senkinek nincs” – összegzett Jesada Chokdamrongsuk egészségügyi miniszter.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com